Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2014. július 3., csütörtök
“Folytassa Valcman!”
Washington is úgy értékeli, a
fegyvernyugvás nem működött. Az amerikai vezetés az oroszbarát
szakadárokat tartja felelősnek a balul sikerült tűzszünetért.
Az Egyesült Államok támogatja Petro
Porosenko elnök döntését az egyoldalúan meghirdetett tűzszünet
befejezéséről – erősítette meg szerdán Josh Earnest, a Fehér Ház
szóvivője.
Értésre adta egyúttal, hogy az
amerikai vezetés az oroszbarát szakadárokat tartja felelősnek amiatt,
hogy Kelet-Ukrajnában a tűzszünet nem bizonyult tartósnak.
Porosenko kedden jelentette be, hogy a
tűzszünetnek vége, mert nem hozta meg a várt eredményt, és folytatódik
az oroszbarát fegyveresek elleni kormányhadművelet.
Earnest jelezte, hogy Washington is
úgy értékeli, a fegyvernyugvás nem működött. “Ebben az esetben, sajnos,
a tűzszünet nyomán csak fokozódott a szakadár erőszak, és a
szeparatisták számára lehetővé vált, hogy a maguk előnyére használják
ki a helyzetet” – mondta a szóvivő.
Megismételte, hogy az Egyesült Államok
az orosz vezetéstől vár előrelépést, mégpedig a szeparatisták
támogatásának beszüntetésével, utánpótlásuk biztosításának
leállításával és az elfoglalt határátkelőhelyek visszaadásával.
Ha Oroszország folytatja a szakadárok
támogatását, beleértve nehézfegyverzettel való ellátásukat is, akkor a
megbékélésre utaló orosz kormánynyilatkozatok csak kettős beszédnek
tekinthetők – mondta a Fehér Ház szóvivője.-tudósit igy az MTI.
Magyarán: FOLYTATÓDJÉK A DONBASSZ EMBERIRTÁS!-adta ki az ukázt
Washington. És Valcman Nyalókakirály “B”-terve a washingtoni ELVÁRÁSOK
SZERINT folytatódik.
Nyikolajevkánál
rendkivül véres harcok dúltak tegnap. Igor Sztrelkov beszámolója
szerint itt hat szabadságharcos esett el. Nehezen kompenzálja ezt a
veszteséget, hogy éjfélre szinte teljesen felszámolta a milicia a
hóditó zsoldoshorda Nyikolajevka melletti csoportositását.
Az összesités itt a zsoldosok nyolc
PSZH-jának, három 152-es lövegének, és hat URAL teherautónak az
elpusztitását, és mintegy negyven bérgyilkos másvilágra küldését
állapitotta meg. Viszont meghalt kilenc civil is.
A Luhansz melletti
“Proletár” üveggyárra nagy távolságból és nagy magasságból hajtott
tegnap végre légitámadást a kijevi latorhatalom légiereje.
A gyárra NYOLC rakétát lőttek ki.
Világos, hogy a gazdasági infrastruktúra esztelen lepusztitásával a
hiénahatalom a katonai tehetetlenségét árulja el. Ám “jutott” rakéta
egy iskolának is Luhanszk egyik északnyugati külső részén található
iskolának is.
Szlavjanszk és Kramatorszk a
“szokásos” módon van pusztitva. Távolról-tüzérséggel. Tegnap délután új
állásokból kezdte lőni a latorhad tüzérsége a környéket. A városok
közelébe nem mernek menni-inkább a “biztonságosnak” hitt távolságból
lövöldöznek. Ám a biztonság fölöttébb relativ-kiváltképp Szlavjanszk
környékén és ezen időkben. Erről mesélhetne az a tucatnyi lator, akik a
napfelkeltét már nem érték meg.
Tegnap késő délután Koval
hordafőparancsnok maga volt kénytelen “hűteni” a kijevi hurráhangulatot
a “B”-terv addigi hallatlan sikereit illetően. Bevallotta, hogy szó
nincs a “terroristák” tömeges pusztulásáról. Arról viszont tett
emlitést, hogy “néhány” ukrán katona meghalt Donbasszban. Márpedig egy
ilyen beismerés általában a valóság alapos lekicsinylését szokta
jelenteni.
A Bal-Rad értesülései szerint Izvarino-környékén
mára virradóan a milicia több helyen is lecsapott. A megszállók komoly
veszteségeket szenvedtek-ami miatt viszont jónéhány kárpátaljai család gyászolni fog. Legalábbis azok közül, akiknek hozzátartozója a munkácsi lövészdandárban szolgálja-ta- Valcmant, a Majdant, és Washingtont!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése