2015. február 4., szerda

Zaharcsenko: "mi nem harcolunk magyarok ellen, engedtük őket hazamenni"

alfahir.hu/sites/default/files/kepek/roplap.jpg
Alexander Zaharcsenko és Igor Plotnickij, az Ukrajnából kivált Donyecki és Luganszki köztársaságok vezetői február 2-án közös sajtótájékoztatót tartottak, ahol a minszki megállapodás sikertelenségéről és a fronton uralkodó állapotokról nyilatkoztak. Zaharcsenko először is kifejtette; a minszki megállapodással az volt a legnagyobb gond, hogy az ukrán delegáció meg sem jelent a találkozón. Később az ukrán fél képviseletében olyan személyek jelentek meg, akik nem rendelkeztek megfelelő jogkörrel, így amit ők a tárgyalás végén aláírnak, azt Kijev nem lenne köteles betartani. Így a donyecki delegáció elsődleges követelése az volt, hogy az ukrán hatóságok küldjenek olyan személyt a tárgyalásra, aki Kijev képviseletére felhatalmazással rendelkezik. Ez nem történt meg.
Mindezek miatt alaptalanak azok a vádak, miszerint a népfelkelők szabotálták a minszki tárgyalássorozatot. Plotnickij szerint Kijev és az EBESZ vádjai nem csak alaptalanok, hanem politikailag elfogultak, az EBESZ értékelései politikai állásfoglalásnak tekinthetőek, és azokat vádolják a tárgyalássorozat sikertelenségének előidézésével, akik nem felelősek azért. Plotnickij elmondása szerint Porosenko nem elkötelezett a békés rendezés mellett, romokban akarja látni otthonaikat, miközben gazdasági blokádot tartanak fenn. Kijev halálra ítélte az elszakadó régiókat, miközben a baráti Oroszországból kapott segítség az élet lehetőségét adja a függetlenedő régióknak.
Plotnickij elmondása szerint ők már tárgyaltak, aláírtak, megtettek mindent a békés rendezés érdekében, ehhez képest a korábbiaknak semmilyen eredménye nem volt, Kijev hivatalos állásfoglalása nem fedi a valóságot, és az újabb tárgyalás egy újabb átverés volt, amit az ukránok újra a csapataik újrarendezésére használnak fel. A luganszki vezető szerint ha Porosenkonak szándékában áll tárgyalni, akkor üljenek le és tárgyaljanak, de ne szórakozzanak velük.
Zaharcsenko szerint a legutóbb úgy kezdődött újra a konfliktus, hogy az ukrán csapatok parancsot kaptak, vonják ellenőrzés alá a donyecki nemzetközi repülőtér egészét. Válaszul a milícia ellentámadásba kezdett, és két nap alatt elfoglalta a repteret. Azt követően az ukránok újabb területen próbálkoztak, így a milícia vezetése megértette, hogy a tárgyalás eredménytelen volt, csak erővel tudják biztosítani a lakott települések biztonságát, ki kell terjeszkedniük azokra a régiókra is, ahonnan a kijevi csapatok ágyúzzák a lakott településeket.
Zaharcsenko külön kiemelte, hogy az ukrán kormány által besorozott, majd a fronton bekerített magyar csapatoknak békés elvonulási lehetőséget biztosítottak. "Mi nem harcolunk magyarok ellen, engedtük őket hazamenni." A donyecki elnök elmondása szerint a fronton harcoló csapatok 8-9 napja érkezhettek, még azt sem tudják, hogyan kell rendesen tartani a fegyvert (Az ukrán médiapropaganda szerint a besorozottak csak több hónap kiképzés után mehetnek a frontra, így Kijev egy újabb hazugsága is megdőlni látszik).
Plotnickij szerint a tisztázatlan jogkörrel Minszkbe küldött ukrán küldött azt ajánlotta nekik, hogy vonuljanak vissza a tavaly szeptemberben kijelölt demarkációs vonalhoz, vagyis adjanak át újabb területeket Ukrajnának. Zaharcsenko ráadásként elmondta, hogy ők teljes jogkörrel felhatalmazott képviselőket küldtek Minszkbe tárgyalni, akiknek felhatalmazása volt megállapodást aláírni a nehéztüzérség visszavonásáról is. "Ha tárgyalni akarnak, jöjjenek ide és tárgyaljunk. Ennek feltétele, hogy megfelelő jogkörrel rendelkező személyt küldjenek tárgyalni. Nem tudtak fegyverrel eredményt elérni se tavaly nyáron, se most. Mi nyitottak vagyunk a békés megoldásra."
Zaharcsenko kifejtette, hogy az a kormány, ami Kijevben hatalomra jutott, nem az ukrán nép érdekeit képviseli. Az ukrán nép felelőssége, hogy ne engedjék fiaikat, férjeiket a frontra meghalni egy értelmetlen háborúban. Plotnickij szerint a történelem ismétli önmagát, a donyecki települések ostrománál Sztálingrád ostroma látszik megismétlődni, és ahogy Hitler is öngyilkosságba küldte a katonáit, most az ukrán katonákat is öngyilkosságba küldik saját vezetőik. Ugyanakkor a Kijev által folytatott mozgósítás kapcsán elmondta, a történelem folyamán a kozákokat soha nem vezették olyan emberek, akik maguk még soha nem fogtak kardot a kezükben, és a régi kozák vezetők forognának a sírjukban ha látnák, milyen emberek vezetik ma Ukrajnát. Ukrajna jelenlegi vezetői pedig ... "pont ilyen emberek" (itt Zaharcsenko lenyelte a zsidó szót), és bár van egy "amikor a zsidó kozákok fellázadtak" kezdetű nótájuk, minden bizonnyal szó nincs arról, hogy ezek zsidó kozákok lennének, inkább az egykoron nagy nemzet szánalmas leszármazottai, akik ma Ukrajnát irányítják.
http://www.hidfo.net.ru/2015/02/04/zaharcsenko-mi-nem-harcolunk-magyarok-ellen-engedtuk-oket-hazamenni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése