Valcman Nyalókakirály hordájának latortüzérsége ma délelőtt tíz órakor ismét elkezdte lőni Donyeck lakótelepeit. Ezúttal rakéta sorozatvetőket is bevetettek Peszki és Opitnoje irányából.
Jaszinovataja környéki fészkeikből a repülőteret lövik a városi célpontok mellett.


A népköztársaságiak Avgyejevkánál megpróbálják a gyűrűt bezárni. Egész délelőtti ténykedésük erre irányult, és erőfeszítéseik ezekben az órákban is folynak. A csatározásokban a miliciák csak rohamcsapatokat vetnek be. Ennek hat latortank esett ma délelőtt áldozatul. (No meg benne ülők) Néhány kósza hiéna is terítékre került, akik csak azt a talpalattnyi helyet ismerték az egész környékből, ahol éppen voltak kilövésükkor.

Gorlovkától a népköztársasági erők tüzérsége ágyúzza a Dzserzsinsz melletti latorállásokat.
Szokolnyikot és Szmelot a valcmanisták ágyúzták ma délelőtt. Szmeloban három civil meghalt.
Artyemovszk határában egy marsrutkát kilőttek a latrok. A sofőr és egy női utas azonnal meghaltak. Két másik utas súlyosan megsebesült.
http://balrad.wordpress.com/2014/11/12/visszamar-a-sarokba-szoritott-hiena/




A végső határok kijelöléséért folynak a harcok délkeleten

Az elmúlt két napban csökkent a Donyecki Népi Köztársaság hadseregére nehezedő nyomás. Az ukrán hadsereg Luganszk környéki harcokban jelentősnek nevezhető eszközállományt vesztett el. A harcok a mai napig folynak, de a támadási lehetőségek csökkentek emiatt; a "Bahmutka" néven emlegetett harcterület (autópálya szakasz) uralmáért folytatódó harc mostanra az ukránok részéről védekező harcba ment át (Luganszk és Szeverodonyeck közötti útvonal). A várostól északra a Donyeck folyó túloldalán történtek nagyobb csapatösszevonások, de jelen pillanatban ezek nem elegendőek egy jelentős offenzíva megindításához.
Újabb 10 járműből álló konvojt pusztítottak el Lugaszktól északra, főként "grad" rakétás egységeket, amelyek Lugaszk lövetéséhez akartak kitelepülni.
Debalcevo környékén az ukránok új taktikája érvényesül, amely szerint nem összevont offenzívával nyernek teret, hanem folyamatos minden irányba kiterjedő területfoglaló hadmozdulatokat folytatnak. Ezzel a kezdeti időben területet is nyertek, de mára a DNK hadserege alkalmazkodott az újfajta stratégiához, és napi szinten okoznak jelentős károkat az ukránoknak. A milícia jelentése szerint naponta több harckocsit, közte tankokat lőnek ki, és jelentős eszközveszteséget okoznak a szállító járművekben is. Diverzáns akciók folynak folyamatosan az utánpótlást szállító konvojok, a csapatösszevonások és telephelyek ellen is.

Tovább folytatódik a harc a donyecki reptéren. A milícia kisebb egységei folytatnak harcot az ott még mindig befészkelődött egységek ellen. Emellett a várostól északra található településeken folynak harcok, az ukrán hadsereg folyamatosan lövi az egész vidéket, mind a várost, mind a környező településeket. Az elmúlt egy hét alatt 38 civil vesztette életét az ukrán terror támadásokban. Tegnap Avdejevka települést vegyi anyaggal támadta az ukrán hadsereg, - nagy mennyiségű klórt szórtak szét. A lakosság elmenekült a településről.
A DNK vezetése nyilatkozott róla, hogy tiszteletben tartják a minszki megállapodást. Támadó hadműveletet nem folytatnak sehol, minden esetben csak a minszki megállapodás idején kétes hovatartozású területek megtartására és visszaszerzésére folytatnak katonai akciókat. Valamennyi összecsapást az ukrán fél kezdte, ez pedig felmérhető abból, hogy minden esetben olyan területen folyik a harc, amely a megállapodások idején a milícia kezén volt. Egyenlőre nem folytatnak területszerző hadmozdulatokat, és nem végeznek jelentős ellentámadásokat sem. Arra viszont rá fogják kényszeríteni Kijevet, hogy a minszki megállapodás idejéig felszabadított területekről újra kikényszerítsék az ukrán hadsereget.


http://www.hidfo.net/2014/11/12/vegso-hatarok-kijeloleseert-folynak-harcok-delkeleten