2014. július 1., kedd

Kormányt buktatni a Barátok közttel?

Érdekes fordulatot vett a kormány radikális atlantista médiafelületek elleni hadjárata - az RTL Klub reklámadó elleni tiltakozása odáig fajult, hogy az elemzők a magyar médiában kialakult robbanásszerű helyzetről beszélnek, egy a sajtónak nyilatkozó médiajogász szerint pedig akár a kormány bedöntésére is képes lenne az RTL Klub.
"Eddig voltak jobboldali meg baloldali újságok, tévék, rádiók, és voltak kvázifüggetlen nagy, kereskedelmi csatornák. A kvázifüggetlenséget persze tessék szó szerint érteni, mert a tulajdonosok mindig tudták, hogy kivel hogyan kell jóban lenni a tulajdonosi körökben. Ebbe a langyos éldegélésbe robbant be a reklámadó, s kavart fel mindent" - majd arra a felvetésre, van-e esély arra, hogy a Barátok köztben is kormánykritika jelenjen meg, az a válasz érkezett, hogy bár "az ottani művilágból ez nagyon kiesne, - de ha a Barátok közt helyett egy hétig csak egy fekete képernyő jelenne meg, azzal a felirattal, hogy elmarad a sorozat a reklámadó miatt, az már lehet, hogy elég lenne egy kormánybuktatáshoz."
Hídfő.net | A kormánybuktató párbeszédek egyike.Az elképzelt kormánybuktató párbeszédek egyike.
Nem véletlen szokás azt mondani, hogy a média a negyedik hatalmi ág. A Nielsen Közönségmérés nemrég publikált adatai szerint a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 46 percet ül a televízió előtt, eközben naponta mintegy 78 reklámot néz meg. A kereskedelmi média saját üzleti érdekei mentén tevékenykedik, ami az általánossá váló rossz szellemiség, dekadencia esetén is az igények kiszolgálásával termeli a profitot, vagyis a szelemi hanyatlást erősítő katalizátorrá vált. Ebbe a 'békés vérszívásba' avatkozott bele a kormány a reklámadóval, ami a kereskedelmi médiának egyszerű profitkiesést jelent. Mindez arra már elég volt, hogy a kereskedelmi médiák észrevegyék; a magyar nézőközönség mellett egy kormány is van ebben az országban. Vagyis az utóbbi 25 évben először számítanak tényezőnek a magyar hatóságok a kereskedelmi média számára, aminek mindeddig legfeljebb jelképes összegű bírságokat szabtak ki, de a profitszerző tevékenységet érdemben nem akadályozták.

http://www.hidfo.net/2014/07/01/kormanyt-buktatni-baratok-kozttel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése