Hedy Fry, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése kanadai delegációjának vezetője azt mondta, “Kanadában az emberek csalódtak a brit referendum eredményeiben”. Szerinte a referendum nem megfelelő eszköz a döntéshozatalra.
Az Európai Unió Londonnal együtt ki kell dolgozzon egy új stratégiát arra vonatkozóan, hogyan maradhat erős az Európai Unió úgy, hogy az Egyesült Királyság a kilépést követően is szoros együttműködést folytathasson az EU-val – mondta az EBESZ Parlamenti Közgyűlés kanadai delegációjának vezetője. “Reménykedem abban, hogy valamennyi érintett fél, így maga az Európai Unió is fontolóra vesz más utakat, melyeknek az Egyesült Királyság továbbra is része lehet.”
Fry hozzátette; Kanadában az emberek csalódtak a brit referendum eredményében, és szerinte egy népszavazás nem a döntéshozatal legmegfelelőbb formája. “A referendum nagyon veszélyes dolog, mert mindenki szavazhat egy olyan dologról, amit nyilvánvalóan nem ért. A referendum egy kifejezetten buta eszköz – egyesek mégis úgy gondolják, hogy ezzel előre léphetünk.” – mondta.
Június 23-án a britek 52%-a egy referendumon megszavazta az Európai Unióból kilépést. Ezzel 17,4 millió ember döntött a kilépés mellett, 16,1 millióan pedig az EU-tagságot választották.


http://www.hidfo.ru/2016/07/ebesz-vezeto-a-nepszavazas-nagyon-veszelyes-es-rendkivul-buta-dolog/




A
brit parlament felülírná a népszavazás eredményét?

Európai Unió zászló 2 hidfo.ru
A következő brit miniszterelnök valószínűleg a parlamenttel kell konzultáljon, mielőtt életbe lépteti a Lisszaboni Szerződés 50. cikkét, és elindítja az Európai Unióból kilépés folyamatát – ellenkező esetben a kormány hosszas jogi vitákkal kell szembenézzen. A Korona azonban a parlament jóváhagyása nélkül is megindíthatja a kilépési folyamatot.
Hétfőn egy londoni központú ügyvédi iroda, a Mishcon de Reya üzletemberek és akadémikusok megrendelésére biztosítékot kért a kormánytól arra vonatkozóan, hogy konzultálni fog a parlamenttel, mielőtt megindítja az Európai Unióból kilépés folyamatát. Az ügyvédek szerint alkotmányellenes lenne, ha a kormány anélkül indítaná el a kilépési folyamatot, hogy azt teljes körű parlamenti vita és szavazás előzné meg.
Elmondásuk szerint az Európai Unióból kilépés csak akkor lenne alkotmányos, ha a parlament elfogad egy új törvényt, ami felülírja az 1972-es törvényt, ami rendelkezett az Egyesült Királyság uniós tagságáról.
David Cameron brit miniszterelnök – aki még nem indította meg a kilépési folyamatot – azt mondta, lemondását követően az új miniszterelnök lesz felelős a kilépési tárgyalások lebonyolításáért. Az Európai Jogok Alapügynökségének vezetője szerint ez egy precedens nélküli állapot, ami így számos jogi kihívással kell szembenézzen.
“A miniszterelnök azt mondta, a korona szerződésalkotói hatalmával fognak élni ebben az esetben, ami rendkívüli kiváltság, és nem szükséges hozzá a parlament jóváhagyása. A vita annak kapcsán keletkezett, hogy ha egyszer aktiválják az 50. cikket, onnan nincs visszaút, hanem megkezdődik az Európai Unióból kilépés egyirányú folyamata – és amennyiben nincs megállapodás más országokkal a folyamat meghosszabbításáról, ez két év múlva automatikus kilépést jelent.”
Philip Moser szerint ez “túl nagy lépés lenne” ahhoz, hogy a kormány a parlament jóváhagyása nélkül megtegye. Az Egyesült Királyság nevében nemzetközi szerződések megkötésére a Korona, vagyis királyi előjoga (Royal Prerogative) alapján az uralkodó jogosult, de ebben a precedens nélküli helyzetben a választók részéről fokozott nyomás nehezedik a megválasztott képviselőkre.
“A kilépés kapcsán előállt helyzet egy érdekes demokratikus dilemma. Volt egy népszavazásunk, ahol az emberek a kilépésre szavaztak, – de van egy parlamentünk is, ahol viszont a tagság fenntartását támogatók vannak többségben.” Moser elmondása szerint a parlament számára fokozott politikai nehézségeket okozna felülbírálni egy népszavazás eredményét, és egy ilyen döntéshez szükség lenne egy második referendumra, amelyben a választók felülbírálják saját korábbi döntésüket.

http://www.hidfo.ru/2016/07/a-brit-parlament-felulirna-a-nepszavazas-eredmenyet/