Faramuci helyzeteket szül az “Anteterrorista Operáció” (ATO) névre hallgató, Kijev által generált háborúskodás.

Kiváltképp mostanság, amikor az Udvar már a reguláris hadsereg alakulatait is bevetni kénytelen Donbasszban.

Nyizsnyénél esett meg a történet, hogy a regulárisok beleuntak a helybéli lakosok állandó panaszaiba. Miszerint az “Ajdar” latorzászlóalj “rájuk eső részéből” már elegük van. Torkig vannak a részegeskedő, garázdálkodó, fosztogató horda rémtetteivel.

A regulárisok helyi parancsnoka úgy döntött, hogy beszél az ajdarosok führerével. Föl is kereste Toskovka faluban az éppen hullarészeg martalócvezért. Kisvártatva egy rövid sorozattal véget is vetett a szemrehányásözönnek a derék vendéglátó, pribékjei pedig a vendég holttestét – példastatuálás gyanánt – visszavitték övéi táborába.

A regulárisok felháborodása határtalan volt. Szó szerint lemészárolták tegnap az egész ajdaros pribékgyülekezetet. Toskovka mellett! Führerestől – küldöncöstől.

Majd – mert szerintük a tisztesség igy kivánja – rádión értesitették a kijevi udvart, hogy rájuk a továbbiakban ne számitsanak az ATO következő eseményei során, merthogy inkább a népköztársaságiakkal harcolnak EGYÜTT a jövőben. Amúgy meg könnyen lehet, hogy találkozni fognak még – KIJEVBEN!

Hogy az udvar mit gondol a történtekről? – semmit nem tudni. Az esetről hallgatnak. Kijevben legalábbis.

http://balrad.wordpress.com/2014/09/11/belhaboru-nyalokakiraly-haderoi-kozott-donbasszban/