ÉLELMISZER

Elkészült az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény módosítási javaslata, e szerint egyebek között fellebbezni lehet majd a bioélelmiszerek kifogásolt minősítése ellen, az élelmiszerlánc felügyeleti szerv az üzemi konyhákat is vizsgálja, és a fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatók az emberi egészség veszélyeztetésének megszüntetése miatt hozott hatósági intézkedések. A törvényjavaslatot a földművelésügyi miniszter hétfőn nyújtotta be a parlamentnek, a szöveg az Országgyűlés honlapján jelent meg. Új elemként kerül be a törvénybe az az előírás, hogy akinek jogát vagy jogos érdekét a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsítását végző szervezet döntése sérti, az kifogást emelhet ellene. A döntéssel szemben - a döntésről való tudomásszerzést követő 15 napon belül, de legkésőbb az intézkedéstől számított három hónapon belül - az élelmiszerlánc-felügyeleti szervhez kell a kifogást előterjeszteni. A kifogást az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv 15 napon belül bírálja el, de a kifogásról hozott döntésével szemben jogorvoslatnak van helye, vagyis bírósághoz lehet fordulni. Szintén új szabály a javaslatban az, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv - általános szervezési, irányítási, felügyeleti feladatkörében - központi kockázatkezelési rendszert működtet. Teszi ezt a járványos állatbetegségek, zárlati károsítók, illetve élelmiszerlánc-események megelőzése, felszámolása, utókezelése, valamint a hatósági intézkedések koordinációja érdekében. Új jogosítványokat kapott a hatóság a vendéglátás területén. Így az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a vendéglátó-ipari létesítményeket vizsgálja és értékeli a higiéniai, élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-minőségi szempontok szerint. A vendéglátó létesítmények körébe sorolja a javaslat a közétkeztetést végző létesítményeket is. A vizsgálatról a hatóság bizonyítványt ad ki a vendéglátó-ipari létesítményeknek. Szintén új előírás, hogy az emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerlánc esemény elhárítása érdekében hozott intézkedés - a fellebbezésre való tekintet nélkül - végrehajtható.

FÖLD
Egyszerűbb lesz például halastavat létesíteni, a rekultiváció utáni földminősítés ingyenes lesz, a telepítési engedély hatálya pedig két évről három évre emelkedik - egyebek mellett ezeket az új szabályokat tartalmazza a földtörvény módosítása. Az Országgyűlés honlapján olvasható javaslat a földvédelmi eljárás lefolytatása alól mentesítené a halastó létesítését. A jelenlegi helyzet szerint, 2013. novembere óta a halastó már nem minősül termőföldnek, viszont az ingatlan-nyilvántartási szabályok értelmében a halastó a termőföld egyik művelési ága. A halastó létesítése tehát más célú hasznosításnak minősül, jóllehet a haltenyésztés is mezőgazdasági tevékenység. Ezért áll a javaslatban az, hogy halastavat földvédelmi eljárás nélkül lehessen létesíteni. A termőföld más célú hasznosítására az engedélyt a földhivatal mint ingatlanügyi hatóság adja. Elvileg ha valaki hozzájutott ilyen engedélyhez, akkor ugyanarra a földre már nem adható ki másik engedély. Ha utóbb közérdekből kér kisajátítást valaki - más hasznosítási célra - arra a földre, amelyre más már kapott más célú hasznosítási engedélyt, akkor azt a földdarabot már nem lehet kisajátítani. Ezt oldja fel a törvényjavaslatnak az a szabálya, amely ilyenkor - a közérdekre hivatkozva - mégis megengedné a kisajátítást. Az indoklás megjegyzi, hogy ebben az esetben kártalanítani kell az először engedélyhez jutottat minden káráért. A föld minősítéséért szolgáltatási díjat kell fizetni, a javaslat ugyanakkor kiveszi a díjfizetés alól a rekultivált területek minősítését. Szintén díjmentes lesz a művelési ág változása akkor, ha újratelepítés miatt következik be. Itt azonban feltétel, hogy az újratelepítés három éven belül megtörténjen. Ugyanez érvényes akkor, ha erdőről fásított területre, vagy pedig termőföldről erdőre változtatják a művelési ágat. Jelenleg a bogyósgyümölcs-ültetvények telepítéséhez ezer négyzetméter felett kell engedélyt kérni. A módosítás az engedélyköteles területet 3 ezer négyzetméterre emeli, ezzel azonos szintre hozza a gyümölcsös telepítésének engedélyköteles területnagyságával. A javaslat szerint a telepítési engedély a jelenlegi két év helyett három évig lesz érvényes, mivel a támogatási pályázat elbírálása és a szaporítóanyag beszerzése nem mindig fért bele a két évbe.
Tóth János összeállítása - Hernád Völgye H.H.K.