"Erős igazsággal az erőszak ellen:
így élj, s nem kell félned, veled már az Isten."
Babits Mihály

Légy becsületes, tisztességes és igaz!

Ezek azok az emberi értékek, melyeken nemzeteknek, országoknak épülniök kell. Hamis szó, hamis cselekedet ingoványba vezet. Aki csalásra épít: nyakát töri. A felelőtlen ember homokra épít, amit elfúj a szél, és elmos az eső. A becsületesség olyan, mint a sziklakő: kemény és maradandó. Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövendő az igazaké.
Haladj csak bátran a becsület és tisztesség útján, a jövendő az igazakkal van.


Szolzsenyicin a következőket írta 1991-ben a pártoskodásról:
"Mi a párt?
Emberek csoportja, mely meg akarja ragadni a hatalmat, hogy lehetősége nyíljon programja megvalósítására.
A párt szó azt jelenti: rész. Ha pártokra oszlunk, azt jelenti: részekre oszlunk.
Ha a párt a nép része, vajon kivel áll szemben?
Nyilván a nép többi részével, mely nem követi.
Minden párt elsősorban NEM az EGÉSZ NÉP, hanem saját maga, és követői érdekében tevékenykedik. A pártérdekek elhomályosítják a nemzeti érdekeket.

A pártok érdeke, de még a létezésük sem azonos a választók érdekeivel.
A pártok versengése eltorzítja a népakaratot.
"


Már az ókorban Titus Livius megírta:

"A pártok közötti harc sokkal nagyobb bajt hozott és hoz is a nép számára, mint a háború, az éhínség, a dögvész, vagy bármely más istencsapás."

Jonathan Swift szerint:
"A párt sokak őrültsége kevesek érdekének szolgálatára."


Várhegyi Kálmán gyűjtése