Obama hidfo.ru
Az Európai Unió vezető politikusainak többsége azért nem látogatott el Moszkvába a második világháború végének 70. évfordulóját jelölő győzelmi felvonulásra, mert Brüsszel behódolt az Egyesült Államoknak, és az európai politikusok még mindig az amerikai elvárásoknak megfelelően cselekszenek. Az Il Giornale olasz napilap publicistája, Gian Micalessin fejtette ki mindezt, hozzátéve, hogy ez a szolga-mentalitás kifejezetten káros az Európai Unió egészére nézve.
“Csak azért, hogy Barack Obama kedvében járjanak – aki minden oroszellenes manőver ihletője és mozgatórugója – Európa megfeledkezik arról, hogy a stratégiai szövetség nem ignorálhatja a kontinens földrajzi elhelyezkedését és gazdasági szükségleteit”
Micalessin felhívta a figyelmet arra, hogy miközben az európai vezetők egy része engedett az amerikai nyomásnak, és az ukrán válság ürügyén nem látogatott Moszkvába, a világ mintegy 30 országának vezetője – beleértve Hszi Csin-ping kínai elnököt és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt is – részt vett a rendezvényeken.
Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök ugyanezen véleménynek adott hangot május 9-én, ő egyszerűen rövidlátónak nevezte a győzelmi felvonulást bojkottáló vezetőket.
“Amit tesznek, az hatalmas hiba. A Vörös téren Kína, India és más ázsiai országok vezetői is Putyin mellett ültek, ami nem Oroszország elszigeteltségét mutatja, hanem a nyugat hanyatlását.”
Berlusconi május 9-én nyílt levelet fogalmazott meg a Corriere della Sera napilap számára, amiben szintén a fenti következtetéseket vonta le.
Olaszország külügyminiszteri szinten képviseltette magát Moszkvában, ami azt jelenti, hogy az olasz kormány tisztában van azzal; Oroszország értékes gazdasági és politikai partner, de eközben nem rendelkezik elég politikai mozgástérrel ahhoz, hogy nyíltan szembemenjen az amerikai külpolitika elvárásaival.


http://hidfo.ru/2015/05/az-olaszok-is-eszhez-ternek/