A német hatóságok nyomozást indítottak egy szíriai menekült ügyében, aki a menekülttáborban arról beszélt szobatársainak, hogy tagja “volt” az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek.
A Welt am Sonntag jelentése szerint a Szövetségi Nyomozóhivatal egy mobiltelefonnal készített felvétel alapján kezdte meg az ügy kivizsgálását. A gyanúsított Németországba érkezését és elszállásolását követően beszélt arról a táborban elszállásolt más menekülteknek, hogy Európába érkezése előtt Szíriában harcolt, az Iszlám Állam kötelékében. A menekültek közül valaki mobiltelefonnal rögzítette a beszélgetést, amit később átadott a hatóságoknak. A nyomozóhivatal most azt vizsgálja, hogy a gyanúsított “komolytalanul” mondta-e az elhangzottakat, vagy állításai mögött valós tények állnak.
Angela Merkel német kancellár szerint idén összesen 800 ezer szíriai menekült érkezhet Németországba, akiket már nem küldenek vissza más országokba. A Szíriából érkező személyek azonban nem minden esetben szíriaiak. Az országban működő terroristák korábban hamis papírokkal szivárogtak be Szíria területére, mígnem Törökországon keresztül megindult a zsoldos-turizmus, és valamennyi nyugati országból elkezdtek “önkéntesek” érkezni a szíriai kormány elleni harcra. A történtekből következően valószínűsíthető, hogy a szíriai állampolgárként Európába érkező személyek közt rengeteg olyan “szíriai” is lehet, akik az orosz beavatkozás miatt várható katonai vereség elől “menekülnek” (vonulnak vissza) Szíriából más országokba.
A Szíriában működő terroristák nagy része azonban nem szíriai állampolgár, hanem nemzetközi zsoldoshálózat részeként érkezett az országba. Ezek a személyek Európába érkezésüket követően várni fogják “szponzoraik” további utasításait, és bármelyik európai országban egyik hétről a másikra is megkezdhetik azt a tevékenységet, amit korábban Szíriában, előtte pedig Irakban, Afganisztánban, majd Algériában, Líbiában, Egyiptomban folytattak. Ezek a személyek nem vallási tanításokon radikalizálódó muszlimok, hanem fizetett harcosok, akik valamelyik nyugati ország titkosszolgálataival összeköttetésben állva hajtanak végre terrortámadásokat – akkor, amikor az őket szponzoráló ország érdekei úgy kívánják. Vlagyimir Putyin orosz államfő számos alkalommal kijelentette, hogy a nyugati országok fel kell hagyjanak a “jó terroristák” támogatásával, és ez alatt a fentieket értette.
Tekintve, hogy a nemzetközi terroristák ellen harcoló kormányok (pl. Irak, Szíria) politikusai rendszerint arról számolnak be, hogy a terroristák amerikai zsoldban működnek, a nyugat-európai terrortámadások megkezdésének időpontját is az határozza meg, hogy a nyugat-európai országok külpolitikája mikor kezd lényegesen szembefordulni az Egyesült Államok által megkövetelt irányvonallal. Ha Franciaország és Németország új alapokra helyezi a kapcsolatait Moszkvával, Washington heteken belül pokollá változtatja Nyugat-Európát.
Németország a terroristák elsődleges célpontja, mert Berlin politikája gyakorol legnagyobb befolyást az Európai Unió külpolitikájára. A terroristák beszivárgásának bizonyíthatósága miatt pedig a német állami vasúttársaság azonnal lezárta az országba irányuló vonatközlekedést. A Deutsche Bahn felfüggesztette az Ausztriából és Magyarországról érkező járatokat, a korlátozást október 4-ig kiterjesztették. Ez idő alatt a Szövetségi Nyomozóhivatal több menekült ügyét is kivizsgálja, akik feltehetően kapcsolatban álltak a szíriai kormány ellen harcoló fegyveres csoportokkal.


http://hidfo.ru/2015/09/nemetorszag-leallitja-a-vonatkozlekedest-sziriai-terrorista-ugyeben-nyomoznak/