Ukrajna nem akarja, hogy az Egyesült Államok katonai bázist létesítsen az ország területén, mert ez az alkotmány sértését jelentené. A védelmi miniszter erről maga nyilatkozott a regionális sajtónak.
A Ria Novosztyi hírügynökség szerint Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter maga jelentette ki, hogy Ukrajnában az amerikai katonai bázis létesítésének engedélyezése fel sem merülhet, hiszen az ország alkotmányának sértését jelentené egy ilyen intézkedés. Poltorak úgy fogalmazott, hogy az amerikai és ukrán hadsereg együttműködik ugyan, de az ukrán törvények nem teszik lehetővé, hogy az Egyesült Államok katonai bázist működtessen az ország területén. A miniszter ugyanakkor elismerte, hogy törekszenek a NATO-standard átvételére, és ezen a téren nagyobb előrelépés várható, amikor létrejön egy közös lengyel-ukrán-litván dandár, aminek keretén belül megkezdhetik a NATO-standard használatát.
Poltorak kijelentése ugyanakkor nem jelenti egyértelműen, hogy Ukrajna ne csatlakozna a NATO-hoz, vagy ne engedélyezné az amerikaiaknak, hogy bázist működtessenek az ország területén. Korábban az ukrán törvények azt is tiltották, hogy az országban külföldi fegyveres erők állomásozzanak. A törvény azonban nem jelentett akadályt, és június 4-én a Legfelsőbb Tanács egy törvénymódosítással lehetővé tette, hogy a nyugati csapatok legálisan tartózkodhassanak Ukrajna területén, a “nemzetközi béke és biztonság fenntartása céljából”.
Korábban, május 13-án a parlament arról hozott döntést, hogy külföldiek is szolgálhatnak az ukrán hadsereg soraiban. A törvény nem is titkolta, hogy az abszolút többségi orosz lakosságú régiók függetlenségi harcának leverésére engedik be a nyugati országok fegyvereseit: a törvény indoklása kifejezetten említi, hogy azok az “önkéntes személyek”, akik nem akarják felvenni az ukrán állampolgárságot, szerződést köthetnek Ukrajna védelmi minisztériumával, és az ország keleti részén szolgálhatnak.
Napokkal az említett törvények meghozását követően a NATO-haderő nyíltan is bevonult Ukrajnába, egy olyan hadgyakorlat leple alatt, amit hivatalosan az ukrán határon tartottak. A Kárpáthír.com azonban június 9-én beszámolt arról, hogy egy NATO-konvoj áthaladt a magyar-ukrán határon, a záhonyi határátkelőhelynél. Ennek részeként amerikai csapatok érkeztek az országba. Történt mindez annak ellenére, hogy a február 12-én aláírt minszki egyezmény feltételei szerint semmilyen külföldi fegyveres erő nem tartózkodhat Ukrajna területén, és valamennyi külföldi fegyverest ki kell vonni az országból. A közelmúlt példái tehát sorozatosan azt bizonyítják, hogy a NATO terjeszkedésére való törekvése erősebb, mint egy “független” ország törvényei.


http://www.hidfo.ru/2016/01/erosebb-e-a-torveny-mint-a-nato-integracio-eroltetese/