Megkezdődtek a Volán-társaságok munkavállalóit érintő 2016. évi alágazati bértárgyalások a szakszervezetek és a munkáltatói szövetség, a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége között Budapesten – közölték a közúti közlekedési szakszervezetek.
A szakszervezet tájékoztatása szerint megdöbbenve vették tudomásul, hogy a munkáltatói szövetség 0 százalékos bérfejlesztésre tett javaslatot.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, az Autóbusz-Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége, a LIGA Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége, az Autóbusz Közlekedésben és Személyszállításban Dolgozók Uniója a Volánbusz Közlekedési Szakszervezet közös közleményben közölte: abban az esetben, ha a munkáltatók nem tesznek reális bérfejlesztési ajánlatot a tárgyalás következő fordulóján, 2016. február 9-én, akkor nyomásgyakorlás eszközének alkalmazása mellett folytatják a tárgyalásokat a munkáltatóval.
Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezetek elnöke az MTI-nek elmondta: követelésük két részből áll, kereseti minimum eléréséhez bérfelzárkóztatást kérnek a munkavállalói elvándorlás megállítására, illetve 2016. évre pedig 7,5 százalékos bértömegemelésre tartanak igényt.
nős
A Volán-társaságoknál a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. későbbre ígért tájékoztatást.
(MTI)
Bal-Rad komm: Azannya! Ez ám az igazi-NAGYVONALÚ-bérfejlesztési ajánlat a munkaadó részéről! NULLA SZÁZALÉK! Persze csak első nekifutásra! De a “munkavállalói érdekgépviseletek” jó kiindulási alapnak tekintik, hiszen ahelyett hogy kőhajigálás és anyázgatás közben fölugráltak volna a tárgyalóasztal mellől, bejelentették: “…nyomásgyakorlás eszközének alkalmazása mellett folytatják a tárgyalásokat a munkáltatóval…” (Képzeljük most el azt a nyomásgyakorlást!)
A FOLYTATÁSBAN aztán majd kipréselnek a nyomás alá helyezett munkaadókból fél százalékos béremelést! Ami sokszorosa a nulla százalékos induló AJÁNLATNAK!
ÉS A BÉRHARC-A MUNKAVÁLLALÓI ÉRDEKGÉPVISELETEK HARCOSSÁGÁNAK KÖSZÖNHETŐEN-LÁTVÁNYOS MUNKAVÁLLALÓ DIADALLAL ZÁRUL!
A munkaadók és érdekgépviselők pedig összepacsiznak!
De félre téve a szarkazmust! Olyan világ teremtődött Döbrögisztánban, hogy miközben a főnökök havi bére ÖTMILLIÓ FORINT IS lehet, ezek a főnökök NULLA SZÁZALÉKOS BÉREMELÉSRE TESZNEK JAVASLATOT a volán mögött dolgozóknak! És ilyen javaslat után a buszok rendben elindulnak. Utasszállításra!
Azon a napon pedig, amikor ez a “bérrendezési” javaslat a tárgyalóasztalra került, már lehetett “mazsolázgatni” Döbrögisztán politikai maffiózóinak vagyonnyilatkozatát!
(A szagszervezeti vezetők nem kötelezettek vagyonnyilatkozat leadására! Havi jövedelmük pedig gondosan őrzött adótitok!)