Az iraki biztonsági erők szerint hétfőn több tucatnyi, a terroristák ellen harcoló önkéntes vesztette életét az amerikai koalíció által végrehajtott légicsapásokban Irak területén. A jelentés szerint az amerikai vadászgépek az önkéntesek pozícióit célozták al-Mahmudizsá területén, Bagdadtól délre.
Mindez alig néhány nappal azután történt, hogy egy iraki politikus azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy fegyvert szállít az ISIS terrorista sejteknek, és az iraki hadsereg állásait bombázza a terroristák helyett. Nawal Joma szerint a nyugati koalíció képes lenne néhány nap alatt megsemmisíteni a terroristákat, ha arra valós akarat lenne, mert a katonai fölényük ezt lehetővé teszi. Elmondása szerint azonban a koalíció nem akarja megsemmisíteni a terroristákat, mert saját érdekeltségei vannak a térségben és a hosszú távú katonai jelenlétben vált érdekeltté. Az amerikai hadsereg által vezetett koalíció már számos légicsapást hajtott végre Irak területén, de ezek eredményessége rendszerint megkérdőjelezhető, terroristák pedig általában nem halnak meg ezekben a támadásokban, a nyugati vadászgépek csak a harceszközöket semmisítik meg, melyet a terroristák hátrahagytak.
A technológia és katonai erő megvan. A politikai akarat nincs.
Az iraki hadsereg, civil önkéntesekkel kiegészülve több mint 6 hónapja folytat harcot az ISIS terrorszervezet ellen, ami modern amerikai technológiával jelent meg a térségben, jelentős területeket foglalt el Irak és Szíria északi területein.
Steven D. Kelley ex-CIA tanácsadó egy szeptember közepén megjelent interjúban elismerte, hogy az amerikai titkosszolgálat hozta létre az ISIS sejteket. A kiképzésre Barack Obama adott engedélyt 2014.09.17-én, amikor bejelentette, hogy 5000 további szíriai "lázadót" képeznek ki. Kelley szerint az úgynevezett Szabad Szír Hadsereg [FSA - Free Syrian Army] és az ISIS gyakorlatilag ugyanaz. "Az elnevezést a CIA ragasztotta rá az ISIS szíriai haderejére, hogy papíron elkülöníthető legyen a kettő a világ közvéleménye számára."
Kelly megjegyezte továbbá, hogy "A CIA remek munkát végzett az ISIS kiképzésével. Ezeket a csoportokat Jordániában képezték ki. A CIA tökéletesen tisztában van azzal, hogy a jordán kiképzőtáborokra kellene csapást mérni, de ezt nem tehetik meg, mert közben képezniük kell az utánpótlást. Ezért maradnak a felületes légicsapások."
Az ISIS terroristákat a CIA 2012-ben kezdte el képezni Jordániában nagyobb létszámban, az elsődleges cél a szír kormány destabilizálása volt.


http://www.hidfo.net/2014/10/21/az-amerikai-legiero-kormanyeroket-bombazza-terroristak-helyett