Földrengések rázták meg a kitöréssel fenyegető izlandi tűzhányó környékét: mindkettő 5-ös erősségűnél nagyobb volt.
Két nagyobb erősségű földrengés rázta meg az izlandi Bardarbunga tűzhányó környékét vasárnap, egy nappal azután, hogy a hatóságok elrendelték a legmagasabb fokozatú riasztást a légi közlekedés számára. Ez azt jelzi, hogy a vulkán kitörhet, és jelentős mennyiségű hamu kerülhet a légkörbe.
Az izlandi meteorológiai intézet arról számolt be, hogy a kora reggeli órákban regisztrált első rengés 5,3-as, a második pedig 5,1-es erősséget ért el a Richter-skálán. A rengések ellenére a szakértők egyelőre nem látták jelét egy esetleges kitörésnek.
A gleccser alatti vulkán környékét már szerdán lezárták a turisták elől, miután a térséget több ezer kisebb földrengés rázta meg. A hatóságok a hétvégén a tűzhányó körzetében teljes repülési tilalmat rendeltek el.
Vulkanológusok elmondták: láva olvasztja alulról Izland legnagyobb gleccserének a jegét.
Egy másik izlandi tűzhányóból a levegőbe került szilárd részecskék miatt 2010-ben egyhetes káosz alakult ki a nemzetközi légi közlekedésben, és több mint 100 ezer járatot kellett törölni.
MTI