Egy Kuvaitban rendezett nemzetközi gazdasági fórumon a miniszter kifejtette, hogy átfogó reformokra van szükség. Tovább kell folytatni az olajjövedelmektől való függőség csökkentését és a bevételi források diverzifikálását.


Októberben a Brent olaj hordónkénti ára 83 dollár alatt is volt, ami nyilvánvalóvá tette, hogy kiegyensúlyozatlanok az Öböl Menti Arab Államok Együttműködési Tanácsa (GCC) tagjainak költségvetései. A GCC-t a Perzsa-öböl nyugati részén fekvő arab kőolaj-kitermelő országok (Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, Katar, Kuvait, Omán, Szaúd-Arábia) alkotják, de országonként eltérő, hogy mekkora olajárra van szükség, hogy egyensúlyban legyen a költségvetés kiadási és bevételi oldala.

A legnagyobb bajban Bahrein és Omán van. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Ománban 2016-ban 1,8 százalékos lesz a GDP-arányos költségvetési hiány, Bahreinben pedig már 2015-ben 5,7 százalékos, de 2017-ben már Szaúd-Arábia költségvetése is deficites lehet.

A GCC országoknak nagy pénzügyi tartalékaik vannak és alacsony az államadóssági szintjük, azaz a következő években nem lesz veszélyben az országok fizetőképessége, de alapvetően megváltozhat pénzügyi helyzetük. Kuvaitban már bejelentették, hogy csökkentik a dízel és a kerozin állami támogatását, és fontolgatják a víz és az elektromos áram árának emelését.

Az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára szombaton a határidős piacon 0,81 százalékkal 86,13 dollárra csökkent, a WTI olaj hordónkénti ára 1,32 százalékos esés után 81,01 dollár volt.

Bíró Dalma összeállítása