Csődeljárást kezdeményezett magával szemben a Quaestor Financial Hrurira Kft. – közölte a Quaestor Csoport hétfő este.
“Az önmagunkkal szembeni csődeljárás technikai döntés részünkről, mert cégcsoportunknak van vagyona és jövőértékű vagyona, így ebből minden ügyfél a pénzéhez juthat” – olvasható a közleményben.
Az MTI 22 óra után kiadott gyorshírében azt írták, hogy a Quaestor Csoport kezdeményezett magával szemben csődeljárását. Ezt 13 perccel később korrigálták azzal, hogy a Quaestor Financial Hrurira Kft. kezdeményezett csődeljárást.
“A Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését. (…) A kialakult pánik során ügyfeleink olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a Quaestor Csoport likvid pénzügyi eszközeit. A kötvények forgalmazójánál, a Quaestor Értékpapír Zrt.-nél vezetett ügyfélszámlákon ügyfeleink egyéb pénz- és értékpapírvagyona, azaz részvények, állampapírok stb. rendelkezésre állnak, de a kötvények visszafizetése jelenleg nem lehetséges” – olvasható a közleményben.
Hétfőn Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató tájékoztatta az MNB illetékes vezetőjét erről, valamint arról, hogy a rendkívüli mértékben megnövekedett kötvényeladási igények miatt a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett – közölték.
“Az önmagunkkal szembeni csődeljárás technikai döntés részünkről, mert cégcsoportunknak van vagyona és jövőértékű vagyona, így ebből minden ügyfél a pénzéhez juthat” – olvasható a közleményben. (MTI)
A spekulációs botrány terjed mint a rák. A magas kamatozású Quaestor “kötvény” gyakorlatilag elvitte a pénzt. A spekulánsok pénzét!
Ezt eredményezi az, ha egy országban többet lehet nyerni spekulációs célú “befektetéssel”-mint termelő jellegű beruházással. (De ez már “gazdaság”politika!)