PUTYIN ÜGYES TAKTIKUS
Szinte minden hírolvasót megdöbbentett Putyin nyilatkozata, miszerint az EU „ellenzése” miatt lemond a Déli Áramlat gázvezeték építéséről. Mindezt pedig a török elnöki palotában mondta, ami az 1-ső képen van. A török elnöki palotát alig pár hónapja adták át és nemcsak hatalmas méretű, hanem elképesztő pompával van fölszerelve. Állítólag több száz szoba van benne, pazarul kialakítva, hogy a külföldi látogatóknak leessen az álla. Sok szakértő szerint a mai Törökország az Oszmán Birodalom „visszaállítására” törekszik, ami nem is olyan hihetetlen, hiszen a nyugati EU-s országokban már több tízmillió török telepedett le. A hangsúly a letelepedésen van. Sok fiatal és felnőtt török már nyugati országokban született, ahol az iszlám vallás szerint rendezkedtek be és eszük ágában sincs erről lemondani. Mi ez, ha nem területi hódítás? Törökország a NATO tagja, határos a baráti oroszokkal, de az EU-ba senki sem akarja fölvenni őket, mert akkor az EU-ban ők diktálnának. Putyint igen érdekes ruházatú török katonák tisztelgésével fogadták. Volt pompa bőven, ahogy ez egy nagyhatalomhoz illik, 2-dik kép. A 3-dik kép azt ábrázolja, hogy a török elnök Obamakival így nem dugja össze a fejét tárgyalás közben, mint ahogy Putyin cárral ez volt. De hogy miről tárgyaltak, azt még senki sem tudja. Az biztos, hogy Putyin egy új török gázelosztót is bemondott, de az is lehet, hogy a Déli Áramlat lemondása csak egy tesztelés, ahogy azt a bolgár diplomata is mondta. Az biztos, hogy Putyin török látogatásnak óriási jelentősége van, lesz. A 4-dik képen az ukrajnai Luhanszk egyik épülete. Na, kik lőtték szét? Talán az oroszok? Egy ekkora lakóházat? Nem, ezt egész biztos az ukrán hadsereg lőhette szét. Az oroszok nem lőhettek szét olyan lakóházat, amiben oroszok vannak. Az 5-dik képen egy kurd harcos, „pesmerga” van, egy divatos golyószóróval. Érdekes módon az ENSZ nem itéli el az USA-t, amiért Irakban népirtást csinált. Milliók szenvednek ott embertelen menekülttáborokban, de ez sem érdeki az ENSZ-t. Most jön a magyar maffiacsalás. Közismert, hogy nálunk van olyan „segélyszolgálat”, akik eddig minden háborús övezetben föltüntek és ott inkább csak kémkedtek, mint hasznos munkát végeztek. Most ezek nem mennek a kurd területekre megvédni azokat, akiket Amerika vitt a vágóhídra.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/putyin-id%C5%91t-nyer