saudi_troops
Bár a magyar médiában nem sokat olvashattunk róla, néhány külföldi oldal megírta, hogy Törökország a Közel-Kelet legnagyobb kiterjedésű hadgyakorlatára készül a szír határ mentén, a szaúdiak pedig nyilvánosan Bashar al-Asszád elnök „erőszakos elmozdításával” fenyegetőznek. Törökország úgy gondolja, hogy „biztonsági zónát” kell felállítani Szírián belül „humanitárius célzattal”. Szaúdi-Arábia, Törökország és szunnita szövetségeseik óriási mennyiségű pénzt fektettek a szíriai konfliktusba, nem beszélve az általuk biztosított fegyverekről, így most, hogy szunnita felkelőik közel állnak a teljes vereséghez, minden erejükkel azon vannak, hogy ürügyet találjanak a közvetlen beavatkozásra.
Szaúdi-Arábia jelenleg azzal érvel, hogy Asszád egy rendkívül veszélyes diktátor, akit minden körülmények között, bármilyen eszköz árán el kell mozdítani pozíciójából.
Amennyiben a béketárgyalások nem járnak sikerrel, Bashar al-Asszád szír elnököt akár erőszakkal elmozdítjuk a helyéről, nyilatkozta Szaúdi-Arábia külügyminisztere.
„Bashar al-Asszád távozni fog, efelől ne legyenek kétségeink,” nyilatkozta Adela al-Jubeir Szaúdi-Arábia külügyminisztere a CNN-nek. „Vagy egy politikai folyamat eredményeként fog távozni vagy erőszakkal kerül eltávolításra.”
Szaúdi-Arábia katonákat és vadászrepülőket is küldött arra a török katonai bázisra, ahonnan az esetleges szárazföldi akciót indítanák.” (forrás)
Mégis kire célzott Asszád „eltávolítójaként”?
A szaúdiak tényleg készen állnak szárazföldi csapatok bevetésére?
A fentiek alapján úgy tűnik, igen. Külügyminiszterük ezzel kapcsolatban sem kertelt:
„El kell mondanom, hogy komoly tárgyalások folynak egy szárazföldi komponens hozzáadásáról a Szíria elleni kontingenshez, ugyanis muszáj megteremteni a lehetőséget a területek megtartására, ami a levegőből nem megvalósítható.”
„Részt fogunk venni az USA vezette koalícióban, amennyiben szárazföldi csapatok bevetése mellett határoznak Szíriában. Készen állunk arra, hogy különleges egységeket küldjünk ezekhez a csapatokhoz.”
Csakhogy ennek meglépését Szíria és szövetségesei nem fogják ölbe tett kézzel nézni. Ez esetben viszont a szaúdiaknak a Hezbollah-val, Iránnal és Oroszországgal is számolnia kell. Ehhez persze komoly segítségre lenne szükségük, ami megmagyarázhatja a fent említett közös hadgyakorlat szükségességét. Végre a CNN is kénytelen volt írni a szaúdi katonai erők gigantikus parádéjáról:
„Szaúdi-Arábia hatalmas katonai gyakorlatot tart, amelyben 20 nemzet erői vesznek részt, jelentette az állami média hétfőn.
Az Északi-villám elnevezésű, az észak-szaúdi Khalid Király Katonai városban tartott hadgyakorlatban arab és muszlim országok vesznek részt a Szaúdi Hírügynökség szerint. A hírügynökség nem szolgáltatott további részleteket a hadgyakorlattal kapcsolatban, de a „térség történelmének legnagyobb” gyakorlataként említette.
A hírek szerint a gyakorlatban Szaúdi-Arábia mellett Jordánia, Bahrain, Szenegál, Omán, Egyesült Arab Emírségek, Szudán, Kuvait, Maldív-szigetek, Marokkó, Pakisztán, Csád, Tunézia, Comore-szigetek, Dzsibuti, Malajzia, Egyiptom, Mauritánia és Mauritius vesznek részt, összesen 350 000 katonával, 20 000 tankkal, 2420 harci repülőgéppel és 460 katonai helikopterrel.
Eközben a török hatóságok kitartanak a „biztonsági zóna” felállításának szükségessége mellett az észak-szíriai menekültek számára. Mivel folyamatosan több ezer menekült tart Törökország irányába, úgy gondolják, hogy ezzel némiképp irányítás alá vonhatják a helyzetet. A határ szíriai oldalán már több török üzemeltetésű tábor is áll, ahol hozzávetőleg 100 000 szír menekültről viselnek gondot. Persze senki sem gondolja komolyan, hogy itt pusztán a menekültek megsegítéséről lenne szó.
Az Iszlám Állam évek óta használja bázisként Törökországot, amin keresztül sok millió dollár értékben adott el olajat szerte a világon.
Az Iszlám Állam és Törökország közötti együttműködés mára annyira egyértelművé vált, hogy még a CNN is elismerte.
„Az USA ki akarja űzni az Iszlám Államot a török határ menti területekről, hogy ne tudjanak több ellátmányhoz jutni Törökországon keresztül.”
Az ISIS olajszállító parádéjának végül az orosz bombázók vetettek véget és most úgy tűnik, hogy a szunnita militánsok számára stratégiai fontosságú Aleppoba vezető utánpótlási útvonalat is elvágják.
A folyosó Azaz városán át vezet, ami láthatólag életbevágóan fontos a török miniszterelnök számára, aki kijelentette, hogy nem hagyják elesni a várost.
„Nem fogjuk hagyni, hogy Azaz elessen,” nyilatkozta Davutoglu riporterek kérdésére, saját repülőgépén Ukrajnába tartva. „Ha még egyszer közeledni próbálnak, keményebb reakcióra számíthatnak.”
Láthatjuk, hogy miközben Törökország az Iszlám Állam ellenségének próbálja mutatni magát, egyszer sem említve a szervezet jelenlétét Azaz városában, egy 2013-as BBC cikkből kiderül, hogy az a terrorista csoport irányítása alatt áll:
Az Iszlám Állam, vagyis az al-Kaidához kötődő legkeményebb csoport, elfoglalta Azaz városát a Szabad Szír Hadseregtől. A dzsihádisták kemény szorításának egyik jeleként egy szemtanú elmondta, hogy a városban senki sem dohányzik az utcán, mivel az iszlamisták ezt tiltják.”
Tavalyi hírekből pedig tudjuk, hogy a szervezet továbbra is jelen van a városban vagy annak környékén és soha nem vesztette el felette az irányítást. Inkább csak arról van szó, hogy a nyugat és területi szövetségesei számára előnyösebb volt azt a látszatot kelteni, hogy „csak mérsékelt lázadókról” van szó.
Érdemes megfigyelni, hogy a nyugati média híradásaiban egyetlen egyszer sem hangzik el, hogy tulajdonképpen kik ellen harcolnak a kurdok Azazban. Azért nem mert az Iszlám Államról van szó.
Ennek fényében Törökország intervenciója tulajdonképpen az Iszlám Állam és egyéb keményvonalas terroristák védelmében történne.
Syria

Kard csattogtatás vagy kiterjedt háború?

Szíria megszállása hadüzenetet jelentene, illetve megerősítené, hogy az Iszlám Állam jelentette fenyegetés mögött mindvégig a NATO állt. Miközben bizonyos kiszivárgott hírek ezt a szavak szintjén már leleplezték, Szíria NATO általi megszállása az Iszlám Állam védelmében, tettekkel is demonstrálná ezt.
Az a tény pedig, hogy az USA láthatólag megpróbál politikailag eltávolodni mind Törökországtól mind pedig Szaúdi-Arábiától, azt jelzi, hogy már most, a kiterjedt provokáció vagy intervenció előtt egy hihető tagadhatóságon dolgoznak.
Vajon Szaúdi-Arábia és Törökország úgy gondolják, hogy majd szépen besétálnak Szíriába és elfoglalják a kiszemelt területeket a szírek, a Hezbollah, Irán vagy Oroszország pedig ezt csendben végignézi?
Azonkívül ha netán mégsem alakul ki harc, mármint ezekkel a szereplőkkel, az Egyesült Államok mégis, hogyan szándékozik mindebből kimaradni?
Ne legyenek kétségeink. Szaúdi-Arábia és Törökország soha sem merne támadni amerikai támogatás nélkül.
Az elkövetkező hetek kulcsfontosságúak. Március elejére Szaúdi-Arábia és Törökország valószínűleg elveszíti a támadás lehetőségét. A hadgyakorlatra összegyűlt csapatok a hivatalos ütemezés szerint addigra hazatérnek, az Aleppoban lévő szunnita militánsok pedig valószínűleg teljes vereséget szenvednek.
Kérdés persze, hogy ennyi erőfeszítés, pénzkiadás és idő után Szaúdi-Arábia és Törökország feladja-e terveit. Arról álmodoznak, hogy Szíriát szunnita nemzetté alakítják, és ha ezt a tervet most feladják, az ország Irán és a Hezbollah irányítása alá kerülhet, ami sokkal rosszabb számukra, mint az Asszád elmozdítására indult lépések előtti állapot.
A következő néhány nap során kiderülhet, hogy a konfliktus kiterjedt háborúvá eszkalálódik vagy sem.
Források: New Eastern Outlook, The Economic Collapse
http://idokjelei.hu/2016/02/sziria-egy-kiterjedt-haboru-kapujaban/