Végre valami reális gondolat!
A migráns krízis tárgyában augusztus 1-én írtam először arról, hogy az Európai Unióba való bevándorlásnak a legális módjait kellene előtérbe helyezni. Ma is azt mondom, hogy csak ez lehet az illegális bevándorlás megszüntetésének az egyetlen járható útja.
Mit is írtam akkor? “Tudjátok-e, hogy a bevándorlási kérelmet egy menekült benyújthatja egyenesen Németország vagy más bevándorlási célország belgrádi nagykövetségén is? Mondjuk egy pakisztáni akár Iszlámábádban is! Ez volna a bevándorlás legális módja. De a bevándorlási kérelmet ugyanúgy be lehetett volna nyújtani Törökországban vagy Görögországban is. Ehelyett kormányzatilag támogatott módon, illegális bevándorlóként érkeznek Magyarországra, ahonnan hasonló módon, illegálisan kísérlik meg a továbbjutást a célországba.”
Örömmel látom, hogy az utóbbi időben Little blogger is elkezdett hasonló gondolatokról írni! Sőt a tegnapi napon végre arról is lehetett olvasni, hogy a magyar kormánynak is hasonló javaslatai vannak. És ha hinni lehet a híreknek, akkor London is közvetlenül a konfliktuszóna közelében fekvő menekülttáborokból fogadna be menekülteket.
A magyar médiából bárhonnan idézhetném, mindenütt ugyanezt írják: “Az egyik legfontosabb cél az embercsempész-hálózatok kiiktatása, ennek érdekében pedig a menekülteket biztonságos úton kell célországukba eljuttatni. Ez azt jelentené, hogy nem vonulnának át fél Európán – és főként nem Magyarországon. Orbán Viktor már korábban utalt arra, hogy Magyarország nagykövetségein bárki jelentkezhet, hogy menekültként vagy bevándorlóként nálunk akar élni.”
Szerintem ez volna az igazi humanizmus. Legalább annyival különb a jelenlegi körülményeknél, hogy kiiktatja az emberbercsempész bizniszt, azaz megszünteti a lehetőséget, hogy bűnözők kihasználják a szerencsétlen menekült tömegeket. És ha a menekültek nem kerülnek kapcsolatba embercsempészekkel, akkor nagyságrendekkel csökken a veszélye annak is, hogy iszlám terroristák irányítják a menekültáradatot.
De látni kell azt is, hogy a bevándorlás legális módjának felvállalása csak akkor működik, ha az illegális bevándorlókat szigorúan visszafordítják az Európai Unióból. Azaz a kerítésre mindaddig szükség lehet, amíg az illegális bevándorlás jelei tapasztalhatók. Így jutunk el annak a megértéséhez, hogy mi is a különbség az illegális és a legális bevándorlás között:
Nemzetbiztonsági és európai biztonsági kockázat rejlik az illegális és a legális bevándorlás közötti különbségben! Az illegális bevándorlás egyedül az iszlám terrorizmus érdeke! Kinek az érdeke, hogy az illegális bevándorlók közé terroristákat csempészhessen? Nekik érdekük a káosz, a bizonytalanság és a pánik szítása Európában! Nekik érdekük a nyomásgyakorlás alkalmazása a határainkon, a Keleti pályaudvarnál, az autópályákon stb. Még a kukoricás letaposása is egyedül nekik érdekük. Az illegális bevándorlás ugyanis ennek a nyomásgyakorlásnak az eszköze. Vagyis a migráns is terrorista – akarva-akaratlanul is. Az európai humanizmust legális módon is lehet gyakorolni. Sőt jobban, mint illegális bevándorlás esetén.
Mindezeken a liberális széplelkek is elkezdhetnének gondolkodni. Ők is akarva-akaratlanul az iszlám terrorizmus eszközeivé váltak, ha tudnak róla, ha nem. Ezt a radikalizálódó nagymamák figyelmébe ajánlom! Majd két hónap kellett ahhoz, hogy a magyar kormány hozzám hasonló gondolatokat legyen képes kiötleni, de legalább eljutottunk idáig. Nem kell megsértődni azon sem, hogy a válság megoldásának reális lehetőségei nem Gyurcsány Ferenc, sőt nem Angela Merkel agyában születtek meg, hanem a barbárnak tartott Orbán Viktor fejében. Ennek egyedüli oka mindössze annyi, hogy a liberálisok nem is jó irányban keresték a megoldást. Számukra mindennél fontosabb volt humanizmus prezentálása még a józan ész határait meghaladó módon is. De ideje belátni – hacsak valaki nem kifejezetten abban érdekelt, hogy a migráns áradatot a saját hálószobáján vezesse keresztül -, hogy a táborelvű megfontolásokat illene távol tartani ettől a kérdéstől, mert csak zavarja a gondolkodást. Humanizmust esszerű módon is lehet gyakorolni – de nem az illegális bevándorlók felé. Ugyanis nem a törvényszegőkkel szemben akarunk emberségesek lenni. Vagy van, aki igen?
Ja, és moralizálgatni sem kellene ész nélkül..!
Persze mindez a logika megbukhat azon, ha kiderül, hogy a neokonzervatív “liberális” nagyhatalmaknak érdeke fűződik az iszlám terroristák Európába csempészéséhez, Európa destabilizálásához és iszlám megszállásához, hogy a New World Order útjában álló utolsó akadályt is eltávolítsák. Ez esetben a neokonzervatív “liberális” nagyhatalmak egyáltalán nem fognak törekedni az illegális bevándorlás magállításában. Erre az eshetőségre árgus szemekkel figyelnünk kell! Mert ebben az esetben Merkel, Juncker és hasonló figurák az Európa ellen szervezett ötödik hadoszlop részét képezik.
Persze ez esetben a radikalizálódó moralizálgatós nagymamák is akarva-akaratlanul a neokonzervatív “liberális”nagyhatalmaknak érdekeiket szolgálják.
(aLEx)