A magyar fogyasztók 72 % látja úgy, hogy országunk jelenleg gazdasági válságban van; többek közt ez is magyarázza a globális és európai átlaghoz képest nálunk alacsonyabb vásárlási kedvet. Amely azonban némileg javult a második negyedévhez viszonyítva a kormány állítása szerint: a magyarok második negyedévben mért 75 százalékához képest a harmadik negyedévi felmérés során kevesebben tartották válságosnak gazdaságunk helyzetét. Így emelkedett azok aránya is, akik szabadon elkölthető pénzükből vásárolnak.
Borús a hangulat Európában. Ha a világ egyes részeit nézzük, az európai megkérdezettek ítélték meg legkritikusabban országuk gazdaságának helyzetét. Földrészünk harmincegy vizsgált országa közül tizenkettőben a válaszadók több mint háromnegyed része ítéli meg úgy, hogy hazájában válságos a gazdaság helyzete. Arányuk legnagyobb Olaszországban és Horvátországban (96-96%), valamint Szlovéniában és Ukrajnában (88-88%). Említést érdemel a franciaországi 87 százalékos mutató is. Más régiók néhány országában is meghaladja a 75 százalékot azok aránya, akik gazdaságukat válságban látják.
Spórolnánk, felújítanánk a lakást, ruházkodnánk – csak nincs miből? Úgy fest, hogy nincs! Míg nálunk a válaszadók egyharmadának (33 %) nem marad szabadon elkölthető pénze (a hitelek és számlák kiegyenlítése, valamint az élelem beszerzése után), addig Európa harmincegy vizsgált országában csak átlag 19 százalék nyilatkozott így. Ez a helyzet alig változott a második negyedévben mért hazai 32, és európai átlag 20 százalékhoz viszonyítva. A kérdésre, hogy miután fedezte létfenntartási költségeit, mire akarja költeni megmaradó pénzét, nálunk a harmadik negyedévi felmérés eredménye szerint legtöbben félretesznek (27%). További sorrend: felújítják lakásukat (23%), hitelüket, kölcsönüket törlesztik (22%), új ruházati cikket vásárolnak (21%), otthonon kívüli szórakozást, továbbá nyaralást/utazást terveznek (18-18 %) vagy új informatikai eszközöket szereznek be (16%). A fentiek mellett 10 százaléknál kisebb azok aránya, akik részvényben vagy befektetési alapban, illetve nyugdíjalapban gondolkodnak.


Forrás: Nielsen



A második negyedévhez képest majdnem mindegyik költési/vásárlási szándékot többen nevezték meg. Legnagyobb mértékben a lakás korszerűsítése, a ruházati cikkek és számítástechnikai termékek említése nőtt, egyaránt 4 százalékponttal, egyik negyedévről a másikra. Csökkent viszont azok aránya, akik szabadon elkölthető pénzüket hitel törlesztésére fordítják, és a nyaralást/utazást tervezőké is. A magyarokétól eltérő vásárlási szándékokat mutatnak az európai átlagos mutatók. Bár a harmincegy ország válaszadói közül szabadon elkölthető pénzükből legtöbben félretesznek (36%), második helyen a ruházati cikkek vásárlása (32%), harmadikon a nyaralás/utazás következik (30%), majd a hitel, kölcsön törlesztése (25%), otthonon kívüli szórakozás (24%), lakás felújítása, illetve felszerelése (23%), valamint modern technológiai termékek vásárlása (17%). Említést érdemel, hogy a válaszadók több mint 10 százaléka tervez részvényt venni, továbbá befektetési vagy nyugdíjalapba befizetni. Ami a fogyasztók aggodalmait illeti: világszerte átlagosan a gazdaság és a munkahelyek biztonsága okozza a legnagyobb gondot. Magyarországon a válaszadók 28 százaléka tartja első vagy második legnagyobb gondjának a gazdaság helyzetét, ahogyan hitelét, kölcsönét is. Amíg azonban a gazdasággal kapcsolatos mutató a második negyedévhez képest 5 százalékponttal nagyobb, addig a hitel és kölcsön miatt nagyon aggódók részaránya 8 százalékponttal csökkent.
Kisebb lett nálunk a munkahelyek biztonságát első vagy második legnagyobb gondjuknak tartók aránya is: 29 százalékról 27-re csökkent. Hazánkban az első és második legnagyobb gondot okozó, sokak által említett dolgok további sorrendje: egészség (18%), emelkedő élelmiszerárak (16%), gyerekek képzése és jólléte (15%). Európában a vizsgált harmincegy ország átlagában: Munkahelyek biztonsága (21%), gazdaság helyzete (20%), háztartási energia számláinak emelkedő összege (19%), egészség (17%), gyerekek képzése és jólléte, valamint emelkedő élelmiszerárak (12-12%). A háztartási energiaárak növekedése az európai megkérdezettek átlag 19 százalékának első vagy második számú gondja, addig hazánkban mindössze 6 százaléknak. A terrorizmust Európában a válaszadók átlag 9 százaléka nevezte meg első vagy második legnagyobb gondjának, míg nálunk csak 1 százaléka.
Összegzés - Mire költenek?
Ha a vizsgált hatvan ország átlagát nézzük, akkor a fogyasztók általában óvatosan nyilatkoztak vásárlási terveikről. Ennek fő oka, hogy átlagosan a válaszadók 54 százaléka válságosnak tartja országa gazdaságát. Összességében 1-1 százalékponttal nőtt azok aránya, akik a megélhetési költségeik fedezése után megmaradó pénzből félretenni szándékoznak (49%), nyugdíjas éveikre kívánnak spórolni (12%) vagy nyaralásra, utazásra fordítanának pénzükből (36%). Globálisan a megkérdezettek nagyjából egyformán átlag egyharmada új ruházati cikket venne (34%), illetve otthonon kívüli szórakozásra adna ki pénzt (31%). Az összes válaszadó egynegyed része új technológiára költene; ez 2 százalékponttal kevesebb. Viszont a második negyedévhez viszonyítva ugyanúgy a válaszadók negyede törlesztené kölcsönét vagy hitelét. A magyarországihoz hasonló a világátlag azoknál, akik korszerűsítik lakásukat (22%). Viszont világszerte jóval többen fektetnek be részvénybe vagy befektetési alapba (20%).


Hírfigyelő Szolgálat