Kína és Japán közt a következő években katonai konfliktus alakul ki - így vélekedik egy kínai napilap által megkérdezett olvasók 53%-a. A Genron és a China Daily által végzett közös felmérés eredményei azt mutatják, hogy a kínaiak több mint fele, a japánoknak mintegy 29%-a tart valószínűnek egy katonai konfliktust a közeljövőben.
A felmérést, melynek célja annak megállapítása volt, hogyan látják a kínaiak országuk pozícióját a globális politikában, a Kelet-Kínai-tengeren található Senkaku-szigetek Japán általi államosításának második évfordulóján publikálták. Az utóbbi években Japán és Kína közt kiújultak a területi viták, majd 2012 szeptemberében Japán 20 millió dollárért megvásárolta a szigetek tulajdonjogát egy japán magánszemélytől, miután újabb jelentős szénhidrogénforrásokat találtak a szigetcsoporthoz tartozó tengerrészen. Így a vitatott terület japán állami tulajdonba került, emiatt Kína a status quo felborításával vádolja Japánt.
A most publikált felmérés szerint a japánok mindössze 38%-a gondolja úgy, hogy a háború elkerülhető, ami 9 százalékkal kevesebb a 2013-ban mért értéknél. A többség egyetért abban, hogy előbb vagy utóbb háború lesz a két ország közt, a vélemények csak abban oszlanak meg, hogy ez a következő években vagy a távoli jövőben fog bekövetkezni.


http://www.hidfo.net/2014/09/11/kinaiak-53-valoszinunek-tartja-kozelgo-haborut-japannal