Megvannak a győztesek minden idők legnagyobb állami kommunikációs közbeszerzésén – értesült a hvg.hu. A három nyertes közül kettő nagyon jó kapcsolatokat ápol kormánypolitikusokkal. 25 milliárd a tét, de ez csak az első forduló volt, a három nyertesnek még egymással is meg kell küzdenie, hogy ténylegesen hozzájussanak a pénzhez. Simicskáék ezen a közbeszerzésen nem is indultak.
Két kormányközelinek számító ügynökség és egy multinacionális vállalat nyerte kormány gigatenderén – értesült a hvg.hu két piaci forrásból. A befutók: Trinity Communications, HG 360, illetve egy amerikai hátterű médiaügynökség, a Mindshare.
Április végén jelent meg minden idők legnagyobb kommunikációs közbeszerzése: a tervek szerint az Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) alá tartozó intézmények, kormányzati szervek, állami cégek egy éven keresztül 25 milliárdért reklámozhatnak, kommunikálhatnak, formálhatják az arculatukat. Azaz több milliárd forintért vehetnek reklámokat a kormánynak és az államnak a médiában és a plakátokon. A 25 milliárdos keret a tender eredményhirdetésétől számított 12 hónapra, illetve a keret kimerüléséig szól.
kézdi
Míg korábban az állami cégek, intézmények önállóan kommunikáltak, a tavalyi választások után a kormány úgy döntött, mind az 1500 állami szervezet (pl. Szerencsejáték, Magyar Villamos Művek, múzeumok, egyetemek) kommunikációját egy kézbe veszi, ezért megalapították az NKOH-t. A hivatal vezetője korábban augusztus elejét jelölte meg határidőként, de a hivatal a nyertesekről eddig nem adott ki semmilyen közleményt, a kommunikációs intézmény honlapján az utolsó hír júliusi. Megkerestük a hivatalt, amint megérkezik a válaszuk, közöljük…
(HVG)
Bal-Rad komm: Értjük ugye? “…25 milliárd forintért vehetnek reklámokat a kormánynak és az államnak a médiában és a plakátokon…” ÉRTJÜK UGYE? MUNKANAPONKÉNT KÖZEL 80 MILLIÓ FORINT! Dicshimnuszra!
-Reklámozni, hogy Magyarország jobban teljesít! Mert a jójistennek se hiszi el a pórnép mindaddig, amíg elégszer nem mondják neki! DE HA SOKSZOR MONDJÁK!-HA MINDIG AZT MONDJÁK!-elhiszi az! Gondolja a döbrögista horda!
kézdiné
Nem is sajnálják a pénzt a meggyőzésre! Fizetésnapon kimondottan jól jön az ilyesmi-mondjuk az egészségügyi dolgozóknak!