2014. július 30., szerda

Az USA újabb vesztes háborúja - kivonulnak Líbiából

Líbiában hetek óta újra folynak a harcok. A lázadónak nevezett terrorbrigádok, amelyek jelentősen megcsappantak létszámban, köszönhetően a szíriai helyzetnek, egymással is viaskodnak, illetve a néhai vezetőhöz, Kaddafihoz hű parancsnokok vezette csoportokkal is. Tripoliban éppen ezek a helyi törzsekhez köthető, Kaddafi volt szövetségesei támadják a vallási csoportokat. Mindkét oldalon vannak áldozatok. Az USA hivatalosan teljesen kivonul Líbiából, a nagykövetség valamennyi tagja, az ott lévő cégek alkalmazottait, de ugyan így jár el az EU is. Ők is evakuáltak mindenkit a káoszba süllyedt országból. A külföldi zsoldosok helyzetét sikerült ellehetetleníteni azzal, hogy a Tripoli mellett található olajfinomítót felrobbantották. Két nappal ezelőtt rakétatalálat érte. Hatalmas a kár, 90 millió liter olaj ég. Ezzel a terrorbandák bevétel nélkül maradtak, ugyanis egyetlen forrásuk volt az ott felhalmozott olaj eladogatása.
Hídfő.net | Líbiában felrobbantott olajvezetékSorban robbannak fel az olajkutak és vezetékek - hogy ne legyen miért maradni
Líbia biztonságának, Kaddafi hatalmának alappillére volt, hogy kiváló kapcsolatot épített ki az országban élő törzsekkel és azok vezetőivel. Így hatalma hosszú távon biztosítva volt, és külső beavatkozás nélkül, a három évvel ezelőtt ellene alkalmazott légi terror nélkül, valamint a külföldi zsoldosok nélkül nem is lehetett volna megdönteni hatalmát. Líbia volt Afrika egyik leggazdagabb és ottani viszonyok között legdemokratikusabb állama. Amikor Kaddafi meghalt, a törzsek felkerekedtek, és pénzükkel, fegyvereseikkel együtt áthelyezték központjukat Maliba. Mivel ott az USA-ellenes ellenállói csoportokat támogatták, azok hirtelen megerősödtek és komoly nyomás alá helyezték a kormányt, területeket foglaltak el, bányákra tették rá a kezeiket. Ezért volt szükséges Líbia után nem sokkal Maliban is beavatkozni. A törzsi vezetők tisztába kerültek azzal, hogy nincs számukra hely, ha nem térdelnek le az Egyesült Államok előtt. Márpedig nemigen fognak, ezért visszatértek Líbiába, ahol a szír háború miatt meggyengült külföldi terroristák ellen szervezkedő, volt Kaddafi tábort kezdték el segíteni.
Hetekkel ezelőtt újra kitörtek a harcok, és mára már minden sajtó polgárháborúról beszél. Mikor az oroszokat becsapva légtérzár címén bombázni kezdtek Líbiában, és kiderült, hogy a forradalmárok sem mások mint csecsen és katari (meg mindenhonnan összeszedett) zsoldosok, Oroszország figyelmeztette a nyugatot, hogy polgárháborúba taszítja az országot, de lehet egész Észak-Afrikát. Könnyen lehet, hogy igazuk lesz, mivel a legújabb harcok fellángolása óta már 20 egyiptomi határőr is elesett. A szomszédos Mali pedig alapból is érintett a törzsi összefonódások miatt. Lassan semmi nem marad abban az országban, amiért érdemes lenne ott maradni. Talán éppen ezért vándorolnak a nyugati érdekeltségek? Húsz évig készítette elő a CIA az arab tavasz néven elhíresült felfordulást. Ahogy korábban is minden háborút elvesztettek, Líbiában is vereséget szenvedtek.

http://www.hidfo.net/2014/07/30/az-usa-ujabb-vesztes-haboruja-kivonulnak-libiabol

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése