Ismét az Oroszország Hangja hírei hirtelen kommentálva
Összefüggések
Emlékeztetünk, hogy 26-án Minszkben lesz a Vámuniós csúcstalálkozó, ahol még másféle találkozó(k)ra is sor kerül. Az ukrán junta vezér a szőnyegszélen állva meghallgathatja, hogy Fehéroroszország esetleges gáz szolgáltatása fejében milyen feltételeket szabtak rá, így eldöntheti mit várhat a Vámuniótól, és mit az EU-tól. Merkel asszony külön megállapodást fog kötni Putyin elnökkel, hogy Németország valójában csak szavakban, látszatra vesz részt az Oroszország elleni szankciókban, ezért cserében az ő gépkocsi exportjára nem terjeszti ki az Moszkva a válaszembargót. A németek így majd jól jönnek ki a buliból, hiszen a lengyelek, magyarok, spanyolok által megtermelt zöldséget, gyümölcsöt szinte ingyen megkapják. Valamint a Pünkösdi király kérésére megjelenhet az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton is, akinek, ha némi újabb hiábavaló szankciós fenyegetőzés is megfordulna a fejében, elegendő figyelmeztetés lesz, ha Putyin Elnök csak rábök a térképen vagy Kínára és emlékezteti a feledékeny Katát a most folyó szintén terrorista ellenes eseményre, mely jelenleg még csak gyakorlatozás 7ezer fővel. Továbbá még két Porosenko által meghívatott résztvevő lesz, az EU-t képviselő Karel De Gucht kereskedelmi és Günther Oettinger energetikai biztosok. Akik azon fognak huzakodni, hogy kapnak-e gázt, és milyen feltételekkel
Kazahsztánban a KBSZSZ kollektív hadműveleti gyorsreagálású erőinek nagyszabású hadgyakorlata zajlott
22-én véget ért a Kazahsztánban zajló Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) kollektív hadműveleti gyorsreagálású erőinek 4 napos gyakorlata, a hétfőn beindult Együttműködés 2014. A manőverekben 3 ezer orosz, fehérorosz, örmény, kazah, kirgiz, tádzsik katona vesz részt, valamint 200 speciális és haditechnikai egység, mintegy 30 repülőgép és helikopter.
A háromszakaszos manőverek során a KBSZSZ gyorsreagálású erői katonai kontingensének és alakulatainak a kollektív biztonsági közép-ázsiai régióban való alkalmazását gyakorolták be.
Mint pár napja írtuk, Kínának nyerő lapok vannak a kezében, ezért nem igen kapkod, szép komótosan halad előre és építi külkapcsolatait, s hogy nem csupán gazdasági vonalon, arról az alábbi pár rövid hír szóljon, mert hogy létezik, katonai és politikai vonal is.
Kínában kezdetét vette a nemzetközi terrorizmus elleni gyakorlat sorozat
Alighogy a kazahsztáni gyakorlat véget ért Kínában a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) tagállamainak fegyveres erői hozzáláttak a terrorista ellenes gyakorlataikhoz. (Az SCO katonai tömörülése felfogható a NATO ellenlábasaként)
Az augusztus 24-29. közötti manőverekben mintegy 7 ezer katona vesz részt Kazahsztánból, Kirgíziából, Kínából, Oroszországból és Tádzsikisztánból.
Ez lesz az SCO által vezetett legnagyobb szabású katonai gyakorlat, amelyen különböző csapatok, repülőgépek, rakétavédelmi eszközök és az elektronikus hadviselés berendezései vesznek részt.
Peking felszólítja Washington, hogy hagyjon fel a területe megfigyelésével© Archív fotó: Sukhoi Aviation Holding Company
Eközben úgy tűnik a kopaszodó nyakú fehér fejű sas medve után sárkányon is fogást keres.
Peking felszólítja Washingtont, hogy hagyjon fel a területe megfigyelésével
A Kínai Népköztársaság katonai hivatala annak az esetnek a kapcsán adta ki az erre vonatkozó nyilatkozatot, amely augusztus 19-én a Dél-kínai-tenger feletti égbolton történt.
A dokumentumban megjegyezték, hogy az Egyesült Államok állításai Peking provokációiról „abszolút alaptalanok”, mivel a kínai pilóta szakmailag korrekten járt el és biztonságos távolságban tartózkodott az amerikai repülőgéptől.
Az amerikai kormány közölte, hogy a kínai vadászgép a nemzetközi légtérben 22 km-re a kínai Hainan szigettől keletre 10 méteres távolságra megközelítette az amerikai tengeralattjáró-elhárító járőr repülőgépet. Washington veszélyes provokációként fogta fel a manővert. (Akárcsak a Fehér Konvoj segély szállítmányát, az amerikai vezetés mindig rendkívül aggódik lényegtelen, felnagyított dolgokon. miközben a valódi problémákat meg a szőnyeg alá söpri.)
A torzsalkodás előzménye több okra is visszavezethető:
Először is Kína a várható krími szavazás előtt megfenyegette az amerikaiak NATO partnerét, Törökországot, hogy “keresztet vethet” a bármiféle együttműködésre Kínával, ha csak egyetlen amerikai hadihajót is átengednek a Boszporuszon. Ez egy eléggé nyílt üzenet volt az amerikai madárnak.
Sőt júniusban már odáig romlott a “kopaszodó nyakú fehér fejű” meg a nagy sárkány kapcsolata, hogy Wang Huanzong altábornagy egyenesen Kína destabilizálásával vádolta meg az USA-t (Chuck Hagelt) az egyik biztonsági fórumon, mi több, területi integritásának megkérdőjelezésével. Amire válaszként az USA (Marie Harf külügyi szóvivő) szerint meg Kína műholdak megsemmisítésére kifejlesztett rakétával hajtott végre kísérletet; ami miatt Washington felszólította Pekinget, hogy tartózkodjon az ilyen “destabilizáló cselekedetektől” és Kína csak ne rakétázzon.
De gazdasági téren sem felhőtlen a viszony kettejük között a nagy sárkány visszanyomta a sas torkába annak Monsanto-s GMO-kukoricáját, nem is egy szállítmányt már az idén, s csak ezzel a húzással közel 450millió dolláros kárt kellett a sasnak benyelnie. Aztán még tavasszal közölte a pökhendi amerikai vezetéssel azt is, hogy kezdje meg a Kínával szemben fennálló államadóssága törlesztését, de nem hamis pénzben (értsd fedezetlen dollárban) hanem aranyban. E követelése mellesleg egybeesett a Janukovics puccsal történő eltávolítását követő úgynevezett euromajdan tüntetések eldurvulásával.
A sárkány és a medve nem biztos, hogy meghívja az asztalhoz a lassan keselyűvé vedlő sast egy kedélyes kvaterkára.
Azon túlmenően hogy Kína önmaga is képes nyomást gyakorolni az USA-ra több ízben kijelentette az ukrán és a szír konfliktusok kapcsán, hogy senkit se tévesszen meg a látszat, Kína teljes mellszélességgel kiáll Oroszország mellett. “Nem tagadhatjuk meg orosz barátainktól a segítséget ezekben a nehéz időkben. Kínának egy olyan stratégiai partnernek kell lennie, akire mindig lehet számítani.”
Xi Jinping a kialakult helyzet miatt az USA-t és az EU-t hibáztatja – okkal! – : “Az USA és az EU úgy tekintenek Oroszországra, mint egy játékfegyverre, ami hirtelen valódivá változott át” továbbá, úgy fogalmazott, hogy szerinte “a nyugati országok erősen alábecsülték Oroszország elszántságát az Ukrajnában élő oroszok védelmével kapcsolatban, és szerinte “Ukrajna a káosz szélére sodródott a nyugat önző és tisztességtelen viselkedése miatt”.
Már megint a máséval a csalánt esete
Fenti előzmények után igen meglepő volt, hogy az USA rá akarta venni Kínát, hogy csatlakozzon az USA-nak egyébként gazdasági haszonnal járó Moszkva ellenes szankciókhoz. Sőt az amerikai külügy Dél-Koreát és Szingapúrt is megkörnyékezte ez ügyben, látszik, hogy nagyon szeretnék világméretűvé duzzasztani ezt az embargósdit. Ausztrália, és még páran csatlakoztak ugyan, de sokan húzódoznak, illetve visszatáncolnak. Szóval a sas hiába kapkod a legyek után. Jellemzően, nem éppen visszafogott próbálkozásai voltak az EU-nak is a dél-amerikai országokkal, illetve Szerbiával szemben, – hasonló sikerrel. A tényekhez tartozik, hogy vannak, olyan amerikai cégek és szövetséges országok, akik maguk is kihátrálnak, mert nem akarják veszni hagyni jó üzleteiket az oroszokkal, és nem engedik, hogy emiatt csődbe menjen a gazdaságuk. A németek, franciák például.
Ez olyan mintha… meg a boeing is olyan volt…
Ismét hagytunk a végére egy kis csemegét, ugyanis Kínát nem csak az amerikaiak vádolják, és nem csak a világűr militarizálásával – e kérdéskörre még visszatérünk, hanem cion média előkapta a ismét a kalapból a kínai hekkereket. Méghozzá azt állítva, hogy kínai hackerek feltörték az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszert és több gigabájtnyi titkos adatokhoz jutottak hozzá vélhetően. A röhej az, hogy az érintett, fejlesztésben résztvevő cégek nem észlelték a beavatkozást. Sőt az Izraeli Légvédelmi Konszern (IAI) tagadta, hogy a támadók titkos adatokhoz jutottak volna hozzá.
Azért a cionista média csak köti az ebet a karóhoz, mondván nem ez az első kiterjedt kínai támadás. Tavaly a Pentagon azzal vádolta meg az ázsiai országot, hogy szervezett kiberkémkedési kampányt indított amerikai diplomáciai, gazdasági és védelmi szervezetek ellen. A mostani izraeli támadásnak nagyon hasonló jellegzetességei voltak. Az ipari kémkedésnél használt módszereket alkalmazva célzott támadásokat hajtottak végre. Aha! bizonyítékok akkor sem voltak, de ez is olyan mint az, és csak kínai hackerek lehettek.
Szíriából rakétákat lőttek Izrael északi részére
Azt nem tudjuk a két hír összefügg-e, de ami azt illeti nem hiszünk a véletlenekben sem. Ezért könnyen elképzelhetőnek tartjuk, hogy a kupola nem működik fele olyan hatékonyan sem, mint, ahogy el akarják hitetni a világgal. Vagyis azt gondoljuk mindkét “tény” valóságtartalma hagy némi kívánnivalót maga után. úgy a Vaskupola áthatolhatatlansága, mint a kínai hacker támadásnak látszó akármi. (épp elég kiszivárogtatás volt az elmúlt években, ahhoz, hogy még hacker támadásra se legyen szükség)
http://orientpress.hu/portals/orientpress.hu/keptar/131717_hamasz_gaza2.jpgA tegnapi hír szerint legalább 5 Szíriából kilőtt rakéta zuhant le szombat éjjel az Izrael által felügyelt Golán-fennsíkra.
Erről a hadsereg sajtószolgálata számolt be. Nem sokkal korábban izraeli területen libanoni rakéták robbantak fel. Egyelőre nem tudni, ki áll az ügy hátterében. Az észak felőli támadások, amelyek áldozatok nélkül végződtek, egybeestek a feszültség fokozódásával a Gázai övezet déli határánál, ahonnan csak szombaton a palesztin fegyveresek száznál is több rakétát lőttek ki.

összeállította:
Szász Gerda