A Reuters hírügynökség tovább folytatja a szándékos dezinformációt Iránnal kapcsolatban, - vasárnap ugyanis újra egy meg nem nevezett teheráni vezetőre hivatkozva azt állították, hogy Irán készen áll együttműködni az Egyesült Államokkal az ISIS elleni hadműveletekben Szíria területén.
Korábban Hamenei ajatollah tisztázta a liberális média ferdítéseit és bejelentette, hogy bár voltak ilyen irányú megkeresések, ő is, és a külügyminiszter is visszautasították az Egyesült Államok felkérését az együttműködésre, vagyis Irán nem működik együtt az Egyesült Államokkal.
Az ajatollah azzal indokolta a döntést, hogy az amerikaiaknak vér tapad a kezeikhez, és az iráni vezetők mocskos kezet akkor sem fognak meg, ha látszólag segítséget nyújt. A liberális média teljes érdektelenséget mutatott a legfelsőbb vezető által adott cáfolatra, és úgy tűnik, tovább folytatják a szándékos dezinformációt. Az információk megbízhatóságáról azonban sok mindent elmond, hogy az amerikaiakkal együttműködést továbbra is meg nem nevezett "teheráni vezetőkre" hivatkozva, vagyis minden tényalapot nélkülözve állítják.
Korábban Irán tiltólistára helyezte az Index.hu és a HVG magyarországi médiákat is. A két liberális oldal szintén heteken keresztül azt terjesztette, hogy Irán együttműködik az amerikaiakkal.


http://www.hidfo.net/2014/09/22/liberalisokrol-lepattant-cafolat-tovabb-folytatjak-dezinformaciot