2015. december 17., csütörtök

Szerbia a jövőben sem csatlakozik a NATO-hoz

Aleksandra Djurovic, a szerb országgyűlés külügyi bizottságának vezetője kijelentette; Szerbia nem csatlakozik a NATO-hoz, mert a lakosság többsége ellenzi az észak-atlanti szövetséghez történő csatlakozást.
A politikus az orosz-szerb országgyűlési képviselőcsoport találkozóján a legfrissebb közvélemény-kutatások adatait idézve ismételten hangsúlyozta, hogy a szerb lakosság abszolút többsége ellenzi a NATO-tagságot, a kormány pedig a lakosság támogatása nélkül nem fogja a NATO-csatlakozás irányába vezetni az országot. Djurovic elmondása szerint a lakosságnak mindössze 12%-a támogatja a csatlakozást, emiatt Szerbia továbbra is fenntartja a katonai semlegességet.
A képviselőnő egyúttal kifejezte támogatását Oroszország Szíriában folytatott terrorellenes műveletét illetően, és kijelentette, hogy országa támogatja az orosz légierő terrorizmus elleni fellépését. Djurovic emlékeztetett, hogy a szerb nép soha nem fogja támogatni egy olyan ország bombázását, ahol az államfőt legitim módon megválasztották, ezért soha nem fogják támogatni a nyugati koalíció Aszad-kormány elleni agresszióját.
Aleksandar Vucic, Szerbia miniszterelnöke idén maga is kijelentette, hogy a jövőben sem fognak csatlakozni a NATO-hoz, és a szerb nép különös érzékenységgel reagál a NATO-tagság kérdésére, mert a múltjukat nem felejtik, és a NATO 1999-ben még Szerbiát bombázta.
A koszovói háború során több mint 15 ezer tonna szegényített urán tartalmú bombát dobtak le Szerbiára, ami közvetlen okozta több mint 1500 ember halálát. A nyugati katonai tömb által folytatott népirtás miatt Szerbia továbbra is legfeljebb a katonai semlegesség fenntartását tudja elfogadni, és bár kétoldalú együttműködést folytatnak a NATO-val bizonyos kérdésekben, csatlakozni soha nem fognak.


http://www.hidfo.ru/2015/12/szerbia-a-jovoben-sem-csatlakozik-a-nato-hoz/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése