Képtalálat a következőre: „orbán lázár kép”
Ki áll a miniszteri reformerek mögött?


"Ha az előző négy évet forradalomnak neveztük, akkor egyszerűen nincs elég erős kifejezés arra, ami most következik" - számolt be egy a Miniszterelnökségen belüli tervezése rálátó forrás. Elmondása szerint a miniszterelnök alig várja, hogy túl legyenek az önkormányzati választásokon, és a kormány megkezdhesse a több területet érintő legújabb nagyszabású átalakításait.
Erre készül a kormány

A forrás szerint a miniszterelnök azzal is számol, hogy az intézkedések hatására jelentős népszerűségvesztést fog elszenvedni a kormány, tekintve, hogy a változtatások a Fidesz szavazótáborát is kedvezőtlenül érinthetik, azonban mivel a következő három évben nem lesz semmilyen választás, ez kevésbé zavarja, mint az elmúlt ciklusban.

A portál úgy tudja, hogy a kormányfő egyelőre csak szűk körben osztotta meg terveit, így azok a legtöbb kormánytag számára is újdonságot fognak jelenteni.

A következő átalakításokra lehet számítani:
  • a kormány azt vizsgálja, hogy hogyan lehet úgy átalakítani az egyes rendszereket - különösen az egészségügyet, oktatást és a közigazgatást -, hogy a jövőben csökkenteni tudják az "államból élők arányát",
  • állítólag eddig az a került téma is eljött, hogy a magántőkét miként engedjék be minél nagyobb arányban az egészségügybe, mivel a kabinetben is "tisztában vannak vele, hogy azt a robbanásszerű technológiai fejlődést, ami ezen a téren is zajlik, állami forrásokból soha nem lehet teljes mértékben finanszírozni".


Sok a kérdés

Arról is beszámol, hogy egyelőre nem világos, hogy hogyan tervezik az egészségügy átalakítását. Miközben a Miniszterelnök nemrég arról beszélt, hogy magánosításról szó sem lehet, mert "az egészség nem üzlet", addig egy szeptember 9-i sajtótájékoztatón, amelyen egy külföldi tulajdonban lévő magánkórház építését harangozták be, Zombor Gábor egészségügyi államtitkár, Sélleiné Márki Mária, az OEP főigazgatója és Sonkodi Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára is részt vett.

"Durva központosítás következik" - számolt be a meg nem nevezett kormányzati forrás, aki úgy tudja, hogy minden eddig megmaradt helyi szintű hivatali önállóságot is felszámolhatnak, és jogcsorbításra illetve azok összevonására, háttérintézmények, hatóságok megszűnésére lehet számítani. A forrás szerint olyan nagy mértékű lesz a közigazgatás átszabása, karcsúsítása, hogy "szinte csak a NAV őrizheti meg maradék önállóságát", míg másik forrásuk szerint az adóhatóság sem fogja megúszni nagyszabású személyi változások nélkül.

A forrás úgy véli, Orbán és Lázár hisz abban, hogy "a központosítás és a modernizálás növeli a hatékonyságot, lehetővé teszi a párhuzamosságok felszámolását, tehát hosszú távon lehetővé teszi a közszolgák kiválogatását és a leépítéseket is". A kormányközeli személy hozzátette, hogy a miniszterelnök fejében bár ott lehet "a nagy ország vízió", de az oda vezető úthoz egyelőre nincsenek részletesen kidolgozott tervek, főleg, hogy eddig is útközben, jogtalan törvénymódosításokkal történt a tervek átdolgozása. Szerinte egyelőre inkább csak versengő modellek vannak a minisztériumokban.

Arról is beszélt, hogy az egyelőre nem dőlt el, hogyan alakítják át az iskolákat felügyelő Klebelsberg Intézményfenntartó Központot sem, azonban a minisztérium elismerte, hogy a Klik működésével komoly problémák vannak. A kormány a múlt héten ismerte el, hogy a Klik még három évre visszamenőleg tartozik a pedagógusoknak a bankszámla-vezetési költségekkel is, ráadásul "a területi egyenlőtlenségek felszámolása miatt" 20 milliárd forinttal kell kisegítenie a kabinetnek a Központot. Lázár kifejezetten elégedetlen az oktatási igazgatás teljesítményével, ami miatt vitába is keveredett Baloggal, így az sem elképzelhetetlen, hogy átvegye az apparátust. Lázár még kulcsfigura lesz a közeljövőben, hiszen ő a kapocs a világbirodalmi páholyok és az országok "reformerei" között. Nemzetközi szinten is sokáig elér a keze.

A médiapiac sem ússza meg

A médiapiac átalakítása kapcsán nem véletlen, hogy a nyár folyamán nekiálltak a médiapiac teljes átalakításának, mivel a legfelsőbb kormányzati körökben úgy látják, hogy szükségszerű, hogy megpróbálják elmagyarázni a reformokat, azonban a kabinet el akarja kerülni azt a helyzetet, hogy az ellenzék összeroppanása után a média - akár a jobboldali is - össztüzet nyisson a kormányra a reformok okozta érdeksérelmek Kiemelnénk, hogy Orbán a külföldre akkreditált magyar nagykövetek előtt mindenesetre azt mondta, zavarja, hogy "a magyar sajtó provinciális", szerinte nem folynak értelmes viták az ország helyzetéről, továbblépési lehetőségeiről.
A forrás szerint bár a miniszterelnököt kevésbé foglalkoztatja a népszerűségvesztés, a Fidesz vezetői azért azt is számba veszik a tervezés során, hogy ezt hogyan lehetne minél inkább elkerülni. A források szerint például Lázár tisztában van azzal, hogy van kockázata annak, ha a választási év miatt egyértelmű utasításokat nem kapó apparátust hirtelen megterhelik a reformok végrehajtásával, sőt, komoly megrázkódtatást okozhat, ha a hónapokig titokban tartott tervek hirtelen komoly érdeksérelmeket okoznak.
Bíró Dalma összeállítása