2015. január 28., szerda

Frontjelentés

Vladiszlav Szeleznyov elmondása szerint a szeparatisták 120-szor lőtték az ukrán katonai állásokat mintegy harminc településen. A legtöbb támadást a stratégiai jelentőségű Debalceve város ellen intézték, amely fontos vasúti csomópont Donyecktől mintegy ötven kilométerrel északkeletre - tette hozzá. A szóvivő azzal is vádolta a keletieket, hogy hat olyan települést lőttek, ahol nincsenek is ukrán katonák. Na ez kacsa...

Az ENSZ adatai szerint a fegyveres konfliktusnak tavaly április óta már ötezernél több halottja van. Kelet-Ukrajnában a legsúlyosabb harcok dúlnak azóta, hogy a szemben álló felek tavaly szeptemberben tűzszünetben egyeztek meg. A kelet-ukrajnaiak offenzívát indítottak Mariupol kikötőváros ellen, és azt hangoztatták, hogy bekerítik Debalcevét, ahol a leghevesebb összecsapások voltak.

A Mariupol elleni rakétatámadás háborús bűncselekmény volt, mert szándékosan civilek ellen irányult - állítja egy ENSZ-tisztségviselő a Biztonsági Tanácsnak az ukrajnai helyzet miatt összehívott rendkívüli ülésén. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megvizsgálta a becsapódások okozta tölcséreket, és megállapította, hogy a rakétákat az oroszbarátok kezén lévő területről indították el - mondta Jeffrey Feltman, a világszervezet politikai ügyekben illetékes vezető tisztségviselője. Na, persze. Miért lőnék saját népüket, mikor a támogatásukat élvezik.... A mai jelentések szerint 9 nyugat-ukrán katona vesztette életét, és 29 sebesült meg az elmúlt 24 órában az oroszbarátok ellen vívott kelet-ukrajnai harcokban - közölte január 27-én, tegnap a nyugat-ukrán fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője.


Gölöncsér Miklós
A legfrissebb jelentés szerint Donbasszban “fokozódik a helyzet”! Hírszerzési adatok azt tanúsítják, hogy a kijevi junta iszonyatos erőket-valószínűleg az utolsókat-vonja össze a donbasszi frontokra. Özönlik a latorhorda és a haditechnika. Megfigyelők elképedve számlálgatják-latolgatják a mennyiséget: honnan volt még képes a latorhatalom még ennyi technikai eszközt összegereblyézni?

Donyecktől északnyugati irányban a valcmanisták minden erejüket megfeszítve támadják (Пески)Peszkit. Be is törtek délelőtt a településre. Rendkívül heves utcai harcok zajlanak. (Авдеевкa)Avgyejevkában és (Марьинкa)Marinykában úgyszintén dúlnak az utcai harcok. Ez a stílus viszont valódi mészárszék Nyalókakirály zsoldosai számára, akik helyismeret nélkül erőlködnek-de erőlködnek. Avgyejevkában hirtelen egy milicia által ostromlott házból fehér textilt kezdtek lobogtatni. A milicisták nem kis meglepetésére a nagypapa egy sebesült latortól szerzett egy Kalasnyikovot. A “meló elvégeztével” aztán nem mert előbújni. Inkább megadta magát. Csak attól tartott, hogy amíg előkerül a fehér rongy… De megoldódott a helyzet.
csau
Ráadásul Avgyejevkától Nyugatra ismét rázendített a valcmanista latortüzérség, és mostmár kizárólag Donyeck lakott területei lövik.
(Углегорск)Uglegorszkban helyi lakosok beszámolói szerint ma délelőtt sok latoréletet követelő összecsapások törtek ki a jobbszektoros büntetőkülönítményesek és a Nemzeti Gárda katonái között.
(Дзержинск)Dzserzsinszk valcmanista latortüzérsége ismét aktivizálta magát a mai napon “gorlovkailag”! Gorlovkában ma nyolc civil halt bele a tüzérségi támadásokba.
rak
Gorlovka ma: “Konyhai csendélet Uragan-rakétával”
(Докучаевск)Dokucsajevszk és (Еленовкa)Jelenovka úgyszintén a valcmanista latortüzérség “áldásainak” volt-van kitéve. (Стаханов)Sztahanov úgyszintén.
A (Дебальцевo) gyebalcevoi katlanban elkeseredett védekező harcokba kezgtek Valcman zsoldosai. A város délkeleti részéből megpróbálták ma kiszorítani a már ott teret nyert népfelkelőket. Az attak rettenetes veszteségek “eredményeként” kifulladt, és most számolgatják a kudarcot.

(Марьянкa)Marjankában késő délutánra stabilan megvetette lábait a milicia.
(Бахмуткa)Bahmutkánál, (Крымскоe)Krimszkojénál és (Нижне)Nyizsnyénél tüzérségi támogatással segített latortámadást vertek vissza délután a népfelkelők.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/28/donbassz-mai-napja-4/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése