Elfáradt, beteg emberek tízezrei tennék le a nehéz fizikai munkát az öregségi nyugdíjkorhatár előtt, de bármilyen veszélyes körülmények között dolgoznak is, erre jövőre már nem lesz lehetőség.

Még fiatalon

A kormány ugyanis éppen eltörölni készül a korengedményes után a korkedvezményes lehetőséget is. Pedig szó szerint életveszélyes bizonyos munkakörökben 60 éven felülieket dolgoztatni – állítjuk tapasztalataink mellett a statisztikai és a nemzetközi adatokra is hivatkozva: tavaly például több munkahelyi baleset volt, mint 2012-ben. Csak az tudja, hogy mennyire embert próbáló erőfeszítés 60 éven felül „műszakolni”, naponta többször létrára mászni, órákig az állványzaton gebeszkedve falat vakolni, a gumigyári kazán mellett egész nap hajtani, vegyszeres levegőt szívni vagy, mondjuk, a tömegközlekedési járművek volánja mögött ülve koncentrálni a városi forgalomra, aki több évtizedet lehúzott már kemény fizikai munkásként, s tudja, esélye sincs idő előtt nyugdíjba menni.De valójában az „idő előtt” sem jó kifejezés, hiszen valójában 55 éves koráig – ez is 30-38 év munkaviszonyt jelent - az ember bőven megdolgozott már a boldog Aranykorának kenyere javáért, legalábbis egy egészséges REND-szer így gondolná! Mi így gondoljuk! Hogy élvezze is a fáradó ember egész életének munkája gyümölcsét úgy igazán valamikor. Hát mikor, ha nem a boldog nyugdíjas évek alatt. Nyugalmas irodákban, viszonylag könnyű munka mellett még csak-csak ki lehet bírni az öregségi nyugdíjig, ám a nehéz, az egészségre ártalmas, netán folyamatosan több műszakban végzett munka olyan „gyilkos” menet, amelyet nem lenne szabad az utolsó pillanatig erőltetni. Márpedig a kormány éppen ezt teszi.Nincs mese; ütni kell a vasat - meg kell tartani a korhatár előtti nyugdíjrendszert, hívják azt korengedményes, korkedvezményes vagy, ha úgy szimpatikusabb, foglalkoztatáspolitikai megoldásnak. Szó szerint életveszélyes ugyanis a korhatár előtti rendszer totális megszüntetése. De hát, mint tudjuk, a rabszolgarendszerekben mindig az emberélet a legkissebb mértékegység! Néhány évvel ezelőtt több tucatnyi munkakörből, az egészségre ártalmas szakmák némelyikéből lehetett kétféle módon, korengedményes és korkedvezményes lehetőséggel idő előtt nyugdíjba vonulni. Évente 30-40 ezer ember élt a lehetőséggel.Most is legalább ennyi ember venné igénybe a könnyítést, ám nem teheti.

Már elgyötörve

A korengedményes rendszert úgy szüntette meg a kormány, hogy talán fogalma sem volt a lényegéről, hiába mondták, írták szakszervezetek – bármilyen furcsa – a munkaadókkal közösen. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem hagyták tovább élni ezt a lehetőséget, hiszen ez egyetlen fillérrel sem terheli a költségvetést. A korengedmény lényege, hogy a munkaadó évekre előre befizeti az elbocsátás előtt álló idősebb munkások teljes járulékát, hogy kedvezményes nyugdíjba, s ne az utcára küldje éppen azokat, akiknek életkoruk miatt esélyük sincs máshol elhelyezkedni.
Ez a megoldás többnyire szakszervezeti vívmány, és ott működik, ahol ezt a kollektív szerződés is tartalmazza. A 2008–2009 közötti gazdasági válság ideje alatt ezrek menekültek meg így a munkanélküliségtől. A költségvetés terhére évtizedekkel ezelőtt létrehozott korkedvezményes lehetőséget pedig – amely alapján például a közlekedésben dolgozók, a röntgenesek és még nagyon sok munkakörből korábban mehettek nyugdíjba – éppen most készül teljesen megszüntetni a kormány. Holott épp hogy nem eltörölni kellene, hanem átvizsgálni, újratölteni a listát, amely a kedvezménnyel járó munkaköröket tartalmazza, s be kellene emelni a rendszerbe a műszakos dolgozókat is.
Szakszervezetek régóta harcolnak ezért, - eddig eredménytelenül a kormánylobbysták miatt - s a munkáltatók által korábban is finanszírozott ellátórendszer megteremtését javasolják. A részletesen kidolgozott ajánlat maximum 5 évvel az öregségi nyugdíj előtt állókon segítene. Őket ezzel a módszerrel nyugdíjba küldhetné a munkáltató, ha előre befizeti utánuk az államnak a járulékokat. Ennek a megoldásnak még foglalkoztatási előnyei is lehetnének, mert így az idősebbek helyett fiatalabb munkanélküliek kerülhetnének állásba. Meglepő, hogy ezt a változatot a munkaadók is feltétel nélkül támogatnák.
Egyre több helyről hallani
- olyan emberséges megoldást, hogy a nyugdíjhoz közeledőket csak papíron foglalkoztatják, nem kell bejárniuk, kapják a fizetésüket pluszjuttatások nélkül. A szakszervezetek évek óta követelik a kedvezményes nyugdíjrendszer megtartását, pontosabban ma már a visszaállítást. Milyen lehet a szakszervezetek jogi képviselete, ha nem találja meg a jogorvoslatot? Vagy kinek a pártján állnak valójában?
Elgondolkodtató…
Egy hungarista alapokon nyugvó magyarérdekű rendszerben nem kéne ilyen dolgokról értekeznünk…
Mi ezért dolgozunk, hogy legyen ilyen életteli rendszer…

Ez volna a helyes;
amikor már csak, mint mester, a szakma csinját-binját tanítja és felügyeli,
a következő nemzedéknek továbbörökítve a kétkezi tudást...


Várhegyi Kálmán