2014. július 29., kedd

Jacenyuk behívná a nyugati csapatokat és befektetőiket

Múlt heti lemondása után tegnap újra megjelent a parlamentben Arszenyij Jacenyuk illegitim ukrán kormányfő és felszólította a képviselőket, hogy rendkívüli ülésen fogadják el azokat a törvényeket, melyeket múlthéten leszavaztak, valamint olyan javaslatokat, amelyeket előző héten nem tűzött napirendre a parlament.
Hídfő.net | Arszenij Jacenyuk
Jacenyuk múlt héten a hadsereg finanszírozása kapcsán állt elő költségvetési módosítási javaslattal, emellett a gázvezetékrendszer reformjáról szóló előterjesztést akarta napirendre tűzni. Hivatalos indoklása szerint amiatt mondott le, mert a képviselők azt elutasították.
Az általa benyújtott tervezetnek az volt a lényege, hogy nyugati befektetőket vonnának be az ukrán gázvezeték-hálózat felújításába, valamint a hadsereget nyugati fegyverrendszerekkel látnák el, melyeket nyugati hitelekből vásárolnának meg, működésüket pedig nyugati katonák felügyelnék az országban. Ilyen mértékű hazaárulást már a megfélemlített, megvett képviselők sem voltak hajlandók elkövetni.

http://www.hidfo.net/2014/07/29/jacenyuk-behivna-nyugati-csapatokat-es-befektetoiket

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése