Olvassátok el, érdemes!
„A partizánháború a saját
felszabadításáért küzdő nép alapja, sok sajátossággal bír, de legfontosabb
jellemzője mindig ugyanaz marad - a szabadság iránti vágy. Nyilvánvaló - és
erről már sokan írtak, - hogy a háború egy sor tudományos törvénynek van
alávetve, és azok, akik ezt tagadják, vereséget szenvednek. A partizánháború,
mint a szokásos háború egyik szakasza, ugyan ezeknek a törvényeknek van
alávetve. Viszont saját különleges sajátosságai miatt alá van rendelve,
ezenkívül, egy sor saját törvénynek, melyeket ugyancsak be kell tartani, hogy
sikeresen lehessen tevékenykedni. Természetesen,
az ország különleges földrajzi és társadalmi adottságai határozzák meg azokat a
sajátos jellegzetességeit és formáit, melyeket a partizánharc ölt minden egyes
esetben, de főbb törvényszerűségei mindig érvényben maradnak.
Megtalálni az alapokat, melyekre a harc eme
fajtája épül, a szabályokat, melyeket követniük kell a partizánoknak,
megalapozni a már végrehajtottakat, összesíteni tapasztalatainkat, hogy ezeket
mindenki felhasználhassa, - ez jelenleg a mi feladatunk. Elsősorban meg kell
állapítanunk, hogy mit jelentenek a partizánháborúban a szembenálló felek.
Egyik oldalon - a maréknyi elnyomó és szolgáik a reguláris hadsereg
személyében, amely jól fel van fegyverezve és fegyelmezett, amely, ráadásul,
sok esetben számíthat a külföldi segítségre, és a kisebb bürokratikus
csoportok, melyek ugyancsak a maréknyi elnyomó szolgálatában állnak.
A másik oldalon - az egyik vagy másik ország, vagy terület lakossága.
Fontos kihangsúlyoznunk, hogy a partizánharc - a tömegek harca, a nép küzdelme;
a partizáncsoport, mint fegyveres mag, a nép harci előőrse, és fő ereje éppen
abban rejlik, hogy a lakosságra támaszkodik.
Az ellenfél számbeli fölényéről
még akkor sem beszélhetünk, amikor a partizáncsoport fegyveres ereje kisebb,
mint a szembenálló kormányerők fegyveres ereje. Ezért mindig hozzá kell nyúlni
a partizánháború módszertanához, ha rendelkezésünkre áll legalább egy, kisebb létszámú
fegyveres csoport.
Ebből következik, hogy a partizánoknak rendelkezniük kell a helyi
lakosság teljes körű támogatásával. Ez feltétlenül szükséges. Ez akkor lesz
érthető, ha, például, veszünk egy rablóbandát, amely vagy az egyik, vagy egy
másik területen garázdálkodik; egy ilyen bandának mintha meglenne szinte
minden, a partizán-csoportra jellemző külső megjelenési jegye: itt megvan az
egység, a vezér iránti tisztelet, a bátorság, a terep ismerete, és igen gyakran
- a harcászat helyes alkalmazása. Csupán a nép támogatottsága hiányzik belőle,
és éppen ezért képes a hatalom szinte mindig elkapni vagy megsemmisíteni az
ilyen bandákat.
Kielemezve a partizántevékenység jellemzőit, a harc formáit, és megértve
a tömegek szerepét, mint egy ilyen küzdelem-forma alapját, csak azt marad még
hátra megállapítani számunkra, hogy miért harcol a partizán. Elkerülhetetlenül
arra a következtetésre jutunk, hogy a
partizán - a társadalom megújításáért küzd.
Fegyvert fog a kezébe, engedelmeskedve a
nép dühödt tiltakozásának, amely fellép elnyomói ellen; ő a társadalmi rend
megváltoztatásáért küzd, amely fegyvertelen testvéreit jogtalanságra és
nincstelenségre kárhoztatja.
A partizán az adott pillanatban
létező állami intézmények ellen lép föl és, ha a viszonyok ezt lehetővé teszik,
minden határozottsággal lerombolja ezen intézmények alapjait. Ha mélyebben
kielemezzük a partizánháború harcászatát, megláthatjuk, hogy a partizánnak
tökéletesen kell ismernie a terepet, amin tevékenykedik, a csapatok
megközelítési és visszavonulási útvonalait, gyorsan kell cselekednie és,
természetesen, a nép támogatását élveznie, ráadásul ismernie kell azokat a
helyeket, ahol elrejtőzhet. Ebből következik, hogy a partizánnak gyéren lakott,
mezőgazdasági vidéken kell tevékenykednie. És mivel a mezőgazdasági területeken
a nép saját jogaiért folytatott harca elsősorban a földfelhasználás rendjének
megváltoztatását veszi tervbe, ezért a partizán itt elsősorban úgy lép fel,
mint az agrár-reformokért küzdő élharcos. Ő a paraszt-tömegek akaratának
kifejezője, akik a föld, a jószág, és a munkaeszközök igazi gazdáivá kívánnak
válni - mindannak a gazdáivá, amiről több éven át álmodtak, és ami letük
alapját képezi.
Ha a partizánháborúról beszélünk, meg kell különböztetnünk két fő
fajtáját. Az egyik a küzdelem olyan formája, ami kiegészíti a hatalmas
reguláris hadsereg hadműveleteit. Ilyen volt, például, a partizáncsapatok
tevékenysége a Szovjetunióban; de ez nem képzi jelenlegi analízisünk tárgyát.
Minket a fegyveres csoportok másik típusa érdekel - azok, melyek sikeresen
küzdenek a gyarmati vagy újgyarmati hatalom ellen, és úgy jönnek létre, mint a
vidéken folytatott küzdelem egyetlen, fő formája. Ebben az esetben, bármilyen
is az eszme, ami a harcot vezérli, a gazdasági alapot a föld birtoklásának
vágya képezi.
Kínában Mao-Tse-tung a harcot avval kezdte, hogy munkáscsoportokat
hozott létre az ország déli részén, amelyek szét lettek verve és szinte
teljesen megsemmisültek. A helyzet csak a Nagy Északi menetelés után
stabilizálódott, és akkor vették kezdetüket az első sikerek, amikor is a
küzdelem a vidéki területekre helyeződött át, és a legfontosabb követelések
között első helyen az agrárreform szükségessége szerepelt. A küzdelem, amit
Indokínában Ho-Chi-Minh folytatott, a parasztokra támaszkodott - a
rizstermelőkre, akik szenvedtek a francia gyarmatosítók igája alatt. A
segítségükkel Ho-Chi-Minh sikeresen folytatta a harcot annak teljes ideje
alatt, egészen a gyarmatosítók távozásáig. Mindkét felhozott példából kitűnik,
hogy a hazafias harcot ezzel egy
időben a japán megszállók ellen is folytatták, de közben megmaradt a gazdasági alap - harc a földért.
Ami Algériát illeti, itt az arab nacionalizmus eszméje gazdaságilag arra
épül, hogy szinte az egész, gazdálkodásra alkalmas föld Algériában az egymillió
francia kolonista kezében van.
Egyes országokban, mint, például, Puerto-Rico-ban, ahol a földrajzi
sajátosságok nem tették lehetővé a partizánharcot, a nacionalizmus gondolata,
amit még a helyi lakosság diszkriminációja is tetéz, a parasztok azon
igyekezetére épül (nagyon sok esetben a parasztok már proletárokká váltak),
hogy visszaszerezzék földjüket, amit az amerikai megszállók vettek el tőlük.”
V.K. Megjegyzése: Annyival talán még kiegészíteném, hogy a magyar
hazafi szabadságvágya kiegészül még az Istenkereséssel, Istenhittel és vele az
Igazságosságra való törekvéssel nemzetéért, hazájáért… Ezekből születik a
hűsége mellé becsülete, amiről minden körülmények között megismerszik. Valamint
leszögezném, hogy továbbra sem lettünk nemzeti-kommunisták. Mindössze a
harcmodor struktúrája az, ami elemzésre kerülhet nálunk és tanulságos a mai
viszonyok között. Lásd az elmúlt két évtized kirobbant rabló jellegű háborúit.
Mindenhol a népi ellenállás tudta felvenni a megfelelő harcot a betolakodókkal
szemben, nem az adott ország reguláris színtere. Talán kivételt képez Szíria
esete, de a népi támogatás, az ott is maximális.
Várhegyi Kálmán gyűjtése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése