Palesztína
A Hamász nem akar újabb háborút, és napokon belül folytatódnak Kairóban a közvetett tűzszüneti tárgyalások Izraellel - derül ki a Gázai övezetet uraló iszlamista szervezet második számú vezetőjének szeptember 18-ai, csütörtöki nyilatkozataiból.
Músza Abu Marzúk ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a további vérontás elkerülhetetlen, ha az egyezkedések eredményeképpen nem szűnik meg az övezet Egyiptom és Izrael által ellenőrzött határainak mintegy hét éve tartó blokádja. Abu Marzúk a Maan palesztin hírügynökségnek azt mondta, hogy még szeptember 24-e előtt újraindulnak a tárgyalások.

Egyes megfigyelők szerint ugyanakkor nemigen várható gyors előrelépés a fent említett kérdésben, tekintve, hogy a Hamász nem hajlandó megválni fegyvereitől, amit viszont Izrael a blokád feloldásának kulcsfontosságú feltételeként nevezett meg.

Az iszlamista vezető szerint a Hamász győztesként érkezik a kairói tárgyalásokra, egyebek mellett azért, mert a szervezet népszerűsége jelentősen megnőtt az ötvennapos, több mint 2100 palesztin életét követelő fegyveres konfliktus alatt. Abban is biztos, hogy szervezet legyőzné Mahmúd Abbász palesztin elnököt és az általa irányított Fatahot, ha a közeljövőben tartanák a választásokat.

A 2006-ban tartott utolsó parlamenti választásokat a Hamász nyerte meg.

Az Iszlám Állam ellen
Belgium kész harci gépeket és különlegesen kiképzett egységeket küldeni az Irak területének egy részét ellenőrzése alatt tartó terrorszervezet, az úgynevezett Iszlám Állam ellen az Egyesült Államok vezetésével szervezett erők kötelékébe - jelentette be szeptember 18-án, csütörtökön a belga védelmi minisztérium.
A minisztérium szóvivője szerint Pieter de Crem, a tárca vezetője a hozzájárulás három lehetséges módját is fontolóra vette, de még várják a hivatalos felkérést az Egyesült Államoktól. Az egyik opció szerint Belgium hat F-16-os vadászgépet kínálna pilótákkal, illetve 120 fős kiszolgáló személyzettel a földi katonai műveletek támogatására. A második lehetőség értelmében Brüsszel két C-130-as szállítógépet bocsátana a koalíció rendelkezésére. Felmerült harmadik eshetőségként az is, hogy Belgium egy 35 fős különleges egységet küldene Irakba, amely a helybéli harcosok kiképzésében venne részt.

Belgiumban bármilyen jellegű kötelezettségvállalást a parlamentnek kell jóvá hagynia, azonban minden jel szerint széles körű egyetértés van a pártok között a koalícióban való részvétel támogatásához.

Belgiumhoz hasonlóan Hollandia is kész az iszlám terrorizmus elleni nemzetközi koalícióban való részvételre - közölte a Trouw című holland lap. Kormánykörökhöz közel álló forrásokat idézve az újság úgy tudja, hogy a hágai kormány F-16-os vadászgépeket bocsátana a nemzetközi erők rendelkezésére, és szándékában áll fegyverutánpótlással segíteni a muszlim terroristákkal szemben álló kurd egységeket is - tette hozzá az újság. A lap szerint az akcióban való részvételről pénteki ülésén tárgyal a holland kormány, a hírek szerint azonban a kormányban nincs ellenzője a tervnek.




Jemen
Folytatódtak az összecsapások a jemeni fővárosban a síita húszi lázadók és a hadsereg, valamint a kormányt támogató szunnita harcosok között. Az utóbbi két nap során legalább hatvan ember vesztette életét a harcok következtében - tudatták szeptember 18-án, csütörtökön biztonsági források.
A tájékoztatás szerint a húszi milíciák körbevették az ország egyik legismertebb radikális szunnita vezetője által működtetett al-Iman egyetemet. A környéken ezrek kényszerültek lakóhelyük elhagyására. Katonai források arról számoltak be, hogy az előrenyomuló fegyveresek a hadsereg egyik támaszpontját is megrohamoztak a főváros délkeleti részén, a biztonság erők azonban visszaverték a támadást. Jemen az 1960-as évek elejéig imamátus volt, s ennek irányítója egy személyben volt állami és vallási vezető. Az imamátusnak katonai puccs vetett véget 1962-ben, mint arról a napokban már beszámoltunk.
Gölöncsér Miklós összeállítása