Lesz pénz arra, hogy hétvégén is meleg ételt kapjanak a gyerekek
A
cél, hogy legalább egyszer mindennap meleg ételhez jusson minden arra
rászoruló gyerek, ezért a kormány 5 és fél milliárd forinttal többet
szán jövőre a gyermekétkeztetésre. Így már nemcsak a nyári szünetben,
hanem iskolaidőben, a hétvégéken is biztosítani tudják a szociális
étkeztetést.
A
kormány célul tűzte ki, hogy minden gyereknek naponta legalább egyszer
meleg ételhez kell jutnia. Ezért a jövőre életbe lépő új gyermekvédelmi
törvényben kiszélesítik a szociális étkeztetést. Ezután már nemcsak a
nyári szünetben, hanem iskolaidőben is minden hétvégén kapnak majd
meleg ételt a rászoruló gyerekek. „Jövőre a tanévközi
gyermekétkeztetésre 5 és fél milliárd forinttal fog emelkedni ennek a
támogatásnak az összege. A nyári étkeztetés pedig 25 százalékkal fog
emelkedni 2,4 milliárd forintról 3 milliárd forintra. Elkötelezettek
vagyunk abban, hogy ezt továbbfejlesszük” – mondta a HírTV-nek a
felzárkóztatási államtitkár, Czibere Károly.
A
Központi Statisztikai Hivatal szerint a kiskorúak negyede súlyos anyagi
körülmények között él, további 41 százalékuk pedig ki van téve a
szegénység és kirekesztődés kockázatának. Ennek egyik oka, hogy a
szegényebb háztartásokban több a gyermek; a másik az, hogy a
kisgyermekes háztartások többségében az anya nem dolgozik, így kevesebb
jövedelemmel rendelkeznek.
A népesség egyharmada olyan háztartásban él, ahol gondot okoz, hogy kétnaponta hús kerüljön az asztalra.
Jövőre 8
milliárd forinttal többet szán a kormány családtámogatásra is. A
Magyar Nemzet információi szerint a terhességi-gyermekágyi segély és a
gyermekgondozási díj mértéke 5 és fél százalékkal emelkedik.
(Csatlós Hanna)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése