Orosz katonai szállító repülőgépet azonosítottak a lett légierő felderítő repülőgépei a Balti-tenger semleges vizei felett – tudatta közleményben Lettország hadserege hétfőn.
A lett védelmi minisztérium korábbi közlései szerint tavaly fokozódott az orosz katonai repülőgépek és hajók tevékenysége a lett határhoz közel. A minisztérium állítása szerint a határt az orosz haderő egységei mintegy kétszázötvenszer közelítették meg tavaly.
A londoni orosz nagykövetet január végén behívatták a brit külügyminisztériumba, hogy felvilágosítást kérjenek tőle a La Manche csatorna fölött, nemzetközi légtérben észlelt orosz katonai repülőgépek tevékenységéről. A gépek ugyanis a brit légtér közelében repültek.
Az orosz védelmi minisztérium ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy “a légierő összes repülője a nemzetközi jogokkal szigorú összhangban tevékenykedik a semleges tengeri területek felett, és nem sértették meg más országok határait”.
Anatolij Antonov, az orosz védelmi miniszter helyettese márciusban közölte, hogy számításaik alapján Oroszország körül az Egyesült Államoknak és a NATO-tagországoknak mintegy négyszáz katonai létesítménye van. Afganisztánban, ahonnan kivonultak a nemzetközi védelmi erők, továbbra is vannak amerikai támaszpontok.
(MTI)