Megfelel az uniós szabályozásnak az Audi győri autógyárának bővítéséhez nyújtott 133,3 millió eurós (41,5 milliárd forint) magyar állami támogatás – állapította meg részletes vizsgálata után az Európai Bizottság.
A brüsszeli testület hétfői közleményében tudatta, hogy az összesen 1,2 milliárd eurós beruházás a tervek szerint 2100 munkahelyet fog teremteni a hátrányos helyzetű nyugat-dunántúli régióban, és ezáltal jelentősen hozzájárul a térség gazdasági fejlődéséhez.
stp
A bizottság értékelése szerint az állami támogatás feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy a fejlesztés megvalósuljon Győrben.
A projekt állami finanszírozásának a regionális fejlődésre gyakorolt pozitív hatása felülmúlja a támogatás versenytorzító hatását – közölte az Európai Bizottság.
Az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok lehetővé teszik beruházási projektek támogatását, amennyiben azoknak a regionális fejlődésre gyakorolt pozitív hatása felülmúlja a támogatás versenytorzító hatását. Az elmúlt években az Európai Bizottság számos autóipari beruházási projektet vizsgált meg annak érdekében, hogy meggyőződjön róla, a támogatás valóban szükséges és arányos a beruházás megvalósítása szempontjából.
Európai Bizottság (EB) 2014 júliusában kezdeményezte a részletes vizsgálatot annak megállapítására, hogy a szabályoknak megfelelő-e a magyar állami támogatás, amelyet az Audi kap győri autógyárának bővítéséhez. A bizottság elsősorban arra volt kíváncsi, milyen hatással lesz a beruházás a régiós fejlődésre, illetve, hogy feltétlenül szükséges-e az állami támogatás ahhoz, hogy a fejlesztés megvalósuljon Győrben.
(MTI)
Bal-Rad komm: Persze hogy tetszik Brüsszelnek-a GYARMATTARTÓNAK-a döntés. A gyarmat finanszírozza a gyarmatosítót.
“…milyen hatással lesz a beruházás…”-ami 2100 MAGYARNAK ad munkalehetőséget!
Gondoljunk bele: KILENC ESZTENDŐ ALATT ÖSSZEJÖHETNE EGY ILYEN “TÁMOGATÁSSAL” EGY SZÍNTISZTÁN MAGYAR TULAJDONÚ GYÁR! (Meglehet, az már piactorzító hatású lenne!)
Ezt a NÉMET beruházást 41,5 milliárddal “támogatja” a Nemmzetthy Ügyekh Qhmánya!
A vajdasági magyar politikai szervezeteket 50 milliárddal. És ez csak két eset! Nem sokat kéne kutakodnunk, hogy találjunk még hét másikat!
ÉS MÁRIS ÖSSZEJÖHET(ne!) EGY ILYEN BERUHÁZÁS ÁRA! AMI CSAK MAGYAR LENNE! Persze azt Brüsszel már nem tartaná üdvösnek!