Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke az Európai Bizottsághoz fordult. A radikális atlantista párt azt próbálja elérni, hogy az Európai Unió beleszóljon a magyar állami költségvetés alakításába.
Molnár Csaba a DK honlapján megjelent közlemény szerint azt kifogásolta, hogy “a Fidesz a paksi atomerőmű leszerelésre félretett összegekből finanszírozná a veszteséges rezsicsökkentés fenntartását”. A DK szerint, ha olcsóbb a villany és a gáz, az veszteséget jelent. A párt ezzel ismét a magyar nép ellen pozícionálja magát, mert a fogyasztó ellenében, a profitérdekelt szolgáltató szemszögéből tekint azokra az intézkedésekre, melyek eredményeként a fogyasztó kevesebbet kell fizessen. A DK szolidaritást vállal a szolgáltatókkal, de a fogyasztókkal nem.
Mindez azonban mellékszál ahhoz képest, amit a párt újabb lépése sejtet. A Demokratikus Koalíció alapítása óta nem telt el olyan hónap, hogy a párt ne fordult volna valamivel az Európai Bizottsághoz. Rendszerint a kormány egy intézkedése miatt, amit ők – szavazóbázis híján – nem a belpolitikában, a magyar nép támogatását elnyerve próbálnak megoldani, hanem az Európai Unió beavatkozásával akarják rákényszeríteni a magyar kormányt arra, hogy olyan lépést tegyen, amit a választók elleneznek.
A radikális atlantisták célja, hogy elfogadható alternatívaként tüntessék fel a magyar választók számára Magyarország felszámolását. A párt nyíltan hirdeti az Európai Egyesült Államok megalapítását, ami a nemzetállamok eltörlésével jár. Ennek megfelelően egy olyan stratégia mentén szól hozzá az egyes belpolitikai témákhoz, amely minden alkalommal idegen hatóságok bevonását követeli. A radikális atlantisták arról akarják meggyőzni a magyar választókat, hogy Magyarország kormánya ne dönthessen az ország ügyei felől, hanem ezt az Európai Unió tehesse meg helyette.
Korábban a DK politikusai egyértelművé tették, hogy Brüsszel kezébe adnák a magyar állam valamennyi jogkörét. Ezúttal annak lehetünk szemtanúi, amint a DK épp az állami költségvetés kialakítását akarná Magyarország kezéből kivenni, és átadni azt az Európai Uniónak.

http://www.hidfo.ru/2015/10/a-dk-brusszel-kezebe-adna-a-magyar-allami-koltsegvetest/