A fegyverszünet óta is folyamatosan folyik a háború Ukrajnában, annyi különbséggel, hogy kisebbek a csapatmozgások. Az elmúlt napokban több bekerített ukrán egység tette le a fegyvert. Luganszktól nyugatra egy ukrán katonákból álló csoport teljes fegyverzettel együtt adta meg magát, és adta át fegyvereit. A népfelkelők 6 darab tankot zsákmányoltak tőlük. Luganszktól északra az ukrán csapatok némileg hátrébb húzódtak azok után, hogy a legjelentősebb magaslatot a milícia elfoglalta, és innen belőhető a hadsereg által ellenőrzött terület.
Donyeck felkészül az ukrán csapatok offenzívájára. Ahogy Alekszej Borisovics, a "Szellem" alakulat parancsnoka éles hangú nyilatkozatában megfogalmazta, a minszki megállapodás csak arra volt jó, hogy Kijev időt nyerjen, és felkészülhessen egy újabb offenzívára. Harkov térségében gyűjtik össze a haderőt, és ide hordja napi rendszerességgel több NATO repülő az utánpótlásokat. Szemtanúk szerint csak a tegnapi napon négy C-130-as típusú repülő landolt a reptéren, valamint egy lengyel repülőgép. Harkovban felsorakoztatott, majd 300 páncélozott járműből álló csapatösszevonásban a szemtanúk elbeszélése szerint többségben vannak a külföldi gyártmányú fegyverek, főleg angol típusok, de van román és spanyol MLR rakétás egység, és nem ukrán gyártmányú tankok is.
Ilyen, amerikai gyártmányú PUMA csapatszállító terepjárókat foglalt le a milícia a Nemzeti Gárdától
Csapatmozgások nem, de folyamatos tűzharc volt Marjupol mellett is. Hol kézi fegyverekkel, hol tüzérséggel, vagy éppen rakétás egységekkel lőtték egymást a szemben álló felek. Eközben a milícia újabb 1500 harcost állított hadrendbe.
Telmanovónál, Marjupoltól északra azonban az ukrán hadsereg támadást hajtott végre, és megpróbálta elérni egy katlanba zárt csoportját, ezzel újra megszegve a tűzszünet csapatmozgatási tilalmát. Valójában mióta a fegyvernyugvás elkezdődött, semmi egyéb nem zajlik, mint kölcsönösen egymás gyanúsítása, ki szegte meg és miért a tűzszünetet. Mindkét fél tisztába van vele, hogy ez a tűzszünet rendkívül késélen táncol. Bármikor folytatódhat a háború teljes valójában. A telmanovói összecsapás ezekben az órákban zajlik, a milícia ellentámadást indított.
Innen északabbra Sztarobecsevo kisvárosban a Motorola elit egység megtisztította a várost az utolsó ukrán katonáktól, a katlanba szorított ukrán hadsereg itt is feladta magát. A településen román gyártmányú "LAROM" rakétás egységeket zsákmányoltak.
A milícia 1300 foglyot engedett el idáig. (Itt hozzá kell fűzni, hogy Porosenko Marjupolban tett látogatása alkalmával azt hazudta, hogy kiszabadították őket - katonai akcióban) A hadsereg azonban ódzkodik szabadon engedni a foglyokat. Eddig 311 milicista fogoly szabadult ki, de ezek között sok az indok nélkül letartóztatott civil. A gond az, hogy az ukrán hadsereg nem tud elszámolni a foglyokkal. Pár nappal ezelőtt egy ukrán nővér dicsekedve osztotta meg facebookon ismerőseivel, hogy halálos méreginjekciót adott be egy "moszkovita" lázadónak. A törvény úgyis tehetetlen - írta - mert az orvosszakértők úgysem fogják elmarasztalni. A bejegyzést hamar letöröltették, de addigra a róla készült képek elterjedtek, és azóta is kering az interneten. A személy valós, így nincs ok kételkedni a bejegyzés tartalmán. Éjszakánként pedig Kramatorszkba és Szlavjanszkban ártatlan civileket hurcolnak el, ki tudja hová. A tegnapi éjjelen volt a harmadik letartóztatási hullám, amiben számolatlanul viszik a civileket.


http://www.hidfo.net/2014/09/11/tovabb-zajlik-az-ukran-haboru-nyugati-haditechnikaval