cepol
Aláírták az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) új székhelyéről szóló megállapodást, az intézmény Budapesten, a VI. kerületi Ó utcában lesz majd, legalább tíz évig - közölte a Belügyminisztérium (BM). A frissen felújított irodaház nemcsak új bázisa lesz az Európai Rendőrakadémiának, hanem konferencia- és képzési helyszínként is funkcionál majd.
Az EU-tagállamok kormányainak képviselőiből álló tanács május 6-án hagyta jóvá hivatalosan, hogy Nagy-Britanniából Magyarországra költözzön, és idén szeptemberben már Budapesten kezdje meg az új tanévet az Európai Rendőrakadémia. A Tanács és az Európai Parlament (EP) között már korábban megállapodás született erről, amit április 16-án az EP is megszavazott.
A CEPOL az Európai Unió egyik ügynöksége, 2005-ben jött létre. Feladata, hogy biztosítsa az európai rendőrségek vezető beosztású tisztjeinek együttműködését, valamint képzési és kutatási tevékenységek szervezésével, részben irányításával segítse a bűnüldöző munkát, a közbiztonság és a közrend terén folytatott, határokon átnyúló együttműködést. Az Európai Rendőrakadémia igazgatója 2010 óta a magyar Bánfi Ferenc.
MTI
Bal-Rad komm: – Pintér: …”a CEPOL Magyarországra költözésével Budapest szerepe, mint rendészeti képzési központ tovább erősödik…” – Nos, akkor nézzük csak, mire is képes az állítólagosan már kiképzett magyar rendőrség?
A mintegy 40-45 ezer főt számláló magyar rendőrség kitűnően jeleskedett eddig az idős emberek, kisgyermekes családok kilakoltatásában, – a 100%-os rokkantakat, vagy akár a vakokat sem kímélve, – mert ezeket az embereket állapotukra való tekintet nélkül szintén kivágták a rendőrök az otthonukból, – ha a végrehajtó rájuk mutatott.
Rokkantat lakoltat ki a 'jól kiképzett' rendőrség Újpesten
Rokkantat lakoltat ki a ‘jól kiképzett’ rendőrség Újpesten
A magyar rendőrség ezen kívül igazán jeleskedik az aránytalanul magas, vagy lényegében fölösleges büntetések kiszabásában, – legyen az hétköznapi, vagy közlekedési vétség, – pl. aránytalanul súlyosan büntetve azt is, aki nem a zebrán megy át. De ugyanakkor nem jeleskedik a valóban elkövetett bűntények helyszíneire való gyors kiérkezések tekntetében.
A magyar rendőrség lényegében egy pénzbehajtó szervezetként funkcionál, – különösképpen például, mikor lesből csap le arra mit sem sejtő autósra, aki rutinból közlekedik, s nem veszi észre az 1 órával azelőtt kirakott sebesség korlátozó táblát. – S még sorolhatnának az olvasók eseteket.
De ugyanakkor a magyar rendőrség nem jeleskedik a bűntettek felderítésében. – Az 1 évvel ezelőtt történt soroksári gyilkosságról semmi hír, – egyes helyeken majdhogynem nyíltan árulják a drogot, – a bankrobbantót sem bírták kézre keríteni, (amit tán nem is csodálunk, nehogy már hős legyen belőle).
A közlekedési ügyekben is csak az átlag autóst, a dolgozó embert tudják zaklatni, – ugyanakkor egyes méregdrága hatalmas autók szó szerint letolják az útról az átlag ember gépkocsiját, – ha csak a megengedett sebességgel halad, – rendőr sehol, vagy félrenéz.
Rezesová is részegen végigdöngethetet a fél országon hatalmas terepjárójával, – s nem volt az a rendőrjárőr, aki megállította volna.
És akkor még a cigánybűnözésről (pl. öregezés) nem is beszéltünk, – hiszen a rendőrség szerint, ilyen nem is létezik. De öregek csak léteznek, s az őket kifosztó “fiatalok” és kevésbé fiatalok is, – akár a szemérmes rendőrségi jelentések elhallgatják a fő ismertető jegyeiket, akár nem.
És a többi és a többi és a többi… Röviden: ez a rendőrség; nem a nép rendőrsége, – hanem a burzsoázia érdekekeit szolgálja, védi. Talán ezért is olyan rossz a közbiztonság az országban. – “Rendészeti központ”, na persze. – Ha nem a bűnüldözésre és megelőzésre kell, – akkor vajon mire is?