2014. július 1., kedd

Soros: az EU-nak segítenie kell az új Ukrajnát az új Oroszországgal szemben

Az Európai Uniónak segítenie kell a tavaly ősszel a kijevi Majdanon megszületett új Ukrajnát az egyre inkább az erő alkalmazására támaszkodó új Oroszországgal szemben - mondta Soros György magyar származású amerikai pénzügyi befektető hétfőn Brüsszelben egy pódiumbeszélgetésen.
soros gyorgy
Soros a Bozar rendezvénycsarnokban a Bertelsmann nemzetközi médiavállalkozás által szervezett rendezvényen Herman Van Rompuynek, az Európai Tanács elnökének, valamint Pierre Moscovici volt francia gazdasági és pénzügyminiszternek a társaságában fejtette ki gondolatait Európa jövőjéről - részben annak kapcsán, hogy Brüsszelben most mutatták be friss könyvét, amely Az Európai Unió tragédiája címet viseli. A könyv alcíme azt a kérdést teszi fel, hogy vajon a dezintegráció vagy az újjáéledés lesz-e az EU jövője.
A kérdésre a pénzmágnás ezúttal azt a választ adta, hogy most bizakodóbb az unió jövőjét illetően, mint korábban, és ennek oka részben a növekedés ösztönzése melletti, megnövekedett fokú német elkötelezettségben, illetve Matteo Renzi olasz miniszterelnök ezt szorgalmazó erőteljes fellépésében keresendő.
Mindazonáltal úgy vélekedett, hogy az EU működőképessége továbbra sem kielégítő, pedig arra nagy szükség lenne, például olyan európai gondok megoldása érdekében, mint amilyen a romakérdés, a migrációs nyomás, illetve az ukrán helyzet.
Soros szerint Európa számára hatalmas kihívást jelent, hogy Ukrajnában olyan fellelkesült várakozások fogalmazódnak meg Európa iránt, amelyeknek nagyon nehéz lesz eleget tenni. Úgy látja, hogy Oroszország, feltörekvő hatalomként az etnikai és - az orosz ortodox egyház által támogatott - vallási nacionalizmus jegyében igyekszik kiterjeszteni a hatalmát.
Ezzel a törekvéssel szemben az EU-nak támogatást kell nyújtania Ukrajna számára - hangsúlyozta. A segítségnyújtás formái közt - tette hozzá - kitüntetett szerepet kell játszania a pénzügyi támogatásnak, egyebek közt a konkrét projektekre kibocsátandó eurókötvények formájában.
A pódiumbeszélgetésen a belga kereszténydemokrata Herman Van Rompuy - az európai föderalizmus gondolatához való viszonyát firtató kérdésre adott válaszában - azt emelte ki, hogy meggyőződése szerint az euróövezetnek az eddiginél szorosabb integrációra van szüksége. Ugyanakkor - utalt a múlt heti EU-csúcs kimenetelére - az EU-nak szüksége van az Egyesült Királyságra is.
Moscovici egyebek közt arról beszélt, hogy az uniónak hasznos, ha egy erős Németország és egy erős Franciaország együttműködik egymással. A francia szocialista párti politikus úgy vélekedett, hogy a most létrehozandó Európai Bizottságban az egyes biztosi tárcákat úgynevezett klaszterekbe kellene szervezni, vagyis egyes nagy területeken egy-egy bizottsági alelnöki jogállású biztos felügyelete alatt több, nem alelnöki jogállású biztos által irányított részterületet kellene összefogni.
Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése