Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda Európa második propagandaminisztériuma lesz, Rogán Antal pedig “Goebbels hagyatékát fogja folytatni”.
Kerék-Bárczy kijelentette, hogy “a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal munkaköri leírására alkalmazható Joseph Goebbels azon írása, amelyben a náci politikus összefoglalta, hogy a hazugságok kellő számú ismétlésével miként verhetők át az emberek”. A politikus szerint eközben a Demokratikus Koalíció nem engedi majd a tények elfeledtetését, és emlékeztetni fogja a választókat arra, hogy “a jelenlegi a valaha volt legkorruptabb magyar kormány, amely képtelen kiszámíthatóan és fenntarthatóan irányítani az országot, Orbán Viktor kormányfő pedig ezt az új propagandaminisztériumból irányított hazugságokkal próbálja takargatni”.
A Demokratikus Koalíció újabb, valóságtól elrugaszkodott nyilatkozatait azt követően hallhatjuk, hogy a Magyar Narancs hetilap szeptember 10-i száma egy szögesdrótból font bajusszal ábrázolta Orbán Viktort, és ezzel sikeresen használta fel a hazai sajtó teljes spektrumát arra, hogy ingyen reklámfelülethez jutással ellensúlyozza az előfizetők megfogyatkozását.
A Demokratikus Koalíció ehhez hasonló nyilatkozatai azonban rámutatnak, hogy nem csak a Magyar Narancsnak van szüksége több előfizetőre, de a Gyurcsány-párt intenzív harcban áll más ellenzéki csoportokkal a magyarországi zsidók szavazatainak megszerzéséért. Kevésbé ismert tény, hogy az Európába érkező muszlimok egy része sokkal intenzívebb zsidógyűlöletet táplál, mint a megszelídült és kontroll alatt tartott európai szélsőjobboldal, emiatt a baloldali zsidó szavazók egy része átpártol az Orbán-kormányhoz a migrációs válság rendezése okán. A Demokratikus Koalíció ezért a Kerék-Bárczy Szabolcs nyilatkozatához hasonló riogatáshoz folyamodik, annak reményében, hogy elveszített szavazóit így visszaszerezheti.
Tóth Gy. László politológus a Magyar Időknek nyilatkozva úgy fogalmazott; “ez a szubkultúra újabban mindig és mindennel kapcsolatban Hitlerre vagy a zsidó genocídiumra asszociál.” Az általa liberális és anarchista hetilapként meghatározott Magyar Narancs azonban csak kisebbik szócsöve egy idegen hatalomnak, ami Magyarországon működtetett balliberális pártjai számára ezt a kommunikációs stratégiát írja elő. Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete szerint az Orbán-kormány xenofób politikát folytat. A Népszabadság pedig vagonírozásról beszélt a menekültek nyugatra továbbutazásához biztosított vonatjáratok kapcsán.
Kerék-Bárczy Szabolcs nyilatkozata emellett arra is rávilágított, hogy a párt elsődleges kampánytémává lépteti majd elő a “korrupció elleni harcot”. Mint az ukrán korrupcióellenes hivatal esete is mutatja, egy ilyen intézmény alkalmas a politikai leszámolások – látszólagosan – legálissá tételére, így minden ellenzéki párt számára nagy lehetőséget jelent, ha a választások után saját emberét tudja ültetni egy antikorrupciós hivatal élére. Ezek a törekvések pedig a hatalmi harcban alulmaradt oligarchák érdekeivel is egybeesnek. Simicska Lajos, egy az Orbán-kormány holdudvaráról leszakadó, kegyvesztett oligarcha szeptember 19-én az Indexnek nyilatkozva kijelentette; “ha Magyarországon tényleg jogállam van, tartsa magát mindenki a jogi keretekhez, mert ha egyszer kikerülnek a hatalomból, az ügyeiket számon fogják rajtuk kérni.” Simicska az Indexnek adott nyilatkozatával gyakorlatilag megfenyegette a kormánypártot, hogy egy ellenzéki párt választási győzelme esetén a korrupció elleni harc leple alatt fog rajtuk revansot venni.

http://hidfo.ru/2015/10/a-valsaghelyzet-elohozta-gyurcsany-ferenc-fekezett-habzasu-rivalizalasat/