Montenegró fővárosában folytatódik a NATO európai terjeszkedése. Civil szervezetekkel, radikális atlantista ellenzékkel, médiaoffenzívával és utcai harcokkal zajlik Montenegró kormányának megdöntése.
Mintegy 120 sérültje volt a Montenegró fővárosában zajló összecsapásoknak szombat éjjel, miután a rendőrség oszlatni kezdte a “Demokratikus Front” nevű párt kormányellenes tüntetését. A Ria Novosztyi hírügynökség beszámolója szerint azonban a hivatalosan elismert adatoknál jóval több sérült lehet. Egy ellenzéki politikus által mondottak alapján több száz sérült is lehet, és legkevesebb 15 rendőr szerzett komolyabb sérüléseket az éjszakai összecsapások során. A rendőrség közleménye szerint több ellenzéki képviselőt is őrizetbe vettek, miután aktivistákkal közösen a rendőrökre támadtak, és köveket dobáltak a rendőrsorfal felé.
Újabb országban támadnak Soros György civiljei
A “Demokratikus Front” megmozdulása során követelték a kormányfő lemondását, akit jelenleg korrupciós vádakkal támadnak. A hónapokkal ezelőtt, Macedóniában kezdődő felforgatáshoz hasonlóan ellenzéki sajtóorgánumok általi kiszivárogtatásokkal kezdődött a kormány lemondatása, aminek ezúttal is lényegi eleme, hogy egy politikusok olyan csoportja van hatalmon, akik “nem tesznek kellően határozott lépéseket az európai integráció irányába”. Az ellenzék korrupciós vádakra hivatkozva követeli a miniszterelnök lemondását, és Montenegró NATO-csatlakozását.
Májusban Macedóniában is ehhez hasonló felforgatási kísérlet kezdődött, ahol az ellenzék szintén a sajtó által kiszivárogtatott információk mentén fogalmazza meg vádjait. Nikola Gruevszki kormánya kijelentette, hogy elkötelezett a Török Áramlat macedóniai szakaszának megépítése mellett, ami orosz földgázzal látná el az Európai Uniót, Ukrajna megkerülésével. A kormány emiatt ultimátumot kapott a nyugati országok részéről, azt követően kezdődtek a magánbeszélgetések kiszivárogtatásával felduzzasztott kormányellenes megmozdulások. Az ellenzék választási csalással és korrupcióval vádolta a kormányt, majd erre alapozva követelték az előrehozott választásokat. A kormány elleni nyomásgyakorlás részeként albán terrorista csoportok is bevonásra kerültek. Macedónia kormánya azonban nyíltan beszélt arról, hogy a kormány megdöntésében idegen titkosszolgálatok vesznek részt, és a NATO gerjeszti az etnikai erőszakot, az ország destabilizálása céljából.
A számos különböző esetben közös nevező, hogy az adott ország kormánya a NATO érdekeinek nem megfelelő politikát folytat. Emiatt igen hamar előkerülnek a korrupciós vádak, az ellenzéki sajtót idegen titkosszolgálatok személyes hangfelvételekhez és bizalmas iratokhoz juttatják, hogy felháborodást szítsanak és tömegbázissal lássák el a kormányellenes megmozdulásokat. Gajdics Ottó, a Magyar Idők publicistája szerint “Korrupció az, ha egy országban nem az amerikai érdekek érvényesülnek”.


http://www.hidfo.ru/2015/10/a-nato-a-kormany-megdontesevel-kebelezne-be-montenegrot/