Orbán valósíthatja meg Gyurcsány nagy álmát

A kormány rögzítette a Liget Budapest projekt első részének tartalmát, ennek legfontosabb része a Városliget parkfunkciójának erősítése – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszámolt, hogy a Nyugati pályaudvar ugyancsak megújulhat.
Baán Lászlótól, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosától legfőképpen egy kertépítészeti ötletpályázat kiírását várja a kabinet a Liget parkfunkciójának erősítése érdekében – mondta a tárcavezető. A Liget-projekt részeként megépülhet az Új Nemzeti Galéria és a Magyar Zene Háza a Városligetben, ahová a kormány a Néprajzi Múzeumot is elköltöztetné, de utóbbival kapcsolatban az első tervpályázatokat érvénytelenítették, és új tervkoncepció kiírására adtak felhatalmazást. Megújulhat továbbá a Vajdahunyad vára, az állatkert, a Közlekedési Múzeum, valamint a Szépművészeti Múzeum, és újjáépülhet a Városligeti Színház. Nem épül meg ugyanakkor a Városligetben a fotográfiai és az építészeti múzeum.
Az új projekt, a “Liget 2” a tervek szerint arról szólna, hogy rehabilitálnák a Nyugati pályaudvar és a Városliget közötti területet. Ezzel kapcsolatban azt javasolja Lázár János, hogy a kormány döntsön a pályaudvar teljes rekonstrukciójáról. A MÁV-tól pedig a kezelésében lévő, a Nyugati mögött található és a Városligetig terjedő lerobbant területek megújítását, zöldfelületté alakítását várják úgy, ahogyan azt Finta József építész megálmodta.
A Figyelő értesülései szerint maga a miniszterelnök is támogatja a Nyugati pályaudvarnál lévő rozsdaövezet rehabilitációját, ahol akár kormányzati épületek is helyet kaphatnának. Néhány évvel ezelőtt a Gyurcsány-kormánynak is hasonló tervei voltak, az 140 milliárdba került volna, a mostani “Liget 2” projekt költségvetése is hasonló lehet.
A lap úgy tudja, a kormányfő egyenesen azt kérte, hogy januárra készüljön el a mintegy 170 ezer négyzetméteres terület rehabilitációs terve, határtanulmányokkal, költségszámításokkal együtt. A megújult területen kormányzati épületek mellett közparkok, éttermek, sportkomplexumok is helyet kapnának.
A projekt részeként felújítanák és lefednék a vasúti síneket, fölöttük épülne a közpark, valamint a Ferdinánd hidat is lebontanák. A felújított területet 2018. június 30-ig adnák át – írja a hetilap, mely úgy tudja, hogy a területrendezés 60 milliárdból jönne ki, míg a Nyugati pályaudvar és a vasúti sínek felújítása további 80 milliárdot vinne el.
(portfolio)
ők