Bérletre ad olcsó kenyeret a Magyar Máltai Szeretetszolgálat: az októberben induló jótékonysági programban 20 szelvényes bérletet kapnak a belső-óbudai rászoruló családok és nyugdíjasok, akik száz forintért vehetnek egy kilós veknit. Hogy ki számít rászorulónak, az önkormányzat dönti el - a hajléktalanoknak nem jár bérlet, pedig örülnének neki.
Októberben indul a Mindennapi kenyerünk- jótékonysági program, aminek lényege, hogy havi bérlettel a kenyér is olcsóbb lesz a Máltai Szeretetszolgálat óbudai, pékségében.
A Zápor utcai szociális pékség már két éve működik, a helyiséget az önkormányzattól kapták meg, ingyen. „Naponta egy tonna kenyeret termelünk ki, aminek 70-80 százaléka a budapesti szociális intézményekbe, hajléktalanszállókra kerül. Most közvetlen környezetünkön, a rászoruló nagycsaládosokon és nyugdíjasokon is szeretnénk segíteni" - mondta el Győri Dani Lajos, a szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.
Munka közben a Máltai Szeretetszolgálat  pékei. Heten dolgoznak itt, felvételük előtt mindnyájan hátrányos helyzetűek voltak.
Forrás: Koncz Tamás - Origo

Egy bérlettel 10 kilót

Hozzátette, az MMSZ a jótékonysági program költségeinek felét állja, a másik felét három óbudai étterem havi adományaiból fedezik. Az alelnök számításai szerint az idősek heti egy-két alkalommal, a nagycsaládosok viszont naponta használnák a bérletet. A 20 szelvényes kártya fél kilónként ad kedvezményt, vagyis 10 kiló kenyeret lehet venni vele ezer forintért.
A jótékonysági program keretében egyszerre 100 nagycsaládoson és nyugdíjason tud segíteni havonta az MMSZ, a megcélzott területen, Belső-Óbudán viszont közel ezer rászoruló él. Hogy ki kaphat olcsó kenyeret, azt az óbudai önkormányzat dönti el, együttműködve a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatokkal -ők osztják ki az említett 20 szelvényes bérleteket is.

Nem kampány, jótékonyság

Nem mindig ugyanazok járnak jól, havonta változhat, hogy kinek ítéljük meg a kedvezményt. Az sem kizárt, hogy egy család több bérletet is kap, ha tényleg szükséges - hangsúlyozta az Origónak Bús Balázs. aki nem tart attól, hogy kampányfogásnak tekintik majd az októberben induló jótékonysági akciót.
Mint mondta, folyamatosan szerveznek ilyen jellegű programokat- fél évvel ezelőtt a kerületi gyerekek reggeliztetését oldották meg, a családsegítő szolgálaton keresztül pedig napi 600 adag készételt osztanak ki a kerületben.
Száz forintba kerül egy kiló kenyér, ha bérlettel veszik.
Forrás: Koncz Tamás - Origo

A hajléktalanoknak nem jár

A kenyérbérlet nem jár a hajléktalanoknak - Bús Balázs szerint azért, ellátásuk nem kerületi feladat.
Nekik a szállókon és melegedőkön is jut napi ellátás, a máltaiak szociális péksége pedig alapvetően őket látja el ingyen kenyérrel - emlékeztetett a polgármester.

Ebből nem esznek

„Mindennap itt csövezünk, de sosem ettünk még a máltaiak kenyeréből" - állította a barátaival a Flórián téren tanyázó Tamás. Szerinte a jó falatokat, a kenyeret a szállók állandó lakói, a "csókosok" kapják- nekik, utcán élőknek nem is jut. "A Miklós utcai szállójukról csak nagy könyörgés, majd anyázás után adtak pár doboz konzervet. Pokrócot se kapunk, azt mondták kell a bentieknek. Akkor nekünk ne kéne? Aludt már maga az utcán?" - kérdezte Tamás, aki kérdésünkre elmondta, örülne a bérletes rendszernek, de ha nem kap úgy is jó, megveszi a kiló kenyeret majdnem ugyanannyiért egy hipermarketből.
A szocális pékség belső tere. Itt kell felmutatni a bérleteket.
Forrás: Koncz Tamás - Origo

Az utcán más segít

Krízishelyzetbe került, legyengült embert sosem küldünk el, de ez nem azt jelenti, hogy a hajléktalanok minden kérését, követelései teljesíteni kell - mondta el a Miklós utcai szállót ért kritika kapcsán a Máltai Szeretetszolgálat szóvivője.
Romhányi Tamás elismerte, hogy a Miklós utcában alapvetően a szálló és a nappali melegedő gondozottjai jutnak ellátáshoz - de ez is így van rendjén. A szállón kívülieket az utcai gondozószolgálat kell segítse, de a rászorulók maguk is elmehetnek ételosztásokra, például a Széll Kálmán vagy az Etele térre.

A vándorlókat nem érik el

A Máltai Szeretetszolgálat Óbudán 180 hajléktalant lát el utcai gondozás keretében, az éjjeli menedékhelyen és a nappali melegedőn pedig együtt 90 rászorulót tudnak fogadni. A szolgálat szerint nagyjából ennyi fedél nélkül él a kerületben - és közel  30 "vándorló", akik az erdőkben húzzák meg magukat, semmilyen ellátást nem igényelnek.
Koncz Tamás

Bal-Rad komm: Nehéz – nagyon nehéz ilyesmik olvastán bármit is mondani. Ezek olvastán csak az juthat minden épkézláb gondolkodású embernek az eszébe, hogy ilyen az, amikor egy társadalom feladja önbecsülés!

Minden ellenállás nélkül, önmagát becsapva, kirablóit és tönkretevőit istenitve MEGALÁZKODIK kifosztói előtt.

A saját hazájában páriává vált, megroppantott gerincű magyarság a mélymagyarkodó vagy éppen liberális rablókarmok közül elfogadja a tőle elrekvirált vagyonból a morzsákat. De azt is szigorúan hierarchikus alapon.

És aki “kap” – még hálás is érte!
Aki nem “jogosult a juttatásra” – megszerzi önerőből!

HÁT IDE JUTOTTÁL MAGYARORSZÁG! IDÁIG SÜLLYEDTÜNK MAGYAROK!

Van még lejjebb?

VAN!