24 óra leforgása alatt több mint 100 Daesh-terroristát semmisített meg a szíriai hadsereg, az ország keleti régióiban. Vasárnap a SANA hírügynökség arról számolt be, hogy Deir ez-Zor területén a terrorszervezetek jelentős létszámveszteséget szenvedtek.
A provinciát a terrorszervezet hónapok óta ostrom alatt tartotta – januárban több mint 280 civilt – beleértve nőket, gyermekeket és időseket – gyilkoltak meg Deir ez-Zór külvárosi részein – al-Baghalijeh és Ajas területén -, amiért együttműködtek a szíriai hadsereggel. A kivégzés szerű gyilkosságokról akkor az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja számolt be.
Az al-Arabíja arab hírtelevízió közlése szerint pedig a kormányerők több mint 50 elfogott tagját is kivégezték a helyszínen, többükkel lefejezéssel végeztek.
Pénteken a Ria Novosztyi hírügynökség számolt be arról, hogy a kormányerők 25 terroristával végeztek Deir ez-Zorban, majd szíriai katonai források elmondták, hogy a terrorszervezet sikertelen offenzíváját követően egy orosz-szíriai közös humanitárius szállítmány érkezett a városba.
Szíriában 2011. óta van folyamatban a háború, melynek során több mint 260 ezer ebe veszítette életét, és mintegy 11 millió ember otthona semmisült meg. A terroristák állandó emberanyag-utánpótláshoz jutnak a térségi arab országokból és Törökországon át, ahol a nyugati országokból érkeznek “civilek”, hogy a Daesh (Iszlám Állam) zsoldjában harcoljanak. Az amerikai hírszerzés 2015. végi becslése szerint közel 30 ezer európai és amerikai fiatal állt a terrorszervezet szolgálatába.


http://www.hidfo.ru/2016/02/sziria-jelentos-vesztesegeket-szenvednek-a-terroristak/


Tegnap estére úgy alakultak az események Szíriában, hogy már szinte csak másodlagos-vagy sokalagos-jelentősége lett annak, hogy hol voltak összecsapások a kormányerők és a banditák között.
Szíria harctéri térképeinek sincs aktuálisan jelentősége. A mai napon aktualitása egy olyan térképnek lenne, amely Szaud-Arábiától a Baltikumig húzható déli-északi irányú vonal és attól keletre lévő mintegy ezer kilométeres sávot ábrázolja. Az így befoglalt térség legforróbb területeként lehetne számon tartani Szíriát. Ahol konkrét harci cselekmények zajlanak. Aholis már csak gyakorlati jelentőséggel bír a ki-kivel?-ki-ki ellen?-harcol.
A Szíria területén zajló fegyveres harcok elvi jelentőséggel bírnak tegnap óta. Amióta a NATO-bűnszervezet tag Törökország hatalmi tébolyban szenvedő elnöke minden figyelmeztetés dacára utasította hadseregét egy Szíria elleni agresszióra. Az ellen a Szíria ellen, amelynek területén Oroszország fegyveres erői államközi szerződésben foglalt kötelezettségeiket teljesítik.
A Új Nagy Oszmán Birodalom Vezéri álmait hajszoló ankarai maffiafőnöke sebtében összetákolt külön arab koalíciója önjáróvá vált. Legfőbb támogatóját-a világ elsőszámú latorállamát, az USA-t-is lépéskényszer-helyzetbe navigálva.
puo
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Obamaki amerikai főmufti telefonos megállapodása dacára az elszabadult hajóágyú módjára viselkedő török maffiafőnök immár zabolázatlanul cselekszik. Bízva abban, hogy amerikai főnökét a vagy-vagy alapján maga mellé fogja tudni állítani. Nem lehet ugyanis másra gondolni azok után, hogy Joe Biden amerikai latoralfőnök csitítgatása ellenére is tegnap és mára virradóan is további tüzérségi támadások érték/érik török területről Szíria területeit, és immáron nyíltan latorélőerő érkezett Törökországból a szíriai Aleppo-tartomány északi térségébe. A török haderő ugrásra készen sorakozik a török-szír határon, a sebtében összetákolt latorkoalíció fegyvercsörtetésétől kísérve.
Nem állunk messze a valóságtól amikor azt mondjuk, hogy Oroszország állami és politikai bölcsességének köszönhetően még viszonylag konszolidált a katonai helyzet. És nem csak Szíriában, nem csak a Közel-Keleten. Úgy általában véve is.
pu
Pedig reálisan minden lehetőség és eszköz adott ahhoz, hogy a Közel-Kelet pillanatok alatt atomrommá váljon. És még a fene tudja milyen térsége a világnak.
Hogy meddig marad meg a Medve jóindulata és türelmes bölcsessége?-nem tudható. Az USA kétségbeejtő helyzetbe lavírozta magát. Kitartottjai és bábjai szorult helyzetükben olyan koalíciót barkácsoltak össze nagy hirtelenjében, amit Amerika lassan nem képes kontroll alatt tartani!
Így fordulhatott elő az az őrült helyzet, hogy a minszki Kijev-Donbassz tárgyalásokon Kijevet képviselő Roman Besszmertnij fölvetette: Maradék-Ukrajna ÜZENJEN HADAT Oroszországnak! A totális gazdasági és politikai összeomlás küszöbén bukdácsoló kijevi vezetés pedig akár eddig is eljuthat! Miután az ankarai és a kijevi Keresztapák tárgyaltak. Ennélfogva aligha véletlen a török agresszióval párhuzamosan fölvetődött kijevi bolondéria.
ker
Az USA külügyére-Kerry-tegnapelőtt már amerikai szárazföldi csapatok szíriai bevetésével fenyegetőzött, ha Szíria elnöke NEM ÚGY VISELKEDIK, AHOGYAN AZT AZ USA ELVÁRJA! (Persze Kerryt a helyiértékén kell kezelni. Ő CSAK egy diplomata, és NEM POLITIKUS!)
De persze a kiszélesedni látszó konfliktus közepette sem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy Szíriában az “élet az zajlik tovább”!
Pillanatnyilag semmi “képzavar” a latorirtás terén. A szír kormányerők, a kurd milíciák, az iráni önkéntesek és a Hezbollah milíciái ténykedését legfeljebb zavarta ezidáid-ám nem akadályozta a török agresszió. Sőt! Némi meghökkenést okozott Ankarában a szír tüzérség válaszcsapása. Kardiganék mintha nem erre számítottak volna.
tüz
Damaszkusz tegnap hivatalos jegyzékben is tiltakozott a Szíriát ért török agresszió miatt!
Rakka környékén is meglepi érte a dzsihadista sátánfattyakat. A kormányhadsereg “belelendült”! Az IÁ főváros közvetlen közelében négy településről pucolták ki a dzsihadista martalócokat. Legkevesebb százötven bandita örökre ott maradt. De ami a legfájóbb lehet a bűnözőknek az az, hogy újabb stratéhiai magaslatokat voltak kénytelenek veszni hagyni. Kettőre azonnal föl is költözött a hadsereg tüzérsége.
sz
Természetesen a többi helyszínen is-de legfőképp a Daraa-katlanban-ismét rossz napjuk volt a martalócoknak.
http://www.balrad.com/2016/02/15/sziria-ami-tobb-annal/