2015. szeptember 22., kedd

a NATO és az EU geopolitikai fegyverként használja őket."

"Ez egy hihető forgatókönyv. Törökország évek óta gyakorolt gyanús 'nyitott jató' politikája a menekültek irányában, felhalmozva több százezer, teljes mértékben finanszírozott és jól szervezett menekülttábort. Legutóbbi látogatásom során Bodrumban, Törökországban (török tranzitváros a görög Kos városához) azt mondták azért, hogy jobban ellenőrizhessék a menekültek áramlását, vagyis a Törökországból való kilépésüket, Erdogan kormánya megszüntette a legtöbb menekülttábort a török határon, miközben hatalmas táborokat hoztak létre Isztambul mellett." - ActivistPost.com
 

Ezek a táborok részei egy hosszú távú stratégiának, hogy igazolják a "biztonságos egek" létrehozását Szíria északi részén, amely végül a NATO, és megbízott terroristáik, az ISIS-Daesh invázióját szolgálná. Amint az országban képesek lennének Damaszkusz felé vonulni, hogy kivitelezzék a régóta tervezett "rendszerváltást" - megdöntenék a demokratikusan megválasztott Bassár el-Aszad kormányát.

2014. június 3-án Bassár el-Aszadot a szavazatok közel 90 százalékával választották meg, melyet a nemzetközi megfigyelők "szabad, tisztességes és átlátható" választásnak tekintettek, bár Washington és EU hűbéreseik elutasítják az eredményt, és illegitimnek tekintik a szír vezetőt. Bassár el-Aszad népszerűsége még ma is 75 százalék feletti.
 

Az alábbi ördögi tervet dolgozta ki a neokonzervatív Brookings Intézet már 2012-ben.

A Brookings Közel-Keleti Saban Központja #21-es emlékeztetője a Rendszerváltás Lehetőségeinek Felmérése címet viseli. Egy friss jelentés a Szíria Dekonstrukciója: Regionalizált stratégia egy konföderációs ország számára címet kapta - mely leírja, hogyan "hoznak létre mérsékelt elemek biztonságos övezeteket Szírián belül, amint képesek rá. Amerikai, valamint szaúdi, török, brit, jordániai és más arab erők lépnének fel támogatásként nem csak a levegőben, hanem végül a földön különleges erők jelenlétén keresztül (vagyis az ISIS-Daesh - a szerző megjegyzése) is. A megközelítés Szíria nyílt sivatagi terepén keresztül volna előnyös, amely lehetővé tenné ütköző zónák létrehozását, ahol nyomon követhetők lennének az ellenséges támadás jelei a technológiák, járőrök, és más módszerek kombinálásával, amely a különleges erőkön kívül a szíriai helyi harcosoknak is segíthetne felállni."

Párhuzamos, vagy biztonsági tervként a Washington, NATO és Törökország közötti szentségtelen szövetség megegyezett, hogy megnyitják Törökország kapuit a menekültek számára, hogy tulajdonképpen elősegítsék a tömegek kivonulását, hogy szabad kezet kapjanak és biztonságos eget, és létrehozzanak egy tömeges menekült áradatot - akik közül a legtöbben Németországba akarnak eljutni - amelyet a megfelelő pillanatban szabadjára lehet engedni, ami megfelelő nyomással vagy destabilizációs hatásokkal járna Európára nézve. Nos, éppen ez történik.
 

Nagyjából egy hét leforgása alatt Németország néhány drasztikus és ellentmondásos intézkedést hozott. Az első közülük egy látszólagos 180 fokos fordulat a menekültügyi politikában, speciálisan a szír menekültek irányában, megnyitva az ország határait 800 ezer, vagy még több, főként szíriai menekült számára 2015 végéig. Ez a hirtelen "Üdvözöljük a menekülteket" sok németet meglepett, akik egyébként egy emberibb menekültpolitikáért demonstráltak.

Szinte ezzel egyidőben Németország bevezette a határellenőrzést - átlépve az egyik legfontosabb, "nyitott határokról" szóló schengeni megállapodást, az aránytalanul nagy számú nem szír és ISIS vagy más dzsihádista sejtek vagy csoportosulások beszivárgásától tartva. Az ilyen destabilizáló, amerikai kiképzést kapott és fizetett csoportokról ismert, hogy már itt vannak Európában, ha szükséges, akkor készen állnak rá, hogy manipulálják a választásokat, illetve tömegtüntetéseket szervezzenek, lásd Arab tavasz, és újabban Ukrajnában. Washington egyik leghírhedtebb szervezete, amely finanszírozza az ilyen destabilizáló csoportosulásokat, a Nemzeti Demokrácia Alapítvány (National Endowment for Democracy - NED), amely több száz millió dollárt kap a külügyminisztériumtól.

A NED a felelős több tucat ország destabilizálásért, vagy annak kísérletéért szerte a világon, többek között Venezuelában, Ecuadorban, Brazíliában, Argentínában, Szudánban, Szíriában, Libanonban, Iránban - és még sok más helyen.

Könnyen elfeledkezünk róla, vagy gyakran nem is hiszünk Washington neoliberális birodalmának határtalan gonoszságában, amely abszolút büntetlenül működik a törvénytelenségben és gátlások nélkül, hogy elérje a világuralmat. Még lehet, hogy ez sem lesz elég, hiszen állandósult háborúkból és konfliktusokból táplálkozik - elengedhetetlen fenntartania a gazdaságot, amely a hadiipartól függ. Elfelejtjük, vagy nem tudjuk elhinni, mert a főáramú média, melyet szintén irányít - ami cionista-angolszász pénzügyi és média farok, melyet az amerikai háborús kutya csóvál - agymosását halljuk naponta hazugságokkal és torz hírekkel, lenyűgözve bennünket a birodalom jóságával, és rossz hírbe hozva mindazokat, akik keresik a szuverén nemzetek békés és harmonikus együttélését.
 


Példaképpen a New York Times szeptember 16-i beszámolója:

"Az orosz fegyverek és felszerelések legutóbbi átcsoportosítása Szíriába felszínre hozta a konfliktust, amely az Obama adminisztrációt uralta, mióta Putyin visszatért az elnökségbe, az Oroszországgal folytatott együttműködés (találkozó Putyinnal) és aközött, hogy próbálják elszigetelni az országot." Látjuk azt az egyetlen szót, ahogy az Obama adminisztráció, együtt a közel-keleti megbízottaival, Szaúd-Arábiával, Katarral és Törökországgal, hogy csak a legfontosabb neveket említsük, finanszírozta és felfegyverezte az ISIS-Daesht, megsemmisítve otthonokat, városokat, kultúrákat és a megélhetést, valamint megölve több ezer szírt, irakit, afgánt, líbiait, jemenit - így okozva a túlélők menekülését országaikból?

A cikk továbbá arra hivatkozva, hogy sokan (az USA cionista elitje - szerző megj.) "attól tartanak, hogy egy találkozóba való beleegyezés csak Putyin kezére játszana, és megjutalmazna egy nemzetközi zsarnokot." - Miközben az egyetlen zsarnok, aki végtelen terrort terjeszt az egész világon, az Obama és csatlósai az amerikai kontinensen (csak néhányan), Európában (valamennyien) és Ázsiában (néhányan, de egyre növekvő számban).

Ez még nem minden. A New York Times még több bölcsességet kínál.

"Oroszország lépése, hogy támogassák Bassár el-Aszad elnök kormányát, aki ellenállt Obama követelésének éveken keresztül, hogy mondjon le, aláhúzza azt az ellentmondásos megközelítést, hogy az Iszlám Állam terrorista szervezet ellen harcol."
 

Ki a jóisten Obama, hogy kérje egy szuverén ország demokratikusan megválasztott vezetőjét, hogy mondjon le? - Eszébe jutott valaha is a New York Times olvasóinak és másoknak megkérdezni, hogy egy ilyen nyilatkozat abszolút illegális? Eszébe jutott-e valaha is a nyugati közönségnek, hogy ez a fajta hegemónikus arrogancia akár visszájára is fordulhat? Vajon nem volna-e a szír Bassár el-Aszadnak, akinek az országa évek óta szenved a Washington irányította véres atrocitásoktól, ugyanolyan joga lenne kérni a nyugat hegemonikus királyát Obamát, hogy mondjon le? Hogyan is jönnének rá egy ilyen egyenrangú feltételezésre?

Szeptember 15-én a a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) Biztonsági Tanácsa csúcstalálkozót tartott Dusanbeban, Tádzsikisztánban, melynek fő hangsúlya az volt, hogy hatékony választ adjon a jelenlegi katonai és politikai kihívásokra, beleértve a terrorista és más szélsőséges csoportok megugró aktivitását, és a helyzet destabilizálódását az ODKB országok határain. Az ODKB tagjai közé tartozik Oroszország, Örményország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán.

Az ODKB Tanácsa előtt tartott beszédében Putyin a következőket mondta:

"A helyzet ott (a régióban, többek között Afganisztánban, Irakban és Szíriában) nagyon súlyos. Az úgyneveztt Iszlám Állam jelentős területeken irányít Irakban és Szíriában. A terroristák már nyilvánosan kijelentették, hogy az általuk kitűzött cél Mekka, Medina és Jeruzsálem. Terveik között szerepel tevékenységi körük kiterjesztése Európára, Oroszországra, Közép- és Délkelet-Ázsiára.

Aggódunk emiatt, különösen azért, mert fegyveresek esnek át az ISIS ideológiai és katonai kiképzésén, akik számos nemzetből érkeznek - köztük sajnos Európából, az Orosz Föderációból, és több volt szovjet köztársaságból. És persze aggódunk a területeinkre történő esetleges visszatérésük miatt.

Alapvető józan ész, felelősséget vállalva a globális és regionális biztonságért, egyesítve a nemzetközi közösség erőfeszítéseit (harcolni) egy ilyen fenyegetéssel szemben. Félre kell tenni a geopolitikai ambíciókat, csökkentve az úgynevezett kettős mércét, a terrorista csoportok közvetlen vagy közvetett felhasználásának politikáját saját célok elérése érdekében, beleértve kormányok és rendszerek eltávolítását.

Oroszország, mint tudják, azt javasolta, hogy hozzunk létre egy széles koalíciót a szélsőségesek elleni harcra késedelem nélkül. Ennek (a koalíciónak) egyesítenie kell mindenkit, aki kész tenni, és már hozzájárult a terrorizmus elleni küzdelemhez, mint ahogy Irak és Szíria fegyveres erői teszik ma. Támogatjuk a szíriai kormányt a terrorista agresszió leküzdésében. Továbbra is biztosítjuk a szükséges katonai technológiai támogatást és szorgalmazzuk, hogy más országok is csatlakozzanak."
 

Visszatérve a németek merész és ellentmondásos intézkedéseihez: Ahogy arról a Deutsche Wirtschafts Nachrichten (DWN) beszámolt 2015 szeptember 12-én,

"Egy meglepő lépéssel Németország elhagyta az USA által létrehozott Putyin ellenes szövetséget: Németország hivatalosan is üdvözölte Moszkva tettrekészségét Szíriában, és kezdeményezést tett az oroszokkal és a franciákkal együtt, hogy véget vessenek a háborúnak. Ennek célja, hogy megállítsák a menekültek folyamatos beáramlását. Németország elrendelte több ezer katona felkészülését."

Vlagyimir Putyin felhívására hallgatva az Iszlám Állam, és a társult terror szervezetek elleni közös fellépésre, és egy új Washington-NATO-Törökország által létrehozott destabilizáló fegyverrel szemben - a "menekült rakétával" - ez nem lehet véletlen, hogy Németország ismét túllépi saját alkotmányát, készen arra, hogy háborút indítson területéről Oroszország mellett harcolva - NEM Washington mellett - a nyugat által létrehozott ISIS-Daesh terrorizmussal szemben.
 

Németországban lehet, hogy végre megértették a Fehér Ház halálos kétszínű képmutatását: egyik kézzel a szörny finanszírozását és támogatását - és ezzel harcolva mások ellen; felhasználva a "biztonságos eget" az ISIS elleni felületes támadásokhoz, de a valóságban Damaszkusz elleni vonulásukhoz. Az ilyen kétoldalú stratégia persze nem új dolog. Az univerzum önjelölt mestere (Egyesült Államok) ezt már legalább 100 éve csinálja, beleértve mindkét világháborút.
 

Ha Hollande francia elnök, aki már kijelentette, hogy elküldi a harci gépeit az Iszlám Állam ellen harcolni csatlakozva Németországhoz Oroszország oldalán - és ha más európaiak is követik - az jelenthet egy instrumentális váltást is a geopolitikában, amelyet tovább szemléltet a szaúdiak közeledése Oroszország irányába, valamint az úgynevezett "nukleáris megállapodás" Iránnal. Ezt a mérföldkőnek számító döntést a P5 + 1 államok között (Kína, Franciaország, Oroszország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok; plusz Németország) széles körben tekintik a világon egy új közel-keleti nyitásként, nem számít Netanjahu tiltakozása és az Amerikai Kongresszus esetleges kifogásai. Az egyezségnek már most is vannak hatásai. Az USA szankciói ellenére új diplomáciai és üzleti talajkutat ók sereglenek Iránba a világ minden részéről.

Németország ad még mindig otthont a legnagyobb amerikai légibázisnak Európában, Ramsteinben, ahonnan az Egyesült Államok legtöbb globális drón programját koordinálják és kivitelezik. Több tízezer embert öltek meg egy amerikai bázisról Németországban - amelynek alkotmánya tiltja a háborús agressziót az ország területéről. Egy hatalmas Ramstein elleni demonstrációt terveznek szeptember végén. A németek tudata végre eljutott arra a pontra, ahol a neokonzervatív zionista Washington hegemón gyilkológép már nem tolerálható.
 

Németország Oroszországgal együtt talán valóban megvédi és segít megőrizni az Aszad kormányt Iránnal együtt, a két stabilizáló tényezővel a Közel-Keleten. Ez egy jel is lehet az Oroszország elleni ellenségeskedéstől és gazdasági elszigeteléstől történő európai elmozdulásra.

A váltás jelentheti Európa elhatárolódását az USA-nyugati dominanciájú süllyedő hajójától, ahol a Fiat pénz dollár és auró rendszere halálra van ítélve. Ehelyett talán megnyílnak a kapuk a kelettel való új kapcsolatok felé - az Új Selyemút irányába, amit a kínai elnök Hszi Csin-ping ajánlott fel 2014 márciusában Merkel asszonynak. Miután az új nyitott ajtó küszöbét átlépte, számtalan új gazdasági és monetáris lehetőség kínálkozik a dollár-euró fojtogatásának megtörésére.

Kapcsolódó:
   A cionácik veresége már elkerülhetetlen, Oroszország, Irán és Törökország a szaúdi rezsim eltávolítása érdekében lép szövetségre a Pentagon támogatásával
   A pénzügyi háború kritikus szakaszához érkezik, Svájc csatlakozik a Pentagon / Nagy Britannia / BRICS szövetséghez
   A hamis párizsi esemény célja, hogy eltávolítsák a szaúdi házat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése