2014. július 25., péntek

EU szankciók: Hátha lesz a télre orosz gáz, jó áron!

A brit Daily Mail úgy tudja, hogy egy  holland kisváros polgármestere felindulásában arról beszélt, hogy a maláj gép lelövése miatt ki kellene toloncolni az országból Vlagyimir Putyin lányát. A mondatért később bocsánatot kért. Putyin lánya már rég nincs Hollandiában.
Az orosz elnök Hollandiában élő lányának deportálását kérte Pieter Broertjes, Hilversum város polgármestere szerdán egy rádióinterjúban. Azt mondta, hogy "Marija Putyinának nincs helye a nyugat-európai országban a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövése után." A polgármester a kijelentésért később a Twitteren bocsánatot kért, elismerte, hogy "nem volt bölcs, amit mondott, de a mögötte húzódó kétségbeesés olyasvalami, amit Hollandiában most sokan a magukénak vallhatnak." Tesszük hozzá, hogy főleg azokban a társadalmi körökben, ahol nincsennek tisztában a valós tényekkel, pusztán a nyugati média szédítésébe pistultak bele.
Természetesen a mi véleményünk az ügyben a politikának szól, az áldozatok tiszteletben tartása mellett.
És itt vannak még az eddiginél is nagyobb horderejű Eu-s szankciók. Közeleg a tél és nincsen gáz. Azaz, hogy gáz van! Az uniós országok elvi megállapodásra jutottak arról, hogy az eddiginél átfogóbb, egész gazdasági szektorokat érintő szankciós intézkedéseket hoznak Oroszországgal szemben az ukrajnai válságra fogva - közölték pénteken nevük mellőzését kérő EU-diplomaták, miután ülést tartottak Brüsszelben a tagországok nagykövetei. Az Európai Bizottság - az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye - a nap folyamán jelezte, hogy kész nagyon gyorsan előterjeszteni a tárgykörben a tagállamok által elfogadott javaslatok jogi szövegtervezetét. Diplomáciai források szerint az EU-kormányok közt megszületett elvi egyetértés alapján jövő keddig még néhány részletkérdést kell tisztázni. Az előző napon a tagállamok EU-nagykövetei az eddigi 72 fő mellé újabb 15 orosz, illetve oroszpárti ukrán személyt, valamint az eddigi kettő mellé 18 további "entitást" - intézményt, illetve vállalatot - vettek fel az EU Ukrajnával kapcsolatos feketelistájára. Az érintett természetes, illetve jogi személyeket vagyonbefagyasztással, vagyis gyakorlatilag legfőképpen bankszámlazárlattal sújtják, és a természetes személyek esetében ehhez uniós beutazási tilalom is társul. Brüsszel megítélése szerint Moszkva semmit nem teljesített azokból a követelésekből, amelyek az ukrajnai válság enyhítését célozták. Az EU-országok csúcsvezetői június 27-én Brüsszelben kilátásba helyezték az egyes gazdasági szektorokat érintő, "célzott" korlátozó intézkedések elrendelését, ha Oroszország nem mutatja jelét a válság megfékezésére irányuló szándékának, így például nem állítja le a kelet-ukrajnai szakadárok hadfelszereléssel való ellátását.
Minden gáz Moszkvába vezet...

Az uniós országok külügyminiszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon már konkrétan megnevezték a pénzügyi szolgáltatások ágazatát, a hadiipart - beleértve a kettős rendeltetésű, vagyis katonai, illetve polgári célra egyaránt használható termékek előállításának a szektorát -, valamint az energetika fejlett technológiát alkalmazó területét, mint amelyek érintett szektorai lehetnek az EU "célzott" korlátozó intézkedéseinek.

Az ilyen korlátozások már az Oroszország elleni EU-szankciós rezsim újabb, immár harmadik szakaszára való áttérést jelentenék, és Brüsszelben széles körben úgy vélik, a hivatalos döntést erről csúcsszinten kellene meghozni. Nem egyértelmű azonban, hogy ehhez szükséges lesz-e az állam-, illetve kormányfők tényleges fizikai jelenlétére újabb rendkívüli EU-csúcs formájában, vagy valamilyen más megoldást találnak. Az EU-nagykövetek a szankciós rezsim tervezett harmadik szakaszáról - valamint a Krímmel és Szevasztopollal való gazdasági kapcsolattartás korlátozásának kérdéseiről - csütörtökön, majd pénteken is eszmecserét folytattak.  
Az egyeztetéssorozatot pénteki brüsszeli közlés szerint a jövő kedden le is kívánják zárni.

Gölöncsér Miklós összeállítása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése