A norvég Statoil olajvállalat és az orosz Rosznyeft hétfőn közös méréseket kezdett a Barents-tenger norvég területein. A Statoil projektvezetője azt is bejelentette, hogy több norvég vállalat közös vállalkozásáról van szó, valamint az Edison International amerikai cég is részt vesz benne.
Első körben a fúrási mélység 422 méter, majd egészen 1516 méterig végeznek tesztfúrásokat. A kutatási eredményeket még 2014 vége előtt kielemzik és a nagyvállalatok közösen vesznek majd részt a források kiaknázásában. A Rosznyeft leányvállalatain, főként a RN Nordic Oil AS vállalaton keresztül vesz részt a munkálatokban, így a Statoil gond nélkül megkerüli az uniós szankciókat, valamint az olyan, uniós irányelveket sem veszi figyelembe, ami az orosz energiaszektortól függetlenedés elnevezése alatt az Egyesült Államoktól függést írja elő.

Azt sem árt megemlíteni, hogy az amerikaiak még ennyire se ügyelnek, és saját szankciókat veszik semmibe, mivel az amerikai vállalat is jelen akar lenni a Statoil orosz partnerrel közösen végzett kutatásaiban.
A Rosznyeft és a Statoil egy 2013-as megállapodása alapján az orosz vállalat 20%-os részesedést szerzett a Barents-tenger norvég részének négy területén.


http://www.hidfo.net/2014/08/19/statoil-sem-torodik-az-unios-iranyelvekkel