Oroszország kifejezte hajlandóságát arra vonatkozóan, hogy segítséget nyújtson Szaúd-Arábiának a terrorizmus elleni harcban. Az “Iszlám Állam” újabb öngyilkos merényletet hajtott végre és fokozza aktivitását Szaúd-Arábia területén.
A terrorszervezet csütörtökön Abha városában, egy mecsetben hajtott végre több tucatnyi halálos áldozattal járó öngyilkos merényletet. A támadásért rövid időn belül vállalta a felelősséget az “Iszlám Állam” helyi szervezete. Ez nem az első ilyen eset, januárban az IÁ Szaúd-Arábiában is megkezdte működését. Tevékenységük határőrök elleni rajtaütésekkel kezdődött, majd két síita mecsetben hajtottak végre robbantásos merényletet.
“Az Abha városában történt robbantás újabb bizonyíték arra, hogy az extrémista szervezetek jelentette terrorfenyegetés tovább terjed a Közel-Keleten. Oroszország készen áll megadni a szükséges segítséget Szaúd-Arábia számára a terrorizmus elleni harcban.”
A külügyminisztérium szerint a terrorizmus mostanra olyan jelenséggé nőtte ki magát, ami egy-egy térségi ország által nem megállítható. Jelentős erőt képviselő országok, és széleskörű nemzetközi összefogás kell ahhoz, hogy a térségi országok sikeresen felvegyék a harcot a terrorfenyegetéssel.
A Közel-Keleten működő terrorszervezetek működésének következménye, hogy több millió ember indult útnak Európa felé, és Magyarországra csak idén több mint 120 ezer illegális bevándorló érkezett. Azok az országok, melyek egy újabb közel-keleti ország államhatalmának aláásását folytatják, és ezt terrorszervezetek támogatásával próbálják elérni, aktívan közreműködnek abban, hogy Európában tovább fokozódjon a bevándorlás. Hazánk a közel-keleti országok belső stabilitásának fenntartásában érdekelt, mert érdekünk a népvándorlás leállítása, és egy újabb ország destabilizálása számunkra még több illegális bevándorlót jelent.
Moszkva szintén a térségi országok stabilitásában érdekelt, és hajlandó akár gyakorlati segítséget is adni Szaúd-Arábiának a terrorfenyegetés elhárítására. A két ország június 22-én számos gazdasági és technológiai együttműködést írt alá, valamint megállapodtak az együttműködés további bővítéséről, aminek következő szintjét a terrorelhárításban történő segítségnyújtás jelentheti.
Annak okairól, hogy az ISIS miért kezdte meg működését a terrorizmus támogatójaként ismert Szaúd-Arábia területén, ITT és ITT olvashat bővebben.
http://hidfo.ru/2015/08/szaud-arabia-orosz-segitseget-kap-a-terrorizmus-elleni-harchoz/