Újabb költségvetés-megvonásokkal kell szembenézzen a NASA űrprogramja, miután az amerikai kongresszus januártól egy aszteroida Hold körüli pályára állítását célzó program költségvetését is újra fontolóra veszi. A korábbi tervek szerint az űrügynökség elindítana egy szondát, ami megközelít egy 10 méteres aszteroidát, és azt gyakorlatilag "elvontatná", majd Hold körüli pályára állítaná, azzal a céllal, hogy abból mintákat hozzanak vissza a Földre. A projekttel már a kezdeti fázisban kiütközött az a probléma, hogy a NASA szakértőin kívül mindenki más szerint ennek semmi értelme, így pénzt sem érdemes költeni rá.
A programnak van egy következő fázisa is, amiről nem véletlen nem akarnak az amerikaiak politikai diskurzust tartani, enélkül viszont nem fogják a gyakorlatba átültetni az elképzelést. Egy ilyen projekt ugyanis hosszú távon lehetővé tenné, hogy az Egyesült Államok az űrprogramon keresztül hozzájuthasson olyan ritkaföldfémekhez, amelyek a Földön jelenleg túlnyomórészt Kína területén találhatók meg, és a nyugati elektronika olyan mértékben függ tőlük, hogy amennyiben a kínai (és orosz) készletek nem elérhetőek, a nyugati országokban semmilyen fejlett elektronikai eszköz gyártása nem lenne lehetséges. Mindez azonban érthető módon nem jutott be a politikai diskurzusba, mert az amerikaiak az előtt akarnának monopolhelyzetet kiépíteni ezen a téren (is), hogy más hatalmak jelentős előrelépést tennének ezirányba.
Hídfő.net.ru | RitkaföldfémekRitkaföldfémek - több mint 50%-os arányban Kína területéről. 30 millió európai munkahely is függ tőlük.
Mivel a politikusok tisztán politikai alapon vizsgálják a NASA által meghirdetett projekteket, azoknak következetesen semmi értelme. Bill Nelson, demokrata politikus, az amerikai szenátus kereskedelmi, tudományos és technológiai albizottságának elnöke következetesen annyit nyilatkozott a NASA programjairól, hogy "azok, akik egy aszteroida helyett inkább a Holdra akarnának visszamenni, mutassák a pénzt." Nelson szerint a következő évtizedben talán újra lehetséges lesz egy amerikai holdprogram, a Marsra tett expedíció előkészítéseként, de egyelőre ennek a finanszírozása nem megoldott, a NASA ne terveket szövögessen, hanem abból a pénzből dolgozzon ki programokat, amit a szenátus a rendelkezésére bocsát.
Üzleti alapon egyelőre az aszteroida Hold körüli pályára állítását célzó projekt is kérdéses, ennek ugyanis akkor lenne haszna, ha a programból nem csak kutatási eredmények származnak, hanem azzal a Földön ritka és így felbecsülhetetlen értékű nyersanyagokhoz jutnak hozzá.
Az előzetes tervek szerint az ezt célzó küldetésre is csak az évtized vége felé kerülhet sor, elsősorban a kutatási program technikai nehézségei és a pénzügyi gondok miatt. A terv abból állna, hogy a NASA robotszondájával befognak, elvontatnak és Hold körüli pályára állítanak egy aszteroidát, amit utána a Mars misszió ugródeszkájaként használnának. Ennyiből értelemszerűen nem jövedelmező a befektetés, mert a politikusok annyit látnak belőle, hogy ez egy nagy kiadás, ami egy még nagyobb kiadást készít elő, de semmi kézzel fogható haszna nincsen. Annyi kézzel fogható haszna mégis csak lenne, hogy a NASA által kiszemelt aszteroidák sokszor olyan fémeket tartalmaznak (vagy maga az aszteroida egyetlen hatalmas fémtömb), ami a Földön esetleg nem elérhető, vagy a legdrágább anyagok közé tartozik.
Hídfő.net.ru | NASA aszteroidCivil kutatási programnak álcázva indulna meg a világűr nyersanyagainak kitermelése
A republikánus szenátorok csak "költséges őrületnek" nevezik a programot. Érthető, mert annak sok vonatkozását nem lehet nyilvánosságra hozni. Elég azonban, ha annyiból indulunk ki, hogy a nyugati kormányok soha semmi olyan lépést nem tesznek, ami nem vezethető vissza a közvetlen anyagi haszonra. Ennek megfelelően a NASA programjaiban is elsősorban az anyagi hasznot kell keresni - ami ezesetben közvetlen geopolitikai előnnyel is jár; az Egyesült Államok "magas-technológiájának" fenntartása ugyanis olyan hatalmak nyersanyagkészletétől függ, melyekkel szemben Washington ellenséges politikát folytat. Az amerikai kormány pedig inkább az űrből szerezné be a szükséges ritkaföldfémeket, mint hogy a Földön békét kössön.


http://www.hidfo.net.ru/2014/11/30/civil-kutatasi-programnak-alcazva-indulna-meg-vilagur-nyersanyagainak-kitermelese