Hivatalosan október elején adott számot az országgyűlésben a kormány arról, hogy a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentési Alap hogyan gazdálkodott a rá bízott 3000 milliárd forinttal, és mire használták fel a magánnyugdíjpénztárakból átáramlott vagyont.
Nagyon szomorú, hogy a parlamenti ülésen mindösszesen 8 képviselő és 1 kormánytag vett részt, hiszen a téma ennél jóval fontosabb. Főleg annak ismeretében, hogy komoly problémák vannak a hazai nyugdíjrendszerben. A kormány és a Fidesz természetesen kiállt a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítása mellett – a szokásos kommunikációval: megvédték az emberek megtakarításait -, miközben az ellenzék egyhangúan a nyugdíjvagyon eltapsolásáról beszélt.
Hogy kinek van igaza, és hogy mennyire gazdálkodott jól a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentési Alap, azt a számok jól bizonyítják: elég csak arra gondolni, hogy az államadósság közel sem csökkent olyan mértékben, mint ahogy azt a kormány szerette volna, miközben az államosított nyugdíjpénz elfogyott.
okos
A nyugdíjvagyon államosítása
2010 végén döntött a Fidesz a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosításáról. A kormány fő indoka az volt, hogy meg kell védeni az embereket pénzét, mert a pénztárakban csak eltőzsdézik azt, a kormány által biztosított egyéni számlákon viszont mindenki biztonságban tudhatja a pénzét.
A számokból persze kiderült, hogy eltőzsdézésről egyáltalán nem lehetett beszélni, máskülönben nem lett volna reálhozam, ahogy az is, hogy azok jártak jól, akik a rendszerben maradtak, mivel a rákövetkező években jelentős hozamokat értek el a pénztárak.
Ráadásul a kormány ígéretével szemben azok az egyéni számlák sem láthatóak, ahol mindenki nyomon tudná követni a megtakarítását, persze ez már nem is reális elvárás, amikor jól tudjuk, hogy az a 3000 milliárd forint volt-nincs.
Bár a kormány váltig állítja, hogy az emberek önkéntesen elfogadták a 2010/11-es „nyugdíjreformot”, valójában az emberek többsége két ok miatt hagyta ott a harmadik pillért (a másik két pillér az állami nyugdíj és az önkéntes pénztári tagság):
– Egyrészt, a kormány úgy kommunikált, hogy azok, akik nem lépnek ki a magánnyugdíj-pénztári rendszerből, azok a jövőben nem fognak részesülni az állami nyugdíjból.
– Másrészt, a folyamat automatikus: aki nem ment nyilatkozni arról, hogy nem lép ki a rendszerből, annak a megtakarítása automatikusan átkerült az államhoz, ráadásul nagyon szoros volt a határidő is.
A Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentési Alap gazdálkodása
2015. október elején a kormány és az ellenzék összesen 9 képviselője ismét egymásnak feszült, hogy megvitassák, hogyan gazdálkodott a 3000 milliárd forinttal a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentési Alap. Miközben az ellenzék ismét arról beszélt, hogy eltapsolták a nyugdíjvagyont, a kormánypárt politikusai a már fent említett érveket hozták fel, azaz meg kellett védeni az embereket pénzét, és jó döntéseket hoztak a nyugdíjreform során. De valóban meg kellett védeni az emberek pénzét? Jól gazdálkodott az Alap? És mi lett a 3000 milliárd forinttal?
Az első kérdésre a válasz igen összetett. A pénzügyi válság után valóban csökkent a bizalom a tőkepiaci szereplőkkel szemben, hiszen 2008-ban és 2009-ben bebizonyosodott, hogy a gyenge szabályozói környezetben a bankok, a biztosító társaságok és egyéb pénzügyi intézmények mennyire vissza tudnak élni a háztartások pénzével és bizalmával. El kell ismerni, hogy a magánnyugdíj-pénztári rendszerben is voltak olyan elemek, amelyek teljes egészében rosszul működtek. Ilyen volt például a szereplők működési szabályozásának hiánya. Ennek köszönhetően a pénztárak nem kevés pénzt tudtak leakasztani működési és egyéb költség címen.
Ráadásul az egész pénztári rendszer rosszul épült fel: a nyugdíjpénztár deficites volt, a költségvetésnek pedig ki kellett pótolnia a hiányt, ami évi szinten több 100 milliárd forintot jelentett. Ettől függetlenül arról már egyáltalán nem lehet beszélni, hogy a magánnyugdíjpénztárak eltőzsdézték volna az emberek pénzét, még annak ellenére sem, hogy a válság után a kockázatosabb portfóliókon nem kevés pénzt buktak. Ha így lett volna, nem lett volna reálhozam, márpedig reálhozam volt, nem is kevés, több mint 200 milliárd forint.
Ezzel szemben a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentési Alap egyáltalán nem gazdálkodott jól a rá bízott pénzekkel, csak az átértékelési vesztesége több mint 200 milliárd forint volt.
tnt
Hogy néhány példát említsünk: a különböző részvényekkel, befektetési jegyekkel és egyéb pénzügyi termékekkel annyira rosszul bántak, hogy 2011-ben 18,4 milliárd forinttal kevesebbért adták el az értékpapírokat, 2013-ban pedig az értékpapírokon elért veszteség több mint 40 milliárd forint volt. Mindeközben pedig a megmaradt pénztárak egész jól fialtak, és sikeresen meglovagolták az optimista nemzetközi pénzpiaci hangulatot. Miközben az állam körülbelül 7-8 százalékot bukott, addig a kicsit nagyobb kockázatú portfóliók ugyanennyit hoztak a pénztáraknál.
Friss MNB adatokból kiderült, hogy a megmaradt pénztáraknál 2010 októbere óta éves szinten 4,5-8 százalék között volt a hozam, attól függően, hogy az adott portfólió milyen kockázati kategóriába tartozott és milyen pénzügyi eszközökből állt.
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy mondjon bármit is a Fidesz, az Alap nagyon rosszul bánt a hozzá került pénzzel.
És hogy mi lett a pénzzel? 2000 milliárd forintot az államadósság csökkentésére fordítottak, több mint 400 milliárd forint állami pénzalaphoz került, több mint 200 milliárd forintot kifizettek a lakosságnak, ez volt a reálhozam, és a már többször említett 200 milliárd forintos veszteség is ide tartozik, amely a kormány szerint valójában jó gazdálkodás.
Megmaradt tehát az emberek pénze? Nem, azt mind elköltötték, vagy ellenzéki szakzsargonnal, eltapsolták.
Csökkenő államadósság?
A probléma csak az, hogy hiába költöttek el 2000 milliárd forintot államadósság csökkentése címen, az államadósság csekély mértékben csökkent, és ami talán ennél is rosszabb, hogy azóta, amióta elköltötték ezeket a pénzeket, az államadósság valójában emelkedett:
Miközben 2011 második negyedévében a bruttó államadósság GDP-arányosan 78 százalék alá csökkent 1400 milliárd forint felhasználása után, aközben 2015 második negyedévében a GDP-arányos államadósság majdnem 80 százalék volt. Ráadásul ugyanazokat a negyedéveket megvizsgálva az eltelt időszakban mindig magasabb volt a bruttó államadósság.
Az év végi adatokkal azért nem érdemes összehasonlítani ezeket a számokat, mert ahogyan arról már korábban is írtunk, év végén mindig alacsonyabb lesz az államadósság egy kis trükközésnek köszönhetően. Az uniós szabályoknak ez az eljárás megfelel, ráadásul nem a Fidesz az első kormány, amely ezzel a trükközéssel él. Az adatokból azonban jól kivehető, hogy az államadósság csökkentésére irányuló minden erőfeszítés megbukott az elmúlt 4 évben, hiszen az évközi adatokat összehasonlítva jól látható, hogy nincs trendszerű csökkenés azóta, amióta felhasználták a nyugdíjvagyont, ráadásul, ha eltekintenénk ettől az összegtől, akkor nagy valószínűséggel most ugyanakkora lenne a GDP-arányos államadósság, mint a 2010-es kormányváltás idején. Hogy mi ennek az oka? Egyértelműen a rossz gazdaságpolitika. A GDP nem nőtt olyan ütemben, mint ahogy azt a kormány szerette volna, raádásul 2012-ben recesszió volt, az árfolyam jelentősen leértékelődött részben belső okok miatt (bizalmatlanság a kormány gazdaságpolitikájában szemben, laza monetáris politika), és számos külső turbulencia volt, amely nem érintette jól Magyarországot.
tnt
Ilyen körülmények között pedig nem meglepő, hogy alig csökkent az államadósság, főleg azóta, mióta a kormány elköltötte a teljes nyugdíjvagyont. Az adatokat és a számokat vizsgálva még mindig meglepő számunkra, hogy a kormány szerint ők jól bántak a pénzekkel és senkinek sem kell aggódnia a megtakarításai miatt. Azok miatt a megtakarítások miatt, amelyeket már régen elköltöttek.
(tenytar)

Bal-Rad komm: Hiszen ha csak a nyugdíjpénzeket tapsolták (SIKKASZTOTTÁK) volna el!
A döbrögista horda MINDEN GONDOLATA A LOPÁS-ÉS ANNAK A DÍCSÉRETE!-mint jóságos cselekedet!
De van számukra mentség! Mint Dajcstompi mondotta volt: “CSAK AZT CSINÁLTUK, AMIT A TÖBBIEK!”
Döbrögiék sem loptak kevesebbet mint kollégáik! Az elmúlt 26 esztendő ugyanis csak erről szólt! Lopásról, sikkasztásról! Ám Döbrögiék egy egész komoly stábot hoztak létre a lopás intézményesítésére és MAGASZTALÁSÁRA!
Összességében véve kijelenthetjük viszont, hogy a MAGYAR NÉP teljességgel rászolgál a kiszolgáltatott sorsára!
Ahol százan mennek el egy politikai szélhámosgyülekezet emlékműromboló akciójára, de csak legfeljebb húszan tiltakoznak kilakoltatások ellen-OTT BÁRMIT MEG LEHET CSINÁLNI!
Ahonnan elmenekülnek inkább az emberek!-ahelyett hogy szétvernék a kártevő banditahordákat!-OTT BÁRMIT MEGTEHET A POLITIKAI ELIT!
Ahol csak egy internetadó miatt tüntet tízezer “Z”-nemzedékes!-de a kifosztottság ellen szinte senki!-OTT A POLITIKAI ELITNEK SZABAD KEZE VAN!
MINDENRE! MERT A MAGAR NÉP ELVISELI!
Ha pedig a magyar nép mindent hajlandó elviselni, akkor miért ne lopnák szét az ország maradékát is?!
3000 milliárd forint az azért nem semmi! Elveszett! (MEG/EL!-VÉDTÉK!)
TILTAKOZOTT VALAKI IS?!